„Elviselni lehet, megszokni nem”
– Olyan közel vagyunk Gázához, hogy innen a dombról rálátok az ottani házakra. Most elsősorban tőlünk északra fekvő célpontokat támadnak a palesztinok. Ami mifelénk igazán nagy robajjal jár, akkorával, hogy belerezdül az ablak, az a mieink, Izrael tűzereje Gázára. De attól pedig biztonságban vagyunk – mondja telefonon a Budapestről tizenegy éve kivándorolt, 38 éves családapa. Az épületek megerősített szobáit a négy évvel ezelőtti Öntött ólom hadművelet után alakította ki Izrael. A lakóházban ebben is alszanak. A főbb épületek elé betonfalakat emeltek, hogy védjék az ablakokat.
Miután az iskolák, óvodák zárva tartanak Dél-Izraelben, és sok munkahely is lehúzta a rolót, számos család, a lakosság mintegy egyharmada északra utazott. Az itt maradtak gyerekeit foglalkozásokon kötik le, napközi-kirándulásra viszik őket az északabbra fekvő országrészekbe: élményparkba, állatkertbe, moziba. A zárva maradt iskolákban eközben katonákat szállásoltak el. – Szombatra mi is elutazunk majd. Ilyenkor elég csak annyit mondani másutt, hogy délről jöttünk, és mindenki nagyon kedves, segítőkész, pénzt sem fogadnak el a vendéglátásért – mondja Róna Aser.
Dr. Paszternák András másfél éve él Izraelben, s nap mint nap annak a busztársaságnak a járataival utazik, amelynek járművét szerdán felrobbantották terroristák Tel-Avivban. Ezért a nagyváros melletti Ramat Ganban található Bar-Ilan Egyetem vegyész kutatója, mint mondja, „valamiért úgy döntött”, haza már gyalog megy. – El lehet ezt viselni, de nem lehet megszokni – mondja telefonon a 31 éves, dunaszerdahelyi születésű fiatalember arról, milyen a terror árnyékában élni. „Ami szerintem itt egyedülálló: amint megjött a hír a buszrobbantásról, mindenki lázasan telefonálni kezdett, jól vannak-e rokonai, barátai. Majd figyeltük az internetes híreket. De fél óra elteltével már ugyanúgy folytatódott az élet, mint korábban. A kutatók is visszatértek a laboratóriumokba.”
Tel-Avivot szombat óta védi a rakétaelhárító Vaskupola üteg. – Az kellemetlen, ha nincs közelben éppen óvóhely, amikor megszólal a sziréna. Ilyenkor az ember egyszerűen gyorsan hasra vágja magát – mondja Paszternák, aki korábban, délebbre, Askelonba utazva, rokonok és barátok meglátogatásakor tapasztalta először, milyenek a mindennapok a Hamász-rakéták árnyékában.
Beersevában, a Negev-sivatag nagyobb, mintegy kétszázezres városában egy perc is eltelik a riasztás és a becsapódás között, Tel-Avivban pedig tíz. Bár a Hamász rakétatámadásai a múlt héten kerültek csak vissza a nemzetközi sajtó és a világpolitika fókuszába, mióta százával hullanak a rakéták Izraelre, idén már a konfliktus mostani kiújulásáig is mintegy 900 rakétát indítottak Gázából a zsidó államra, az elmúlt tizenkét évben pedig 12 ezret.