Agyontetovált elnöke lehet Csehországnak
Telefonon kérdem tőle, nem gondolt-e arra, hogy a hallgatói, majd pedig mások is csak azért noszogatták, mert még az arca is tetovált. Így aztán kiváló személy ahhoz, hogy némi iróniával jelezhessék: Václav Klaustól merőben eltérő arculatú személyiséget szeretnének elnöknek. – Részben igaza lehet, hiszen alig négy hét alatt az indulásomhoz szükséges 50 ezer támogató aláírás helyett 88 388-at gyűjtöttek össze a fiatalok. Nyilván mindannyian torkig vannak a korrupt politikusainkkal, az elnök és a kormányfő szüntelen viszálykodásával, a hülye belpolitikai hangulattal, ahogy Václav Havel mondogatta. Új fazont akarnak, de nem a tetoválásaim miatt! – hangzik határozottan a vonal túlsó végén.
Még indulatosabban válaszol, amikor arról érdeklődöm, miért van annyi tetkó az arcán, meg az egész felsőtestén. – A tetoválásnak egykor rituális és mágikus funkciója volt, ma szerencsés esetben esztétikai jelentősége lehet. Amit rajtam lát, az nem ötletroham vagy épp a divatmajmolás következménye. Tekintse ezt testművészetnek, öniróniának, nemes bosszúnak a kikerülhetetlen elmúlás és tökéletlenségünk miatt! – érvel. A minap a cseh TV 5 beszélgetőműsorában több néző azon szörnyülködött, hogy mit szólnának más országok államfői, ha tetovált arcú partnerrel kellene tárgyalniuk. – Ötven évvel ezelőtt vajon ki gondolta volna, hogy az Egyesült Államoknak immár újraválasztott afroamerikai elnöke lesz, aki ráadásul egy mormon kihívóval mérkőzik? Úgy vélem, a cseh polgárok többsége már szintén toleráns, legalábbis elviseli a másságot, ha az semmiben sem sérti őket. Talán már az ízlésüket sem borzolja – fejti ki véleményét.
Milyen lesz a kampánya és a programja? – érdeklődöm tovább.
– Ahova meghívnak eszmecserére, oda igyekszem eljutni. Ingyensört és -kolbászt azonban sehol sem osztogatok. Kampányolni pedig főleg a honlapomon fogok. Felsorolom, hogy sosem voltam, s ma sem vagyok párttag, nem képviselek semmilyen befolyásos érdekcsoportot, csúszópénz sem nyomja a zsebemet és a lelkiismeretemet. Az államfő pedig ne obsitos politikus, hanem kellő tekintélyt kivívott személyiség legyen, aki a jogállamiság őre, s minden tisztességes polgár védőpajzsa. Ennyi a programom, amelynek hitelét eddigi életutam erősíti –szögezi le.
Ez utóbbi páratlanul gazdag. Vladimír Franz a jogtudományok doktora, de sosem tevékenykedett az igazságszolgáltatásban. – Apám kérésére szereztem meg ezt a diplomát, de a letűnt rezsimben, még egyetemi hallgatóként és ügyvédbojtárként sok szennyet tapasztaltam a bíróságokon. Elfogulatlanságot alig láttam. Ezért menekültem el onnan, s inkább segédmunkásként, szamizdatok illusztrátoraként tevékenykedtem – emlékszik vissza. Mára neves zeneszerzőként, dramaturgként, egyetemi oktatóként, festőművészként, nem utolsósorban számos tanulmányt és tanulmánykötetet jegyző művészettörténészként tartják számon külföldön is. – Ön a legújabb kori reneszánsz ember – említem neki. Mire felhorkan: – Erre az elnevezésre csak Michelangelo, esetleg néhány kortársa méltó. Én mindössze az általam izgalmasnak tartott témákhoz keresem a megfelelő művészi kifejezőeszközöket. Egyik nagymamám Jirí Trnka (világhírű cseh illusztrátor és animációs filmes) közeli rokona volt. Innen ragadhatott rám némi tehetség – szögezi le.
Izgul-e a januári nagy nap előtt? – kérdem tőle végezetül. – Nagyon, de nagyon, hiszen január 10-én lesz a prágai Nemzeti Színházban a Harc a szalamandrákkal című operám ősbemutatója, amelyet Karel Capek műve alapján komponáltam! – vágja rá.
– Én január 11-ére gondoltam, az elnökválasztás első fordulójára – emlékeztetem őt a voksolás időpontjára. – Amiatt nyugodtan alszom. Beleegyezésemmel majdnem százezren az eddigiektől eltérő alternatívaként ajánlanak engem az ország legrangosabb posztjára. A polgárok pedig majd a voksaikkal válaszolnak erre a kínálatra. Ennyi az egész – közli kedélyesen.
