− A második elnöki periódusok általában különböznek az elsőtől, az elnököt nem nyomasztja az újraválasztás terhe. Mire számít?

− Elemző vagyok, nem próféta, de ha már jósolni kell, azt hiszem, hogy az eddiginél valamivel jobb lesz a Fehér Ház együttműködése a Republikánus Párttal. Néhány nagy jelentőségű gazdasági és politikai ügyben, például az új bevándorlási törvényt illetően megállapodásokra számítok. Muszáj csökkenteni a deficitet és gyorsítani a gazdasági növekedést is.

− A külvilág felé zárkózottabb lesz-e Amerika, vagy ellenkezőleg, nyitottabb?

− Egyik se. Összességében valószínűleg csökkeni fog az amerikai katonai jelenlét, ugyanakkor erősödni a gazdasági és politikai folyamatokban való részvétel. Amerika és a NATO tényleg kivonul Afganisztánból, és nem számítok komolyabb katonai akcióra Szíriában. Lassan, de biztosan véget ér az a világ, amely a hidegháború korát jellemezte.

− A washingtoni külpolitikában Európa kicsit hátrébb szorult, Ázsia került az előtérbe. Folytatódik ez a tendencia?

− Igen, bár én ennek nem örülök. Dél-Ázsia országai katonai értelemben nem érzik magukat biztonságban Kína növekvő ereje miatt, ezért az amerikai haditengerészet is jobban jelen lesz a Csendes-óceánon. Ugyanakkor a gazdasági kapcsolatok Európával és Oroszországgal is tovább fejlődhetnek. Például az USA moszkvai nagykövete a minap fontos beszédet tartott, amely már nem a biztonsági megfontolásokat, hanem a gazdasági együttműködést hangsúlyozta. Az afganisztáni kivonulás és az iráni kérdés reménybeli megoldódása után Amerikának katonai értelemben kisebb szüksége lesz az orosz támogatásra. A gazdasági együttműködés viszont fontos, bár ha Oroszországban rosszabbra fordul a belpolitikai helyzet, amire sajnos számítok, akkor újra előtérbe kerül majd a demokratikus erőknek nyújtott amerikai támogatás növelése is. A jövő héten erről tartok majd előadást az egyetemen.

− Amerikai szemmel nézve mi a legfontosabb Közép-Európában?

− Országonként más és más. Továbbra is Lengyelország áll a figyelem középpontjában, és a létező orosz veszély miatt a három balti ország. Utóbbiak esetében fontos az USA és a NATO együttműködése a biztonságuk garantálására. Lengyelország is fenyegetve érzi magát, de erre már nincs oka. Egyrészt a szovjet időkben Moszkva sokszor érzett késztetést a varsói katonai beavatkozásra, de sosem tette meg, másrészt nem szabad eltúlozni Oroszország katonai erejét. Négy éve még Grúziát sem tudták teljesen legyűrni, Európában aligha tudnának elérni bármit is. Közép- és Kelet-Európában, részben a magyarországi fejlemények miatt is, a demokrácia megszilárdítása a legnagyobb feladat.

− Hallott valamit arról, mit szólnak Washingtonban a Fidesz pálfordulásáról a Nabucco és a Déli áramlat gázvezetékek ügyében?

− Hallottam: roppant kritikusak a vélemények. Ugyanakkor én ebben nem osztom az amerikai álláspontot, a Nabuccóról már egy évtizede beszélnek, de kevés történt. Érthető, ha a magyarok más energiaforrások után néznek. A témáról szó esett Martonyi János külügyminiszter legutóbbi itteni látogatásán is. Lehet, hogy a Fidesz meg lesz lepve, de én ebben a magyar kormánnyal értek egyet.

− A magyar kormány részéről Mitt Romney elnökjelöltségét támogató nyilatkozatok láttak napvilágot. Fel fogja-e ezt róni a demokrata párti adminisztráció, vagy gyorsan túlteszik rajta magukat?

