Nagymama lesz, vagy a világ ura?
Az amerikai külügyminiszter már korábban bejelentette, hogy bármi lesz is az elnökválasztás eredménye, nem vállalja a feladatot újabb négy évre. Ekkor azonnal megindultak a találgatások: vajon arra készül-e, hogy 2016-ban versenybe száll az elnöki székért? Politikai elemzők szerint ha úgy dönt, a kisujját sem kell megmozdítania, és övé a demokrata elnökjelöltség. Népszerűsége az egekben jár, és a szakértők szerint a párt egyetlen másik prominense sem dönt a jelöltségről, amíg Hillary Clinton nem nyilatkozik egyértelműen, mert olyan erős ellenfél.
Sokan megjegyzik: a választások idején Clinton 69 éves lesz, az pedig az egyes kommentátorok politikai szimpátiájától függ, hogy ezt „még csak” vagy „már” 69 évnek titulálják. Ő persze minden interjúban hárítja a kérdést, és tagadja, hogy elnöki ambíciói lennének. Tagadja, de mintha mégis hagyna egy kis rést: az amerikai sajtó minden mondatát darabokra szedi, azt elemezve, hogy mennyire erős elutasítást jelent. A nyomás pedig nagy. A The New York Times riporterének elmondta: nap mint nap közli vele valaki, hogy egyszerűen kötelessége elindulni az elnökválasztáson, és Amerika első női elnökének lennie.
Igaz, eleinte külügyminiszter sem akart lenni, többször is nemet mondott Barack Obamának. A kegyetlen előválasztási harc után kevesen hitték akkoriban, hogy működőképes lesz a korábbi ellenfelek viszonya. Amikor Clinton végül igent mondott, hatalmas összecsapásokat, rivalizálást vártak. Sőt abban sem bíztak, hogy menni fog neki, hiszen nem volt külpolitikai tapasztalata, és nem beszélt idegen nyelveket. Ráadásul beiktatása után a legfontosabb konfliktusgócokba Obama különmegbízottakat jelölt ki.
Ám a Foreign Policy magazin szerint az elmúlt közel négy évben mégis meglepően jó kapcsolat alakult ki Clinton és Obama között. Ha mindketten Washingtonban vannak, akkor keddenként találkoznak és egyeztetnek. Egy fehér házi tanácsadó úgy jellemezte a kapcsolatukat: Obama, illetve a Fehér Ház határozza meg a külpolitika irányait, Clinton pedig ennek legfontosabb végrehajtója.
Novemberben az elnök és külügyminisztere együtt ment ázsiai körútra, egyfajta búcsúutazásra. A The New York Times riportja szerint itteni viselkedése is jól mutatja Clinton hozzáállását és a kettejük közti munkamegosztást: amikor együtt léptek ki az elnöki különgépből, a miniszter a lépcsőn egy lépéssel hátramaradt főnöke mögött. Sehol sem próbálta őt túlcsillogni, meghúzódott a háttérben. Obama viszont nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy méltassa Clintont.
Az egykori first lady az évek során minden kétkedőt meggyőzött. A Foreign Policy portréja szerint emberi jogi aktivistából gyakorlatias, eredményorientált diplomata lett. Elnökfeleségként még olyan gyújtó hangú beszédet mondott Pekingben 1995-ben az emberi jogokról és a női egyenjogúságról, hogy a hatóságok leállították a tévéközvetítést. Külügyminiszterként, első kínai útján viszont már amiatt kritizálták, hogy túl pragmatikus volt: azt mondta, az emberi jogok csupán az egyik téma lesz, amelyet megemlít a találkozóin. E két énjét kell egymással naponta összehangolnia.
A feladatot sikeresen teljesítette. Voltak ugyan, akik kritizálták, hogy túl sokat foglalkozott a fejlődő országokkal vagy a nők jogaival. A külügyminisztériumban – mint Clinton a Marie Claire magazinnak elmonda – sokan „szemforgatással fogadták”, hogy minden héten volt programja valamilyen nőjogi témában, és hogy egyetlen megszólalásában sem hagyta szó nélkül a nemek egyenlőségét. Ám a kétkedés csak átmeneti volt: a sajtóban ma már mindenütt azt olvasni, hogy hűséges, régen vele dolgozó emberei mellett hamar az ujja köré csavarta a teljes diplomáciai apparátust.
A legrégebbi bürokraták, kinevezésének fő ellenzői is „Hillary-földe boldog lakói” mára – fogalmaz a Marie Claire. Persze nem csak „női” témákkal foglalkozott. Kemény tárgyalópartnernek tartják, és sikerei közé számítják például a vak kínai aktivista ügyének kezelését. Chen Guangcheng Clinton egyik pekingi útja előtt néhány nappal sétált be a pekingi amerikai nagykövetségre, menedékjogot kérve. Clinton kidolgozta az amerikai külpolitika súlypontjának áthelyezését Kelet-Ázsiába, és nagy szerepe volt a líbiai légtérzárat lehetővé tevő koalíció összehozásában is.
Stephen M. Walt, a Foreign Policy szakértője úgy véli azonban, hogy Clinton jó külügyminiszter, de nem kiemelkedő. Ez nem feltétlenül az ő hibája: amikor megkapta a feladatot, éppen két háborút vívott a nemzetközileg megtépázott tekintélyű Egyesült Államok. „Még ha Clintonban meg is lett volna Bismarck, Machiavelli, Gandhi és Zhou Enlai valamiféle varázslatos kombinációja, akkor sem biztos, hogy olyan megoldást talált volna mindezekre a problémákra, amelyek azonnal megoldják őket, és nem is járnak veszteséggel” – írja az elemző.
Clinton múltbeli döntéseiből, karakteréből kiindulva próbálja megtippelni a The Washington Post, vajon indul-e az elnöki posztért. A napilap által felvázolt portréból keményen dolgozó, nagy tudású szakember képe rajzolódik ki. Olyané, akit metodista hite arra késztet, hogy segítsen a rászorulókon. Mivel az amerikai elnök kezében van a világon talán a legnagyobb hatalom, ez azt jelenti, hogy sok jó ügyet tudna előmozdítani. Ezért a The Washington Post szerint a valódi kérdés az: meg tudja-e majd állni Clinton 2016-ban, hogy elinduljon a választáson?
