Új egyházfőt kaptak a koptok

Egy hatvanéves volt gyógyszerész lett az egyiptomi koptok új pápája. Az ősi előírások szerint bekötözött szemű kisfiú húzta ki egy zárt kehelyből a papírcédulát, amelyen Tavadrosz püspök neve szerepelt. Rajta kívül még két egyházi személy neve volt a pápajelöltek között. Előzőleg egy egyházi bizottság 17 lehetséges jelölt nevét vette listára, ezt szűkítették ötre, végül háromra. Az egyiptomi keresztények magukat a Nílus menti ország őslakóitól származtatják. A 83milliós Egyiptomban a lakosság hat-tíz százaléka tartozik a kopt közösséghez. Az ország legősibb felekezetét alkotják, de a formálisan biztosított jogok ellenére sokszor másodrangú állampolgárnak érzik magukat. Pahomiosz, az egyház ideiglenes vezetője a múlt héten azt mondta, hogy kopt még soha nem töltött be valódi vezető funkciót Egyiptomban. A koptok szerepe megkerülhetetlen a kultúrában, és közülük való Egyiptom leggazdagabb családja is. Tavaly augusztusban avatta fel budapesti templomukat az idén márciusban elhunyt III. Senuda pápa. Kopt származású az az amerikai férfi is, aki Mohamedet és az iszlámot támadó filmpamfletet készített, amellyel az elmúlt hetekben majdnem lángba borította a mohamedán világot.

A választás után a hírügynökségeknek nyilatkozó koptok azt mondták, hogy új típusú magatartást várnak Tavadrosztól. Senuda pápa ugyan is közvetítő szerepet töltött be az állam és a keresztény közösség között. Azok a fiatal keresztények, akik maguk is részesei voltak az egyiptomi tüntetéssorozatnak, azt szeretnék, hogy az új pápa az egyházat vezesse elsősorban, hitbeli ügyekben, és ne zárja el a koptokat a politikától. Az „egyiptomi tavasz” zavaros helyzetet teremtett az országban. A társadalmi feszültségek is gyakran keresztény–muzulmán összecsapások formájában robbantak ki. A konfliktusok elmélyüléséhez vezethettek ingatlanügyek, templomépítések vagy mohamedánok és koptok közötti szerelmi viszonyok. Az iszlám jog, a saria bevezetése és következetes alkalmazása a keresztények számára hátrányos, s ennyiben e fronton a liberális és világi erőkkel alkotnak közösséget.

Az új pápát november 18-án fogják beiktatni II. Tavadrosz néven. Püspökként eddig a delta térségének egyházi vezetője volt. Az eredeti nevén Vagih Sahbi Szolejman az alexandriai egyetemen szerzett gyógyszerészdiplomát, Angliában is tanult. Rövid ideig egy állami gyógyszergyárt igazgatott. 1986-ban kolostorba vonult a delta vidékén lévő Vádi Natrunban, ahol pappá szentelték. 1997-ben lett püspök. Hívei abban bíznak, hogy jó kommunikációs képességeivel is segítheti az iszlamista hatalom és a kisebbség viszonyának békés alakítását. (Munkatársunktól)

Tavadroszt, a 118. pápát ünneplik hívei
Tavadroszt, a 118. pápát ünneplik hívei
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.