Minden mozog, a kávézók tele Tunisz belvárosában, az emberek élénken vitatják köz- és magánügyeiket –tapasztaltuk a minap, a fővárosban tett „villámlátogatásunkon”. Az élet látszólag a megszokott kerékvágásban halad, de készen állnak a járőrkocsik, szögesdrótok, kordonok a központi Bourguiba sugárúton arra az esetre, ha valami rendkívüli történne.

Sidi Bouzidban az évfordulón az elnök és a kormány lemondását követelték

És történik is: hétfői hír szerint kövekkel hajigálták meg Moncef Marzouki államfőt és Mustapha Ben Jaafar házelnököt, akik annak okán keresték fel Sidi Bouzid városát, hogy éppen két évvel ezelőtt ott gyújtotta fel magát Mohamed Bouazizi utcai árus, így tiltakozva hatósági vegzálásával és megszégyenítésével szemben. A két politikust most a helyi prefektúrára menekítették, jelentették a hírügynökségek, de ez aligha csattanós válasz a tömegek elégedetlenségére. Nemcsak a tömegtüntetéseiről, állandósult hatalmi harcáról mindennap a vezető világpolitikai hírekben szereplő Egyiptomban vagy a polgárháborús Szíriában nem váltak valóra az arab tavaszként ismert forradalomhullám ígéretei, de Tunézia is adós az eredményekkel. Pedig elűzték az előző diktátor-elnököt, Zine El Abidine Ben Alit, és az egy éve hivatalba lépett Marzouki sem éppen iszlamista, mint Egyiptomban Mohamed Murszi. A Strasbourgban végzett, humanista orvos baloldali szövetségese a mérsékelt iszlamista Ennahdának, az ország vezető politikai erejének.

Mégis, az igen fiatal tunéziai társadalom a 18 százalékos munkanélküliség mellett, amit a turisták számának visszaesése is súlyosbít, kevésnek találja az elmúlt két évben történteket. Tüntetések, összecsapások kísérik a mindennapokat, múlt csütörtökön kis híja volt az általános sztrájknak. – A kormánynak nincsen varázspálca a kezében a dolgok megváltoztatására. Időbe telik majd, hogy rendbehozzuk, amit ötven év diktatúráját követően örököltünk – szabadkozott hétfőn, a tömeg előtt az egy éve hivatalban lévő Marzouki. Ám szavait gúnykacaj fogadta.

Bouazizi egyike volt az arab tavasz öt azon hősének, akik 2011-ben megkapták az Európai Parlament Szaharov-díját. Maga az arab tavasz kifejezést először a Foreign Policy amerikai külpolitikai magazin használta tavaly januárban, majd széles körben elterjedt az 1848-as népek tavaszára, illetve az 1968-as prágai fejleményekre utaló kifejezés. A lapunk által az elmúlt hetekben megkérdezett Közel-Kelet-szakértők, illetve aktivisták egybehangzóan azt állították: nem látszik még az eseménysorozat végkifejlete, bizonytalan, merre is halad a forrongó arab világ. Tunéziában a stabilitásra vágyók a mielőbbi alkotmányban reménykednek, miközben a hatalmi harcot vívó Ennahda és a baloldal, a szakszervezetek mellett szélsőségesek is megjelennek az utcán. Sidi Bouzidban is ott voltak most fekete zászlóikkal a Hizb ut-Tahrir szalafistái (szunnita szélsőségesei), akik pániszlám kalifátust akarnak.