Eltussol vagy rendet teremt?

Azzal került legutóbb a vezető cseh lapok címoldalára Václav Klaus, hogy belekötött Karolina Peake kormányfőhelyettesbe, akit Petr Necas a megüresedett védelmi tárca élére javasolt. – Felelőtlen döntésnek tartom, hiszen a jelölt néhány óra vagy nap alatt aligha lesz a katonai kérdések tudora – mondta az államfő.

Ráadásul a derék vezérkarunk biztosan nem fogadja el főnökének ezt a törékeny asszonykát – dohogott az államfő. Szerdán mégis kinevezte őt, mert az alkotmány szerint mást nem tehetett. A politológusok ezúttal sem osztják a véleményét.

A harminchét éves miniszterjelölt egykor a prágai angol gimnáziumban érettségizett, majd a Károly Egyetemen szerzett jogászdiplomát. Ezután Michiganben M. B. A. tudományos fokozatot ért el. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, és ifjú menyecskeként tért vissza vele 1995-ben Prágába. Párja, Charles rövidesen a Commerzbank, később más pénzintézet csehországi leányvállalatának a vezérigazgatója lett. Karolina hozományként a prágai Kisoldalon lévő egykori malmot kapta meg, amelyet a szüleinek kárpótlás gyanánt juttattak vissza. Az évek során fényűző, különleges hangulatú lakást rendezett be az ifjú pár, amelynek egymás után két fia született: Theodor és Sebastian.

A családi idillt a férj korrupciógyanús hitelkihelyezései borították fel, amelyek miatt jól értesült prágai lapok szerint börtönben lenne a helye. Ám senki sem tett feljelentést, mindössze Charles távozott a posztjáról, és ingatlanügynök lett. A fiatalasszony ekkor határozta el, hogy beleveti magát a közéletbe. A közismerten konzervatív Polgári Demokrata Pártban (ODS) sehogy sem tudott előrejutni ama bizonyos szamárlétrán, de aztán rámosolygott a szerencse.

Három éve gimnáziumi osztálytársa, Katerina Klasnová hozta őt össze a milliárdos Vít Bártával, az ABL őrző-védő társaság és detektíviroda tulajdonosával, aki Közügyek (Veci Verejné) néven éppen új pártot alapított. Néhány mondatos programjában kérlelhetetlen korrupcióellenes harcot hirdetett meg. A világhálón, főleg a Facebookon kampányolt, és olyan pártnaptárt terjesztett, amelyen négy ifjú hölgy – köztük Klasnová és Peake – pózolt átlátszó vizes pólóban. Ugyanők az óriásplakátokon fürdőruhában, a politikai porondon szűz, de a közélet megtisztításáért eltökélt küzdelemre kész polgárokként kértek bizalmat a választóiktól. És kaptak.

A VV első nekifutásra 10,88 százalékos támogatottságot szerzett, és a jobbközép kormánykoalíció tagja lett. Mind a négy hölgy honanyaként ült be az alsóházba. Nem sokkal ezután azonban az egyikük, a kormánytisztségek elosztásából kimaradt Kristina Kocí nyilvánosságra hozta azt a 2009-ben titokban rögzített hanganyagot, amelyen Vít Bárta közölte bizalmasaival: a nagyobb gazdasági hatalom megszerzése érdekében be kell épülni a nagypolitikába. A sértődött lány irgalmatlanul kiteregette az összes szennyest, a zsarolásokat, a politikusok titkos lehallgatását. A Közügyek népszerűsége rohamosan zuhant, Petr Necas keze viszont kötve volt: ha távozásra szólítja fel őket, felbomlik a kormánykoalíció.

Ekkor lépett a porondra Karolina Peake, aki nyolc társával – ennyi kellett a minimális parlamenti többség megőrzéséhez – idén tavasszal kilépett a Közügyekből, és LIDEM (liberális demokraták, csehül a betűszónak olyan értelme is van, hogy a NÉPNEK) új pártot hozott létre. A 2010-ben rakétarajtot vett VV pedig megsemmisült. Peake áprilisban kormányalelnökké avanzsált. Kikönyökölte azt is, hogy önálló parlamenti frakciót alakíthassanak, holott a házszabály szerint erre csak tíz képviselő jogosult. Necasék a hatalmuk megőrzése érdekében ezt a kivételt is megszavazták. A kormányalelnök asszonyt tegnap végül kinevezte védelmi miniszterré Klaus államfő.

Méhkasba nyúl a hölgy – hangoztatják a politikai szakértők, hiszen két elődje gyanús ügyletekbe bukott bele. A tárca első női vezetőjét, Vlasta Parkanovát külföldi hadi eszközök indokolatlanul drága beszerzése miatt már megvádolták, néhány napja pedig Alekszandr Vondra mondott le, mert ugyanilyen gyanúba keveredett. Mostanság arról folyik a vita, vajon mi a célja a kormányfőnek ezzel a váratlan kinevezéssel: rendet akar teremteni a hadsereg vezetésében, vagy eltussolná a további panamázásokat? Klaus feltevésével ellentétben a politológusok meggyőződése, hogy a törékenynek nevezett asszonyka mindkét feladatra képes.

Premier Srí Lankán

A premier Srí Lankán volt: az indiai óceáni szigetország adta az első női védelmi minisztert az 1960-as évek elején. Európában a semleges Finnországban neveztek ki először nőt a honvédelmi tárca élére, méghozzá 1990-ben. Három évvel később – a NATO-tagállamok közül elsőként –Kanadában lett nő a honvédelem irányítója. Kelet-Közép-Európában a sort Horvátország nyitotta 2002-ben, később csatlakozott Csehország és Bosznia-Hercegovina is. Ausztráliában, valamint Norvégiában és Svédországban bevett gyakorlat, hogy nők vezetik a védelmi minisztériumot. Az expedíciós hadviselésre képes európai NATO-tagállamok közül eddig Franciaországban volt női védelmi miniszter. (Munkatársunktól)

 

Karolina Peake
A 37 éves Karolina Peake a prágai parlamentben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.