Nézeteit több cseh politológus ideológiai katyvasznak tartja, Mirek Topolánek volt kormányfő pedig „klausizmusnak” keresztelte el. Martin Feldstein, a Harvard Egyetem professzora, Ronald Reagan amerikai exelnök egykori tanácsadója viszont nemrég földrészünk egyik legbátrabb közéleti szereplőjének kiáltotta ki, mert nemcsak észleli a nemzetállamok függetlenségét megnyirbáló intézkedések súlyos következményeit, hanem meg is nevezi őket. E heti németországi búcsúlátogatásán az Európai Uniót bíráló tanulmányköteteivel ajándékozta meg az őt fogadó Angela Merkelt. Megígértette a kancellárral, hogy még a hétvégén elolvassa őket, s levonja a szükséges tanulságokat. Diadalittas berlini bejelentését a jelen lévő cseh újságírók is kuncogva fogadták.

Abban minden elemző egyetért, hogy a cseh közélet egyik megosztó, de meghatározó személyisége is. Az 1989-es bársonyos forradalom hektikus napjaiban meglehetősen ismeretlen közgazdászként csapódott a Václav Havel vezette rendszerváltó társasághoz. A Cseh Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetéből érkezett, amely a szocialista tervgazdaságot elvető s emiatt a múlt század hetvenes éveiben a kommunista pártból kizárt szakemberek búvóhelye volt. Ahonnan azért szaklapokba is publikálhattak. Klaus addigra már kihasználta a prágai tavasz előtti évek bizonyos fokú olvadását, amerikai egyetemek részképzésein gyarapította ismereteit. 1990 elején kemény vitába keveredett az időközben államfővé választott és páratlan népszerűségnek örvendő partnerével. Havel ugyanis a civil szervezetek és más aktivisták laza ernyőszervezeteként szerette volna tovább működtetni a rezsimet békésen megdöntő Polgári Fórumot (OF). Újdonsült kollégája viszont egy konzervatív párt mielőbbi megszervezése mellett kardoskodott. Két év múlva az OF szétesett, Klaus pedig megalapította a Polgári Demokrata Pártot (ODS), amelynek azonnal az elnöke lett, s ezt a tisztségét egy évtizeden át meg is őrizte. Államfővé választása után pedig tiszteletbeli elnökké kiáltották ki.

Önéletrajzi műveiben leginkább két döntését tartja szakmai csúcsnak. Az egyik az úgynevezett kuponos privatizáció. Állítólag kezdetben „nagy marhaságnak” nevezte két kollégájának elképzeléseit, de aztán beadta a derekát. Visszaemlékezéseiben rámutat, hogy sem akkortájt, sem pedig korábban nem létezett semmiféle forgatókönyv vagy recept arra, hogy miként lehet minél zökkenőmentesebben és eredményesen piacgazdasággá alakítani a halálosan beteg örökséget. Végül meghirdették a modellt, amely alapján nyolcmillió csehszlovák állampolgár ezer koronáért (akkori árfolyamon hozzávetőleg négyezer forint) harmincnégy részvényt vásárolhatott, s a privatizációban kijelölt 1492 cég közül akár többen is társtulajdonossá avanzsálhatott. Sokan éveken át tisztességes hozamokat kaptak, legalább ennyien azonban az úgynevezett befektetési alapok áldozataivá váltak, mert aprópénzért adták el nekik a részvényeiket. A rámenősök nemsokára csődbe jutottak, többen börtönben végezték, néhányan viszont milliárdosok lettek. Klaus máig úgy véli, hogy ezek az árnyoldalak jelentéktelenek a gyors és sikeres átalakuláshoz, az értékpapírpiac beindulásához képest. Havel ellenben haláláig gengszterkapitalizmusnak minősítette a történteket.

A máig élő mítosz szerint valamivel több mint két évtizede a jelenlegi cseh államfő és akkori partnere, Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök kötött alkut – méghozzá népszavazás kizárásával – Csehszlovákia megszűnéséről. A hozzáférhető dokumentumok alapján viszont Klaus (akkor immár cseh kormányfőként) mondta ki a legendává vált döntést, miután látta és pontosan elemezte az egyre erősödő tüntetéseket, amelyeken Pozsonyban és másutt a szövetségi köztársaság eltemetését, az önálló szlovák állam kikiáltását követelték a tömegek. E mozgalom élére állt Meciar, aki tulajdonképpen nyitott kapukat döngetett a cseheknél. Nem sokkal a mostani, huszadik évforduló előtt mégis mindkét egykori főszereplő nyílt levélváltásban tömjénezte egymást.

