Mentőöv az utolsó percben

Megegyeztek Görögország intézményi hitelezői, vagyis az euróövezet kormányai és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a válságban vergődő ország rövid távú finanszírozásában – de az államadósság fenntarthatóságának kérdését még nem zárták le egészen. Két héten belül a harmadik eurócsoportülést tartották az övezet pénzügyminiszterei Christine Lagarde IMF-vezér részvételével Görögországról. Az IMF azt szorgalmazta, hogy az eurózóna kormányai és az Európai Központi Bank (EKB) engedjék el a görög adósság egy részét, ám ezt a politikusok elfogadhatatlannak tartották, tekintve, hogy így az adófizetők veszítenek Görögország megmentésén. Ez egyelőre lekerült a napirendről, legalább a jövő évi német választásokig.

A tizenkét órás tárgyalás után az euró csoport úgy döntött, hogy négy részletben átutalja Görögországnak a második mentőcsomag 44 milliárd eurós részét. Az első részlet december 13-án indulhat, miután a német, a finn és a holland parlamentek rábólintottak. Görögországban a kormány megkönnyebbüléssel fogadta a hírt. Ha minden jól megy, a görög államot 2014 vége előtt nem fenyegeti újra csőd.

A hitelezők megegyeztek abban, hogy az eredeti 120 százalék helyett GDP-arányosan 124 százalékos államadósságot kell elérni 2020-ra, és 110 százalékot 2022-re; ez utóbbi feltételezhet egy adósságelengedést az európai kormányok részéről középtávon. Jelenleg a GDP 190 százaléka körül mozog a görög államadósság.

További könnyítéseket is kaptak a görögök. A kedd hajnalban kialkudott intézkedéscsomag részeként 15-ről 30 évre halasztották a kétoldalú és az átmeneti mentőalapból származó hitelek lejártát. Elhalasztották tíz évvel a második mentőcsomag kölcsönei után fizetendő kamatok megtérítését is. A görögöknek emellett egy százalékkal alacsonyabb kamatot kell fizetniük az első mentőcsomag kölcsönei után. Az Európai Központi Bank és a kormányok pedig visszajuttatják Athénnak a kamatokon szerzett nyereséget, ez körülbelül 11 milliárd euró.

A csomag legnagyobb arányú, de legbizonytalanabb része, hogy Görögország visszavásárolja magánkézben lévő maradék adósságát erősen nyomott áron, mert olcsóbban tud megszabadulni tőle, mintha lejáratkor kellene fizetnie érte. Egyelőre nem világos, honnan szerezné Athén ehhez a pénzt. A görög kötvények ára a híresztelések miatt emelkedik már egy ideje, ami kétségessé teszi az akció sikerességét. Lagarde leszögezte: az akciónak sikeresnek kell lennie, mielőtt az IMF utalni tudja a mentőcsomag részletének rá eső, 10 milliárd eurós részletét. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az eurócsoport által felvázolt lépések éppen csak arra elegendők, hogy a görög állam túléljen, a „víz felett tartsa a fejét” – de munkahelyteremtésre, a gazdasági növekedés ösztönzésére semmilyen mozgástere nem marad. Így viszont nehéz lesz lefaragni a hatalmas adósságállományt.

Soros: Elveszett az EU lényege

A gyűlöletbeszéd és az idegengyűlölet terjedése Európában a kontinens mély válságának a tünete – jelentette ki Soros György az interneten terjedő gyűlöletbeszédről Budapesten megrendezett konferencián elmondott megnyitóbeszédében, kedden. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács, illetve a Norvég Alap, valamint az EEA (Norvégia, Izland és Liechtenstein) támogatási alapja által szervezett tanácskozáson a magyar származású amerikai üzletember azt mondta: a 2008-ban az Egyesült Államokból kiindult pénzügyi válság súlyosabb gondokat okozott Európában, mint a világon bárhol.

Az Európai Unió jelenlegi helyzetét Soros ahhoz hasonlította, amikor az 1980-as évek elején az IMF és más pénzügyi szervezetek megmentették az eladósodott fejlődő országokat, amiért cserébe súlyos megszorító intézkedéseket kellett bevezetniük. „Most Németország játssza az IMF akkori szerepét” – mondta. A jelenlegi pénzügyi válság miatt Soros szerint az EU elvesztette a lényegét, amelyért egykor létrejött.

„A kezdetekkor az EU borzasztóan vonzó elképzelés volt, a nyílt társadalom megvalósulása. Szuverén államok egyesülése az egyenlőség elvén alapulva.” Soros szerint az euróválság azonban az EU-t gyökeresen megváltoztatta. Egyenlő államok önkéntes szövetsége helyett az eurózónát ma már a fegyelem tartja össze. Kialakult egy központ és egy periféria, a központ pedig rákényszeríti akaratát, a szigorú megszorításokat a perifériára, a pénzügyi segítségért cserébe. „Ez roppant emberi szenvedést okoz, frusztrálttá és mérgessé teszi a lakosságot a periférián, ami a xenofóbia és a gyűlöletbeszéd melegágya.” (K. A.)

Önkormányzati alkalmazottak tüntetnek Athénban az elbocsátások ellen
Önkormányzati alkalmazottak tüntetnek Athénban az elbocsátások ellen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.