Sanyarú győzelem
Mégis, az alig húsz százaléknyi szavazatot kapott kihívója, Jaroslaw Gowin krakkói politikus viselkedik győztesként. A konzervatív-liberálisnak nevezett pártban ez volt az első ilyen közvetlen demokráciakísérlet. A pártelnököt, aki egyben a kormányfőségre is kijelölt politikus, eddig a kongresszusra gyűlt küldöttek választották meg. Lengyelországban is előretör a nyilvánosság, lehet levélben és interneten szavazni, a pártbeli kampány kitör a taggyűlések, küldöttértekezletek és a pártsajtó zárt köreiből és a nyilvános médiában mérkőznek a riválisok, nem pedig a „szivarfüstös hátsó termekben” döntenek a párt bárói. Ez történt ezen a tavasszal, nyáron, a kormánypárt berkeiben is.
ELŐZMÉNYEK ÉS KÉNYSZER.
A PO sokáig sikeres párt volt a lengyel politikai pia con. Az egykori Szolidaritás utódpártjának számít, annak mérsékelt, piacpárti személyiségei alapították. Olyan politikusok, akik elfogadták az 1989-es kerekasztalnál született megállapodásos rendszerváltást, a piaci kapitalizmust és az euroatlanti integrációt. Más Szolidaritás utódpártok elutasították az így született 3. köztársaságot, erkölcsi megújulást, harcos antikommunizmust, katolikus Lengyelországot, s a Nyugat züllöttségének elutasítását hirdetik. Ez a Kaczynski fivérek pártja a Jog és Igazságosság. (PiS) Kissé persze ez így leegyszerűsítő, hiszen rengeteg lehetőség van átmenetre a fő táborok között. A PO sikeres volt, de tartalékai kimerültek, a válság beszivárgott Lengyelországba, a PO-ból több politikus távozott, mert Tusk nem utasította el eléggé a klerikális, Európa-ellenes, nacionalista vonalat. Igaz, eközben Tusk képes volt néha baloldali, néha kissé jobboldali személyiségeket megnyerni a maga gyűjtőpártjába. A PO mindig egyértelműen európai orientációjú párt maradt, s nem használta a Lengyelországban is sokszor eredményes idegengyűlölő nyelvezetet. A gazdasági nehézségek, a növekvő munkanélküliség, a párton belüli civakodások azonban meggyengítették a PO-t. Eközben Tusknak egyre több kihívója lett, legutoljára Gowin személyében, aki a pártot jobbra, inkább a PiS irányába nyitná. Több alkalommal lépett saját pártja ellen – az egyházias irányt követve. A párt rohamos népszerűségvesztése kényszerítette ki a szokatlan lépést – a közvetlen elnökválasztást.
PÁRTOK ÉS VEZÉREK.
A PO-banmár volt hasonló előválasztás, a párt tagjai így döntöttek arról, ki legyen a platform köztársasági elnökjelöltje. A jelöltet is levélszavazással, illetve internetes módon választották, így lett aztán Bronislaw Komorowski a lengyel államfő. A PiS Jaroslaw Kaczynskit jelölte. A jobboldal nem játszik demokráciát. A PiS-ben nincsenek ilyen eljárások, ott a vezérelv uralkodik. Aki Kaczynskival szembekerül, az nincs többé. A baloldali SLD is bevezette a közvetlen elnökválasztást. A középbal sorozatos megaláztatások, a fiatal, ám tapasztalatlan és színtelen káderekkel való kísérletezés után fogadta el ezt a módszert. A baloldal az egykori állampárti funkcióból lett szocdem politikust, karizmatikus vezérét, egyszerű nyelven szóló politikai illuzionistáját, Leszek Millert hozta így vissza a párt élére.
A PÁRTVÁLASZTÁS MÉRLEGE.
A lengyel gyakorlat megerősítette más demokráciák tapasztalatait. A politikai hívek, párttagok közegében lezajlott közvetlen választásnak több a haszna, mint a kára. Az így megválasztott, megerősített vezető, jelölt már kiállt egy próbát és maga mögött tudhatta a tábort. Tuskra a szavazni kívánó párttagok majd nyolcvan százaléka szavazott. A pártbeli kampány esély a nyilvánosság megszerzésére, a programok, politikai arculatok felmutatására. Egy hatalmon lévő párt, mint a PO esetében persze nehezebb a helyzet, mert a kormány gyakorlatát kell védenie adott esetben a kormányfőnek. Tusk azonban visszafogott volt, távol áll személyiségétől a magába feledkezett sikerpropaganda. Nem is hagyná neki ezt a független lengyel (köz)média. A pártbeli kampány megerősíthette a kormányzásban elkopott pártot is. Hogy ez mennyire sikerült nekik? Kérdéses, de mindenesetre egyértelművé tette a belső viszonyokat és a követendő stílust. A PO Tusk győzelmével közelebb kerülhet a középbalhoz és távolodik a klerikális konzervatívoktól, inkább lehet EU-párti. A pártban lezajlott választás esélyt adhatott, hogy megélénküljön a párton belüli vita. Egy hatalmon lévő pártnál, ahol a posztokról, politikai zsákmányról több szó esik, mint programokról, elvekről, ez ritka eset.
