Monika R. és az eltőzsdézett közpénzek

Előrehozott választás fenyegeti Salzburg tartományt, ahol egy önkormányzati alkalmazott tizenegy éven át spekulált közpénzekkel. Monika R. pillanatnyilag ismeretlen helyen tartózkodik, sem salzburgi lakásán, sem a szülei felső-ausztriai házában nem található.

A salzburgi tartományi önkormányzat 41 éves pénzügyi referense miatt azóta áll a bál, hogy Salzburg tartomány miniszterelnök-helyettese, a pénzügyekért felelős David Brenner bejelentette: a mindenki által nagyra tartott Monika R. 340 millió euróval rövidítette meg a tartományi kasszát.

Az asszony tizenegy évig rendkívül kockázatos spekulatív ügyleteket bonyolított le Salzburg pénzéből. Nem a saját meggazdagodásáért tette mindezt, hanem azért, hogy a tartomány adósságait csökkentse. Ahogy az lenni szokott, eleinte nyereséget nyereségre halmozott, de 2008–2009-ben a pénzpiac összeomlott, és a nő nem tudott úrrá lenni a növekvő veszteségeken. Elvben a „négy szem” elve uralkodott a salzburgi önkormányzatnál is, de a roppant kockázatos ügyletekhez M. R. csak egyszer vette igénybe beosztottja „két szemét”; utóbb egyszerűbbnek tartotta, ha maga kanyarítja alá az összes szükséges nevet. Hamis adatokat küldött a bécsi számvevőszéknek, amely egy nappal a botrány kitörése előtt adott jeles bizonyítványt a „jól és átláthatóan” gazdálkodó Salzburgnak. Szintén kozmetikázott számokat tett a gazdálkodást rendre ellenőrző Deutsche Bank illetékesei elé, így azok sem láttak okot a gyanakvásra.

Az asszony iránti bizalom májusban ingott meg: akkor vették először észre a kollégák, hogy a törvénnyel ellentétes, mérhetetlenül kockázatos akciókat bonyolít le, és kényszerszabadságra küldték az évek óta éjjel-nappal dolgozó nőt. A tartomány vezető pénzügyesei szerint mindmáig nem tudni, mekkora veszteség érte Salzburgot. A spekulatív ügyleteket nem állították le, mert abból elmondásuk szerint még nagyobb veszteség származott volna, csupán „törvényes mederbe” terelték.

Ausztriában engedélyezett a tartományi pénzek fialtatása, de nem szuperrizikós eszközökkel. Most azonban a Salzburgban a szociáldemokratákkal közösen kormányzó néppártiak bécsi vezetője, Michael Spindelegger (alkancellár és külügyminiszter) követelni kezdte, hogy erősítsék meg a kontrollt, és vegyék igénybe az országos pénzügyi felügyelet szakértelmét a helyi üzletekben. Nem Salzburg az egyetlen eladósodott tartomány, a nyáron Karintiában hullottak a korrupt politikusi fejek, most pedig Burgenland költségvetésén rémüldöznek a számvevőszéki hozzáértők, egy 61 millió eurós, beragadt swapüzlet miatt.

Megszólaltak a Salzburgnak hitelező bankok, például a Raiffeisen emberei, és elmondták, hogy ők már 2008-ban figyelmeztettek a spekulatív veszélyekre, és ezekről Monika R. főnökét, Eduard Paulust (aki civilben az osztrák tisztikar elnöke) rendszeresen tájékoztatták is. De a nyár óta a tartományi miniszterelnök, a szociáldemokrata Gabi Burgstaller (képünkön) trónörököseként számon tartott helyettes, David Brenner is tudott mindent.

A botrány csúcspontján a néppárt helyi vezetése bejelentette, hogy oda a bizalma, nem szavazza meg a költségvetést, és új választások kiírását kezdeményezi. Ez utóbbihoz támogatót talált a zöldekben és a szabadságpártiakban, az időpontról azonban még meg kell egyezni.

Gabi Burgstaller 2004 óta áll a tartomány élén, az SPÖ erős emberének számít, aki nemegyszer a bécsi vezetéssel szemben is érvényt tudott szerezni akaratának. Ám ennek most alighanem vége. „Ha Brenner lemondott volna, nem égett volna rá a pártra ez a hanyagságról, hozzá nem értésről is tanúskodó, 340 millió eurós ügy” – írta kommentárjában a Der Standard főszerkesztő-helyettese, Eric Frey. „De sem akkor, sem azóta nem érez felelősséget, és az őt körme szakadtáig védelmező Burgstaller sem látja be, hogy a saját pozícióját is veszélyezteti a botrány.”

Az egyre kínosabb történet végül elsodorta a minap a tartományi vezető helyettest, David Brennert. A néppárt elnöke pedig kijelentette, hogy nem hisz Burgstaller könnyeinek, minden iratot alaposan át kell vizsgálni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.