Bűn van, bűnös nincs

Felszabadult ünnepléssel fogadták Zágrábban a hírt, hogy a Horvátországban hősként tisztelt Ante Gotovinát felmentette a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Hágai Törvényszék (ICTY).

– A fiúk hazatérhetnek, ez így igazságos – kommentálta a horvát kormányfő, Zoran Milanovic a Kanári-szigeteken 2005-ben elfogott Gotovinát és Mladen Markacot érintő döntést. A két tábornokot első fokon tavaly még 24, illetve 18 év börtönnel sújtotta a bíróság az általuk 1995-ben vezetett Vihar Akció miatt. A hadművelet Horvátország szerb ellenőrzés alatt álló területére, Krajinára irányult. A vád szerint a tábornokok felelősek voltak a civil áldozatokért: több mint kétezren eltűntek, 400 ezren pedig kénytelenek voltak elhagyni otthonukat. (140 ezren olyan területről, ahol egyébként nem voltak fegyveres összecsapások.)

Gotovinát ünneplő tömeg Zágrábban
Gotovinát ünneplő tömeg Zágrábban

– Ez nem bíróság. Hágában politikai ítélet született – nyilatkozta pénteken a szerb elnök. – Ha eddig volt olyan, aki hitt a hágai törvényszék semlegességében, annak itt a cáfolat – tette hozzá Tomiszlav Nikolics.

– Ki a felelős ezért? A hágai döntéssel Horvátország legitimmé tehette a második világháború utáni legnagyobb pogromot – jelentette ki Nikolics, megjegyezve, hogy a szerbek a legnagyobb népirtás áldozatai voltak, miközben bűnözőkként kezelik őket, akiknek szégyenkezve hallgatniuk kell.

– Az nem lehet, hogy ennyi ember haláláért senki sem felelős, miközben a bíróság elismeri, hogy a Vihar Akció alatt bűncselekmények történtek – nyilatkozott a b92 hírportálnak Rasim Ljajics. A Szerb Nemzeti Tanács és az ICTY együttműködéséért felelős politikus szerint a hágai testület „következetes maradt a következetlenségben”. Ugyanakkor hozzátette: a döntés ellenére Szerbia kitart az EU-csatlakozás mellett.

A májusi választásokon a legnagyobb erővé vált Szerb Haladó Párt (SNS) – amelynek alapító-elnöke, Nikolics az államfői széket is ekkor nyerte el – úgy véli, hogy Gotovina felmentése hátráltatja a horvátok és a szerbek közötti megbékélést. Gotovinát Hága csak abban találta bűnösnek, hogy tábornokként értesült a bűncselekményekről, de nem tett meg mindent azok feltárása érdekében.

– Furcsa döntés, de egyébként is kétségekkel kezelem az olyan határozatokat, amelyeket szűk többséggel hoznak – nyilatkozta lapunknak a szerb Milenko Tereta, utalva arra, hogy a bírói testület 3-2 arányban döntött. A liberális ellenzéki Fordulat szövetség parlamenti képviselője szerint a felmentés kompromittálja a felelősségre vonás egész folyamatát. – Érvet ad mind a horvát, mind a szerb nacionalisták kezébe. Az utóbbiak joggal mondhatják, hogy a szerbeket elítélik azért, amiért más felmentést kap – jegyezte meg Tereta, aki szerint ez nagy kár, hiszen Belgrádnak szüksége lett volna egy objektív Hágára a szembenézés folyamatához. – Ehelyett következetlen megállapításokat kapunk, hogy volt bűncselekmény, de a vezetők nem tehetnek róla, ami alapján úgy tűnik, hogy másképp mentek az utasítások a szerb és a horvát hadseregben.

Tereta szerint az sem segíti az ICTY pozitív megítélését, hogy a Szerb Radikális Párt (SRS) vezetője, Vojiszlav Seselj már tíz éve vár ítéletére Hágában. Szintén a bíróság előtt áll Radovan Karadzsics és a srebrenicai mészárlásért felelősnek tartott Ratko Mladics. Hogy Gotovina elfogadhatatlannak tartott felmentése esetleg az ő ártatlanságuk kimondását is előrevetítheti, Tereta kijelentette: – Remélem, nem. Ez épp olyan sajnálatos volna, mint a mostani ítélet, amelyben a politika fontosabbnak bizonyult az áldozatok érdekénél.

161 eset, 15 felmentés

A hágai törvényszéken eddig – a tegnapival együtt – 15 felmentő ítélet született, többségük boszniai, koszovói és horvát vádlott esetében. Mellettük csupán két szerb „érdemelte ki” a felmentő ítéletet: az egyik Milan Milutinovics volt, Szerbia 1997 és 2002 közötti államfője, aki önként adta fel magát, hogy aztán a bíróság megállapítsa, nem terheli felelősség a háborús bűnökért, amelyeket Szlobodan Milosevics Szerbiája követett el, mert nem lehetett rájuk hatással. A másik Miroszlav Radics, akit a Jugoszláv Néphadsereg tisztjeként az 1995-ös vukovári csata idején elkövetett háborús bűnökkel vádoltak, de nem találtak elég bizonyítékot. Így is eltöltött öt évet Hágában. (I. E.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.