Nem várnak „söprést”

Ha egy nő nemi erőszak áldozataként esik teherbe, az is Isten ajándéka, így a terhességmegszakítás ekkor sem fogadható el – jelentette ki nemrég Indiana állam republikánus szenátorjelöltje, hatalmas botrányt okozva. Richard E. Muordocknak a kampány hajrájában tett kijelentése azért is kellemetlen a párt számára, mert ő az egyetlen, akiről olyan kampányvideó készült, amelyben Mitt Romney is szerepel, és a támogatásáról biztosítja őt.

A republikánus elnökjelölt elhatárolódott Muordock kijelentésétől, de továbbra is támogatja, és azt sem kérte, hogy vonja vissza a „közös” reklámot. Még nem tudni, hogy a nők szavazataiért ismét offenzívát indító Romney számára károsak lesznek-e a konzervatív Teadélután-mozgalom kedvencének szavai. Ám úgy tűnik, saját magának nem ártott Muordock: továbbra is esélyes a szenátori székre.

Mitt Romney republikánus elnökjelölt szombaton az ohioi North Cantonba érkezett
Mitt Romney republikánus elnökjelölt szombaton az ohioi North Cantonba érkezett

Ez a botrány kevesebb mint egy héttel az elnökválasztás előtt ismét a címlapokra repítette a kongresszusi választásokat. November 6-án ugyanis nemcsak elnököt, hanem a szenátus tagjainak egyharmadát és a képviselőház tagjait is megválasztják az amerikaiak. (Minden államnak két szenátora van, akiket hat évre választanak. Most 33 szenátornak jár le a mandátuma. A 435 képviselő mandátuma két évre szól.) Az amerikai törvényhozás alsóházaként szolgáló képviselőházban jelenleg a republikánusok, a felsőházként funkcionáló szenátusban pedig a demokraták vannak többségben.

Egy éve még úgy tűnt, hogy a republikánusoknak lesz esélyük itt is átvenni a hatalmat. Ma azonban a közvélemény-kutatások szerint az a legvalószínűbb, hogy mindkét testületben marad a jelenlegi felállás. Ha esetleg át is veszik a hatalmat a szenátusban a republikánusok, akkor sem lesz akkora többségük (60 fő), hogy meg tudják akadályozni, hogy a demokraták obstrukcióval (folyamatos időhúzással) állják útját egy törvénynek.

„Ez azt jelenti, hogy minden marad a régiben, továbbra is szinte képtelenség lesz bármilyen törvényt elfogadni. Mindegy, ki lesz az elnök. A demokraták a szenátusban nem fogják engedni, hogy Mitt Romney győzelme esetén visszavonja Barack Obama egészségbiztosítási reformját. De a republikánus képviselők sem fognak együttműködni Obamával, ha újraválasztják. Megrekedtünk, és ez aggasztó, mert sok nagy kérdést meg kellene oldani, elsősorban a költségvetést” – mondta lapunknak Diana Evans, a kongresszus működésének kutatója.

A connecticuti Trinity College professzora szerint a törvényhozás megosztottságának legfőbb oka az, hogy mindkét párt képviselői és szenátorai közül fokozatosan kiszorultak a mérsékeltek, akik hajlandóak voltak együtt dolgozni az ellenzékkel. „A tizenkilencedik század vége óta nem volt példa ennyire megosztott kongresszusra” – mondja a kutató, akinek a témában Megolajozni a kerekeket címmel jelent meg könyve 2005-ben. Véleménye szerint a helyzet a mostani választások után valószínűleg csak romlani fog.

Evans egyébként nem ért egyet azokkal az elemzőkkel, akik szerint egy esetleges Romney-győzelem segíthet a republikánus párti szenátorjelölteknek is, így biztosítva a szenátusi többséget. A jelenséget úgy nevezik Amerikában: az elnök „frakkszárnyán” ülve győz ilyenkor a többi jelölt, ám a professzor szerint az emberek többsége jól ismeri a szenátorjelölteket, és a személyek és nem a párthovatartozás alapján választ. A képviselőknél ennél sokkal jobban érvényesül a párt húzónevének hatása, őket kevésbé ismerik a választók.

A kongresszus tevékenységéről egyébként lesújtó véleménnyel vannak az amerikaiak: nyáron csupán tíz százalékuk tartotta jónak a munkáját. Igaz, októberben ez 21 százalékra ment fel, ez még mindig alacsony. Ennek ellenére az újraválasztásért induló szenátorok és képviselők jelentős előnnyel indulnak kihívóik ellen, azaz nem követel „söprést” a választói hangulat. „Ezek a politikusok hazamennek a saját államaikba, és ott elmondják, hogy ők nem olyanok, mint a többiek” – mondja Evans. „Azt teszik és mondják, amit a saját választóik akarnak, így őket nem tartják felelősnek azért, hogy a kongresszus mostan már-már működésképtelen.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.