Klaus politikai ténykedését főleg a pragmatizmus jellemzi, amit egyesek elvtelen kompromisszumként tartanak számon. 1998-ban az ODS elveszítette ugyan a választásokat, de a Milos Zeman vezette győztes szocdemek sem tudtak kormányt alakítani. Ezért a kormányválság elkerülése érdekében a két politikus megkötötte az úgynevezett ellenzéki szerződést, amely alapján a baloldali politikus miniszterelnök lett, kormányát pedig ritka csendestársként az ODS támogatta. Ennek fejében Klaus a házelnöki posztot kapta meg. Az elvtelennek bélyegzett alku miatt százezrek követelték mindkét főszereplő távozását a politikai porondról, eredménytelenül. Második elhíresült háttéregyezsége a 2003 februárjában lezajlott elnökválasztáshoz kötődik. A honatyák többszöri nekirugaszkodásra sem tudtak dönteni Havel utódjáról. Klaus ekkor titokban megegyezett a kommunistákkal, hogy az újabb fordulóban támogatni fogják őt, cserébe pedig fokozatosan megszünteti elszigeteltségüket. A paktum sikeres volt: ő költözhetett a Hradzsinba, a kommunisták pedig azóta járnak elnöki fogadásokra és konzultációkra.

Megbízatási idejének első öt évében szinte végig vezette a cseh politikusok népszerűségi listáját, külföldön pedig egy ideig elismert személyiségként tisztelték. Számtalan kitüntetés és díszdoktorátus fémjelzi ezt a korszakát. Ám fokozatosan elkopott a dicsfény. Leginkább akkor, amikor hónapokon át nem volt hajlandó aláírni az EU lisszaboni szerződésének módosítását. Jobb belátásra csak a megismételt ír népszavazás kedvező eredménye és a cseh alkotmánybíróságnak az a döntése késztette őt, amely megállapította: a dokumentum nem csorbítja az ország szuverenitását. Ilyen előzmények miatt Csehország az uniós tagállamok közül utolsóként, 2009. november 3-án ratifikálta a dokumentumot. Klaus fekete öltönyben, ugyanilyen színű nyakkendőben jelent meg, s kijelentette: „Az ország szuverenitását, nemzetállamunkat és az európai demokráciát temetem.”

Euroszkepticizmusánál is tragikomikusabbnak tartják a globális felmelegedésről kifejtett álláspontját, amelyet legjobban az angol fordításban megjelent könyvének a címe jellemez: Blue planet in green shackles (Kék bolygó zöld béklyóban). Nézeteit sokan elgondolkodtatónak, legalább ennyien viszont dilettánsnak tartják. Meggyőződése szerint az emberiségre nem kell a föld jövőjét fenyegető külső veszélyforrásként tekinteni, mert a technikai haladás végül környezetkímélő technológiákhoz vezet, a gazdasági növekedés pedig – átmeneti romlás után – a környezeti állapot javulását idézi elő. A környezetvédőket, különösen az aktivistákat pedig ökoterroristáknak, az új agresszív baloldal megtestesítőinek tartja.

A legtöbb cseh politikai elemző szerint Klaus utolsó elnöki éve méltatlan hazája masaryki hagyományaihoz, de még önmagához is. Hivatalában is olyan tisztségviselőket alkalmazott, akik azt rikoltozzák, amit ő mégsem mondhat ki – mutatnak rá. Dicsérte és kötelező olvasmánynak javasolta például beosztottjának, Petr Hájeknek Halál a bársonyosban című könyvét, amelyben a szerző úgy véli: Havel egyáltalán nem a humánum és a szeretet képviselője volt, hanem „a gyűlölködés és a hazugság megtestesítőjeként” mindhalálig a „szabadkőművesek által létrehozott, beteges euroamerikai civilizációt” szolgálta... Nem növelte Klaus államfői tekintélyét az a világszerte nagy derültséget kiváltó tévéfelvétel sem, amelyen Chilében a vendéglátójával tartott közös sajtótájékoztatója közben egy márkás tollat csúsztatott a zsebébe. Néhány hónapja Csehországban egy fiatalember játék pisztolyból műanyag golyókkal lőtt rá. – Még záptojást sem érdemel – magyarázkodott utóbb a rendőröknek a tettes.

Eddigi mélypontja kétségtelenül az év elején meghirdetett amnesztiája, amelynek egyik rendelkezése alapján milliárdokat elsíboló csalók váltak feddhetetlenné. Klaus sértődötten a személye elleni támadásnak minősítette a bírálatokat, s azzal fenyegetőzik, hogy újabb közkegyelmet hirdet. Ha nem csitulnak a tiltakozások – állította –, akkor megbízatási idejének végén, vagyis március 7-én mégsem távozik a közéletből, holott a legújabb felmérések szerint a lakosság csaknem nyolcvan százaléka már türelmetlenül vár erre. Akadnak, akik makacs és bosszúálló természetét ismerve feltételezik, hogy visszatér a belső vitákban és a korrupciógyanús ügyekben fuldokló Polgári Demokrata Párt élére. – A cseh közéletben mostanság semmi sem kizárt – ismételgetik mosolyogva, máskor meg aggódva a prágai kiskocsmákban.

Pozsony

Névjegy

VÁCLAV KLAUS 1941. június 19-én született Prágában. A prágai Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, később tudományos fokozatokat is. 1990 elején szövetségi pénzügyminiszterré, két évvel később cseh kormányfővé nevezték ki. 2003 februárjában államfővé választják, idén márciusban ér véget a második megbízatási ideje. Németül, oroszul és angolul is jól beszél. Nős, két felnőtt fia és öt unokája van.