− Otthon nem sok figyelmet kapott, de az Orbán-kormány egymillió dollárt adott egy, a Republikánus Párttól is jobbra álló Heritage Intézethez kapcsolódó szélsőséges körnek a kommunizmus áldozatainak emlékmúzeumára. A magyar nagykövetség 1956-os megemlékezésén csak republikánus személyiségek kaptak szót, az amerikai külügyminisztérium ezért is képviseltette magát viszonylag alacsony szinten, egyetlen diplomatával. A rendezvény sokkal inkább foglalkozott az amerikai belpolitikával, mint az 56 esztendeje világszerte elismerést keltő magyar forradalommal. Akármit is gondolnak az amerikai helyzetről, ilyesmit nem érdemes csinálni, pláne nem egy olyan kormánynak, amelyik annyira érzékeny minden, kívülről jövő bírálatra, észrevételre. Európában rajtuk kívül csak a lengyelek foglaltak állást Barack Obama ellen. Persze az amerikai megítélést illetően nem is ez a legsúlyosabb, hanem az, hogy a magyar kormány nyugati értelemben véve már nem tekinthető demokratikusnak.

− Ebből a szempontból fontos lehet a következő budapesti nagykövet személye. Mit tippel, diplomata lesz vagy politikai kinevezett?

− A konkrét személy még semmilyen fokon nem került szóba, de azt hallottam, továbbra is politikai kinevezett képviseli majd Washingtont Magyarországon. Vagyis a keresést a Fehér Ház kezdi majd el, nem a külügyminisztérium. Ennél többet, ha tudnék, sem árulnék el. Az biztos, hogy én nem leszek budapesti nagykövet. Az állás nem való olyannak, aki szereti kimondani, amit gondol.

− Visszatérve az amerikai társadalomra, megmaradhat-e még négy évre az Obama mögött álló fekete-latin-zsidó-ifjúsági-női koalíció?

− Ez a kérdés nagyon foglalkoztat. Azt hiszem: igen, megmaradhat. Ez jó pár közvélemény-kutatót is meglepett. Pedig a választási eredményt előre lehetett tudni, ha máshonnan nem, hát Nate Silvertől, a The New York Times zseniális statisztikusától, aki négy éve az 50-ből 49 államban találta el a győztest, most pedig mind az 50-ben. Léteznek olyan matematikai modellek, amelyek alapján pontosan lehetett jósolni, én is előre elmondtam a lengyel tévében, mi lesz az eredmény. Az amerikai szavazótáborban ugyanis változások mentek végbe. Aki továbbra is nyolcszázalékosra becsülte a spanyol ajkúak arányát, az két százalékot tévedett, márpedig ők 71 százalékban Obamára szavaztak. A feketék aránya is nőtt 10-ről 11 százalékra, és a zsidók 70 százaléka is kitartott a Demokrata Párt mellett. A változások tartósak lesznek, például a spanyol ajkú családokban születik messze a legtöbb gyerek, a mai amerikai újszülöttek többsége már nem angolszász fehér családokban látja meg a napvilágot. Az ilyen demográfiai és politikai változások egyáltalán nem egyedülállóak az amerikai történelemben. A Demokrata Párt például sokáig uralta a Délt, ahol támogatta a szegregációt, míg a republikánusok sokkal progresszívebb álláspontot foglaltak el. Amikor amerikai állampolgár lettem, New Yorkban nemegyszer szavaztam emiatt is a republikánusokra. Aztán jött Nixon sikeres „déli stratégiája”, amellyel viszont elveszítették a liberálisabb partvidéki államokat. Persze semmi sem végleges, a republikánusok okos politikával visszaszerezhetnék a spanyol ajkú választók és talán a leggazdagabb fekete rétegek egy részének támogatását, hogy újra versenyképessé váljanak.

− Lesz-e bárki, aki meg tudja állítani Hillary Clintont, ha négy év múlva harcba száll az elnökségért?

− 2016 még messze van, de az az érzésem, hogy nem lesz. Kitűnő külügyminiszternek tartják, jobbnak, mint amilyen elnöknek Obamát, aki jó, de nem kitűnő. Bill Clinton igazi királycsináló a Demokrata Pártban, és ha Hillary elnök akar lenni, akkor Barack Obama is mögé fog állni.