Focigyász Hollandiában

Sokkolta Hollandiát az a hét végén történt tragédia, melyben egy vasárnapi amatőr futballmeccs után tinédzserek halálra rugdosták sporttársuk apját, aki vonalbíróként önkénteskedett. Az Amszterdam melletti Almere városában a vasárnapi 2:2-re véget ért meccsen parázs volt a hangulat, a lefújás után szemtanúk szerint több játékos odaszaladt Richard Nieuwenhuizen vonalbíróhoz, és egy kisebb csoport verni, rugdosni kezdte a 41 éves bírót, családja szeme láttára. Szemtanúk szerint az egyik játékos stoplis cipővel állt a bíró fején. Nieuwenhuizen az ütlegelés után saját lábán távozott, és úgy tűnt, nem esett nagyobb baja.

Később visszament még a pályára megnézni egy másik meccset, amikor összeesett. Hétfőn halt bele sérüléseibe. A tragédia miatt Sepp Blatter FIFA-elnök is kifejezte együttérzését. A rendőrség eddig három – két 15 éves és egy 16 éves – fiatalt tartóztatott le, akiket emberöléssel gyanúsítanak. A fiatalokat őrizetben tartják, csak az ügyvédjük kommunikálhat velük, s csütörtökön állnak először bíróság elé – zárt ajtók mögött. A rendőrség szerint a nyomozás még folytatódik, és elképzelhető, hogy további letartóztatások is lesznek. A hatóságok arról azonban hallgatnak, mi lehetett a gyanúsítottak motivációja.

Gyászoló a Buitenboys klubjában, Almerében
Gyászoló a Buitenboys klubjában, Almerében

Az eset megrázta a holland focivilágot. Az összes hét végi amatőr és ifjúsági meccset törölték, a profi meccseket egyperces néma csenddel kezdik. Ugyanakkor a holland labdarúgó-szövetség arra buzdította az amatőrklubokat, hogy a meccsek törlése ellenére nyissanak ki a hét végén, hogy a vigaszt kereső, gyászoló focirajongók társaságra lelhessenek. Almerében vasárnap csendes emlékmenetet terveznek a lelkes futballrajongó apuka emlékére.

A Buitenboys klub elnöke, Marcel Oost így nyilatkozott Richardról: „Minden hét végén beszállt, nagyon élvezte. Igazi focirajongó volt.” A holland sajtó megdöbbent focirajongókról, rettegő szülőkről és önkéntesekről ír. A holland amatőr labdarúgóvilágban a rokonok, szülők önkénteskednek partjelzőként, bíróként. – Ami Richarddal történt, velem, vagy bármelyik másik önkéntessel is megtörténhet – közölte Janiek Dam, egy másik amszterdami klub drukkere.

Megfigyelők arra hívják fel a figyelmet, hogy a holland ifjúsági sport egyik pillére, a szülők önkéntes részvétele rendült most meg. Sajtóértesülések szerint az amszterdami Nieuw Sloten klubot – melynél a gyanúsítottak fociztak – már figyelmeztették az amatőrcsapat viselkedése miatt. Korábban szóban sértettek meg a játékosok egy bírót, máskor pedig az egyik focista verekedett össze egy nézővel.

Egy évvel ezelőtt már történt hasonló tragédia: egy amatőr labdarúgó-játékos megrúgott egy 77 éves szurkolót, aki nem sokkal után meghalt. A játékost három év börtönbüntetésre ítélték. Egy nemrégiben készített felmérés alapján a holland játékosok, bírók és szurkolók 51 százalékát érte már szóbeli inzultus, míg 32 százalékuk szenvedett valamilyen fizikai bántalmazást a pályán, vagy azon kívül.

BRÜSSZEL

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.