'A vörös vonalhoz értünk'

Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök „új kezdetnek” nevezte az euróövezeti pénzügyminiszterek és az IMF alkuját, a legnagyobb gond továbbra is az eurózónában uralkodó teljes bizonytalanság.

– Óvatosan derűlátó vagyok. A mostani helyzetben nem lehetett jobb egyezséget kötni, de azért a megállapodás tele van lyukakkal: korántsem biztos, hogy minden részlete működni fog – mondja lapunknak Jorgosz Kapopulosz politikai elemző. Noha Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök „új kezdetnek” nevezte az euróövezeti pénzügyminiszterek és az IMF alkuját, az elemző arra emlékeztet: a legnagyobb gond továbbra is az eurózónában uralkodó teljes bizonytalanság. Senki sem tudja, mi történik majd Spanyolországban és Olaszországban.

Szturnarasz görög pénzügyminiszter
Szturnarasz görög pénzügyminiszter

Szükség lehet a görög adósság egy részének elengedésére: nyíltan erről beszél egyre több nyugat-európai politikus és gazdasági szakértő. Jorgosz Kapopulosz egyetért velük, és siet hozzátenni, hogy ugyanez a portugáloknál, a spanyoloknál, sőt akár az olaszoknál is szükségessé válhat. Az IMF – amelynek amúgy is erős kétségei vannak a görög államadósság fenntarthatóságával kapcsolatban – máris jelezte, hogy Spanyolország megsegítésében konkrét garanciák nélkül nem hajlandó részt venni.

– Nincs helye több megszorításnak Görögországban. Ha további költségcsökkentő intézkedéseket vezetnek be, ez társadalmi robbanáshoz és politikai káoszhoz vezet. A vörös vonalhoz értünk – hangsúlyozza Kapopulosz. Szerinte a gazdasági növekedést az évek óta recesszióban élő országban egyelőre el lehet felejteni, már az is jó lenne, ha egyfajta stabilitás és előreláthatóság kialakulna. Janisz Szturnarasz pénzügyminiszter főként azt üdvözölte az EU/IMF-megállapodásban, hogy Görögországot benntartja az euróövezetben.

A hétköznapokban is érzi a görög lakosság a válság hatását. A gyógyszertárak sztrájk miatt hétfőn és kedden is zárva tartottak, a patikusok és az EOPYY állami betegbiztosító közötti egyeztetés pedig kudarccal zárult. A gyógyszerészek továbbra sem hajlandók hitelben kiadni a készítményeket az EOPYY-vel szerződött betegeknek, mert a biztosító hatalmas tartozásokat halmozott fel; augusztusban 120 millió, szeptemberben 125 millió eurót nem fizetett ki a patikáknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.