VÁLASZTÁS VÁLSÁGHANGULATBAN.
Lengyelországban politikai válság nincsen, de politikai válsághangulat van. A kormánypártnak tehát illene ezen gondolkodnia, választ keresnie a kihívásra, amelyet elsősorban a populista jobboldal támadásai jeleznek. Egy európai stílusú középpárt számára (akár kicsit balra, akár kicsit jobbra is áll a centrumtól) igen nehéz feladat a vita a jobboldali nacionalista erők irracionalizmusával. Nyugat-Európa politikai közbeszédéből gyakorlatilag kihaltak az összeesküvés-elméletek, Lengyelországban viszont a közéletben, a médiában, a templomi prédikációkban is ott vannak azon elképzelések, amelyek szerint a világot titkos erők irányítják, a felszín csak csalás, s a nyilvánosság előtt zajló lépéseket az összeesküvők határozzák meg. Például a lengyel újságolvasó szinte ismerősként köszönne rá arra az elméletre, amelyet egy szeriőznek elismert magyar napilap közölt, és egy létező hatalmi párt politikusai recikláltak, amely szerint a nemzetközi nagytőke, a nemzetközi média és az Európai Unió vezetői egy titkos páholyülésen a magyar kormány elleni lépésekről tanácskoztak. Miközben Magyarország az EU teljes jogú tagja.
Lengyelországban ennek megfelelője az úgynevezett „szmolenszki vallás”. Ez igen elterjedt hit, amelynek fő prófétája Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke, az ellenzék vezére, aki esélyes rá, hogy ismét miniszterelnök legyen. A vallás alapdogmája az, hogy ördögi konspiráció okozta 2010. április 10-én a repülőkatasztrófát, amelyben meghalt Lech Kaczynski akkori lengyel államfő és felesége, a velük utazó lengyel politikusok, katonai személyiségek, az egykori katyni áldozatok több családtagja, a repülő személyzete. Az elnök azért utazott az oroszországi városba, hogy ott részt vegyen a katyni mészárlásról tartandó megemlékezésen. A hivatalos jelentés szerint a katasztrófát az okozta, hogy a Tu–154-es kormánygép rossz látási viszonyok között landolt s a repülőtér közeli erdő fáinak ütközött. Az orosz repülésirányítók azt állították, hogy nem engedték a leszállást, a lengyelek szerint nem volt egyértelmű a helyzet. A szmolenszki vallás dogmája szerint az oroszok, pontosabban Vlagyimir Putyin és bűnsegédje, Donald Tusk személyükben felelnek a tömegkatasztrófáért. Különböző változatok vannak azt illetően, hogy mit akartak is ezzel elérni. A lényeg azonban maga az összeesküvés, a gonosz szándék és az egyébként kudarcos elhunyt államfő megtétele a vallás főmártírjának. A közteseurópai politikai irracionalitás évek óta értelmetlenné teszi a Lengyelország előtti válaszutakról szóló tényszerű vitát. Lehet-e úgy vitatkozni európai, sőt globális kérdésekről, ha az egyik legitim partnert azzal vádolják, hogy mint miniszterelnök megfoghatatlan idegen érdekek ügynökeként furfangos módon az ország ősellenségével együttműködve meggyilkoltatta a hivatalban lévő államfőt? Egy ilyen helyzetben a párton belülre szorulna a programokról és választásokról szóló kampány is.
HIÁNYZÓ SZAVAZÓK, HIÁNYZÓ PROG RAMOK.
Lengyelországban a korábbi sikerállapot válságszerű helyzetbe fordult, miközben a főszereplők nem változtak. A külső megfigyelők értetlenül nézik, ami történik, s sokkal többet latolgatják Tusk kombinációs és manipulációs képességeit, valamint Kaczynski alkalmasságát a politikai demagógiára, mint a lengyel társadalom valódi problémáit. Arról nem is beszélve, hogy fel sem merül az, milyen válaszokat kínálnak ezekre a gondokra a politikai riválisok. Ezen segíthetett volna a párton belüli kampány – de nem segített. Tusk, aki mögött ott állt a megszokás és az apparátus, vitathatatlanul győzött. Jaroslaw Gowin, aki egyszerre tüntette fel magát piacpárti liberálisnak és az egyház politikai tanítása követőjének, megkapta a szavazatok húsz százalékát, tehát jobban szerepelt, mint ahogy arra számítottak. De a válsághelyzet okát ő elsősorban Tusk személyében látja. Egyszerű megoldás. Szinte mindenki felfigyelt arra, hogy a PO-nak milyen sok tagja nem élt a döntés lehetőségével. 42 684 tag volt jogosult a szavazásra, s mindössze 21 800 szavazatot adtak le. Most lehet arról töprengeni, miért maradtak távol, hiszen a párttagsággal már eleve elkötelezték magukat. Nem érdekli őket a döntés joga? Túl kicsi a választék? Vagy esetleg nem személyekre, hanem esélyekre szavaztak volna? Vagy csak unják a politikát?
