A félhold fogyatkozása
Nadzsib Mikáti elismerte, hogy a libanoniakat mélységesen megosztja a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen kirobbant felkelés, amely egyre inkább a vallási felekezetek közötti összetűzés jellegét ölti.
A libanoni szunnita muzulmánok jobbára a szintén szunnita felkelők oldalán állnak Aszaddal szemben, aki viszont az iszlám síita felekezetének egyik ágát jelentő alevita szekta tagja. A libanoni síiták – beleértve radikális, fegyveres szervezetüket, a sokak által terroristának bélyegzett Hezbollahot is – ezért inkább a szíriai kormányerőket támogatják. Szíria és Libanon története szervesen összefonódik, hiszen 1920-ig területileg is egységet alkottak. Csak az első világháborút követő közel-keleti rendezés során választották le Libanont Szíriáról, s lett önálló ország, amely vallási és etnikai téren igen színes képet mutatott.
A lakosságnak akkoriban még több mint a fele tartozott különböző keresztény felekezetekhez. Közülük is a maroniták – arab keresztények – voltak a legtöbben, akik támogatták a francia dominanciát. De szép számmal éltek az országban ortodox görögök, görög katolikusok és örmény keresztények is. Ám a muszlimok sem voltak egységesek: a szunniták száma akkoriban kicsit meghaladta a síitákét, emellett jelentős volt a drúz lakosság számaránya is.
Az ország igazgatásában 1934-re társadalmi konszenzus alakult ki abban, hogy az államelnök keresztény maronita, a miniszterelnök szunnita, a házelnök pedig síita, a hadsereg parancsnoka drúz, a parlamenti helyeket pedig hat-öt arányban osztják el a keresztények és a muszlimok között. A törékeny társadalmi – és felekezeti – békét azonban nem lehetett sokáig fenntartani. A 40-es évek elején Libanonban zavargások törtek ki, ezek végkifejleteként kiűzték a franciákat az országból, s – brit, amerikai és arab támogatással – Libanon de facto is független lett.
De hamar kiderült, hogy a megbékélés akadálya nem a francia jelenlét, sokkal inkább a vallási köntösbe bújtatott érdekellentét volt. A belső feszültséget csak növelte, hogy 1948-tól, Izrael megalakulásától kezdve rengeteg palesztin menekült az országba, s ezzel egy időben megromlottak a libanoni–izraeli kapcsolatok. A libanoni hadsereg képtelen volt megfékezni – de talán nem is nagyon igyekezett – az Izraelt folyamatosan provokáló dél-libanoni palesztin gerillákat.
A totális káoszt megelőzendő az arab államok – és valójában a nyugatiak is – hozzájárultak ahhoz, hogy Szíria legyen a béketeremtő hatalom Libanonban. Damaszkusz békét nem hozott ugyan, viszont a legbefolyásosabb erővé vált az országban. Az 1991-es taifai egyezmény – a megelőző másfél évtized libanoni polgárháborúját lezárandó – barátsági és együttműködési szerződésben rögzítette Bejrút és Damaszkusz viszonyát, s egyben szentesítette a szíriai hadsereg jelenlétét Libanonban.
A csaknem 15 évig tartó katonai megszállásnak csak a volt miniszterelnök, Rafik Hariri – alighanem Damaszkusz tudtával történő – 2005-ös meggyilkolása vetett véget. A nemzetközi tiltakozás arra késztette Aszadot, hogy kivonja csapatait Libanonból. Hátrahagyta viszont az általa – valamint Teherán által – támogatott, síita befolyás alatt álló Hezbollahot, amelynek képviselői a bejrúti parlamentben is ott ülnek.
A helyzetet tovább bonyolította, hogy az 1932-es népszámlálásra épülő, a hatalommegosztást ez alapján elrendező alkotmány megszövegezése óta a lakosság vallási és etnikai összetétele megváltozott. Noha az arab országok közül még mindig Libanonban él a legtöbb keresztény (becslések szerint 39 százalék), az arány már régen nem fele-fele. A népszámlálás óta eltelt nyolcvan év alatt a lakosság lélekszáma megháromszorozódott, de a szunnitáké ötszörösére, a síitáké viszont hatszorosára nőtt. Ráadásul a jobbára hegyekben lakó síiták életfeltételei a legrosszabbak, ami hozzájárult radikalizálódásukhoz.
A muszlim vallás egységét szimbolizáló félhold – a Gulf News politikai elemzője szerint – erősen fogyatkozóban. A szunnita–síita ellentét földrajzilag is kezd határozott formát ölteni. Libanon északi része, középpontjában a szunnita erődnek számító Tripolival, Libanon második legnagyobb városával, egymagában százezernyi szíriai menekültet fogadott be, ők egy emberként támogatják a felkelőket. A szíriai hadsereg azzal vádolta az észak-libanoni lakosságot, hogy bújtatja a Szabad Szíriai Hadsereg tagjait, és az elmúlt hetekben bombatámadásokat intézett az észak-libanoni területek ellen. Ezek az incidensek csak erősítik a félelmet, hogy a szíriai határon átnyúló konfliktus be fogja szippantani Libanont.
