Nyávogás tejszínnel

Hónapok óta készültem rá, egy esős napon végül rászántam magam. Meglátogattam a helyet, amiről japán ismerőseim már nagyon sokat meséltek. Nagoja belvárosában, egy ötemeletes, meglehetősen csúnya, szürke irodaépület előtt tábla jelezte, hogy nem csak hagyományos irodák vannak benne. A látogató már a liftben jó előzetest kaphat abból, hogy mi várja a negyedik emeleten: cicák képei láthatóak ismert japán hírességek fotói mellett, büszkén jelezve, hogy „arcra” mennyire hasonlítanak egymásra.

Nagoja legmenőbb macskakávézójánál egyszer csak nyílt az ajtó, a házigazda pedig köszöntött. Kért, hogy vegyem le a cipőmet és mossak kezet. A vendéglátók szeretik a tisztaságot –mondta mosolyogva. Aztán elmesélte a rendszert: félóránként átszámítva kb. hétszáz forintot kell fizetni jenben, az étel és az ital pedig ezen felül van. Pont jókor érkeztem, tette hozzá, ugyanis etetés van, és a huszonnyolc bentlakó macska alig várja már, hogy a vendégek kezéből ehessen.

Valahogy így kezdődik a látogatás egy japán macskakávézóban. Az ominózus nagojai hely két részre van osztva: az egyik a kávészoba, ahol a vendégek nyugodtan leülhetnek, beszélgethetnek és olvashatnak. A játszószobában pedig a macskákkal lehet ismerkedni. Persze ha a bentlakó „hírességeknek” kedvük támadna, akkor nyugodtan átmehetnek a játszóhelyről a másik helyiségbe is. Amikor ott jártam, csak két cica mászkált fel-alá, kíváncsiskodva a vendégek között, a többi pedig a játékszobába belépett, fiatal japán párral volt elfoglalva.

Amellett, hogy Japánban huszonhárommillió kutyát és macskát kényeztetnek gazdáik nap mint nap, számos olyan szolgáltatás is van, amelynek segítségével ideiglenesen válhat valaki valamely háziállat tulajdonosává. Csak Tokióban százötven helyen lehet pár órára vagy akár egy teljes napra kutyát bérelni, Japán szerte pedig hetven macskakávézó működik. Utóbbiakat főleg a fiatalok látogatják, akik a rengeteg bérlakás egyikében laknak, ahol a tulajdonos nem engedi meg, hogy háziállatot tartsanak. Az is előfordul, hogy valaki csak ki szeretné próbálni, hogy milyen foglalkozni egy macskával, mielőtt úgy döntene, hogy vesz magának egyet. Mások azt mondják, hogy kikapcsolódást jelent nekik a macskakávézó, ugyanis ellazítja őket, ha nézhetik a játszadozó cicákat. Olyanok is vannak, akik egész napot töltenek ott, hogy fotózhassák a bentlakókat, majd blogot írnak az ott történtekről és a celeb négylábúak életéről. A kávézók tulajdonosai pedig azt hangsúlyozzák, hogy első randira is kiváló a hely, ugyanis a macskákkal való közös foglalkozás oldhatja a gátlásokat, és közelebb hozhatja a párokat egymáshoz. A macskakávézók általában este tízig vannak nyitva, hogy a munkából hazatérőknek is stresszoldóként szolgáljanak. Ez azonban változhat, ugyanis egy új szabályozás megtiltja az állatok közszemlére tételét este nyolc óra után. Ezt a rendeletet azért hozták, mert a japán nagyvárosok vigalmi negyedeiben elszaporodtak az olyan, kutyát és macskát áruló állatkereskedések, amelyek a nap huszonnégy órájában, de legalábbis késő estig nyitva vannak, és folyamatos, erős világítással próbálják becsalogatni a vevőket, de ezzel traumát okoznak az állatoknak.

Egyes állatvédők nem lelkesednek a macskakávézókért és a kutyakölcsönzőkért. Pedig utóbbiak már az USA-ban is megjelentek. Szerintük ugyanis a napi rutin állandó váltogatása stresszt okoz az állatoknak, és a vendégekben sem alakul ki igazi felelősség a kedvencekkel kapcsolatban. Mások azonban hozzáteszik, hogy még mindig jobb, ha ilyen helyen élvezik a fiatal japánok a háziállatokat, és nem vásárolnak felelőtlenül maguknak kutyát vagy macskát, amelyet aztán később megunnak. Így is problémát okoz és felháborodást kelt, hogy évente közel százezer kutyát és kétszázezer macskát altatnak el a japán menhelyek gázkamráiban, mivel csak egy hétig tartják ott a megunt és begyűjtött állatokat. Ráadásul, a menhelyre került állatok örökbefogadásának sincs kultúrája, az árvává vált kutyák és macskák mindössze tíz százaléka talál új gazdára. Számos macskakávézó azonban pont azzal tűnik ki, hogy a menhelyről menti, és juttatja a macska celebek világába az állatokat.

A macskakávézók ötlete egyébként nem is a szigetországból származik. Annak ellenére, hogy Japánban terjedtek el, az első ilyen létesítmény 1998-ban, Tajpejben nyílt. Idéntől pedig már Európában, Bécsben is lehet macskasimogatás közben kávézni. Nagojai macskás élményem végül háromnegyed órát tartott. Egy tea elfogyasztása után távoztam, de lesz miért visszamenni, a kávézó ugyanis a macska témájú édességeire legalább annyira büszke, mint huszonnyolc állatára. Távozáskor egy ragasztószalagos hengert kaptam, amivel a ruhámra tapadt szőrt távolíthattam el. Japán ismerősöm ekkor megkérdezte, hogy milyen volt az élmény. Mint otthon, egy családi házban lakó rokont vagy ismerőst meglátogatni, akinek sok macskája van – mondtam neki. Nem ilyen válaszra számított, hanem arra, hogy nagyobb lesz a meglepetés. Talán majd legközelebb, ha a tokiói nyúlkávézóba megyek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.