Bűnhődnek a tudósok L’Aquiláért

Lemondott kedden az olaszországi Nagy Veszélyhelyzetek Előrejelzése Nemzeti Bizottságának elnöke, Luciano Maiani fizikus. Szerinte „hiányoznak a feltételek a komoly munkához”, hiszen képtelenség tudományos bizonyosságú véleményt formálni rendkívül összetett kérdésekről. A kormánynak mostantól számolnia kell azzal, hogy a tudósok távoznak a közintézményektől – jelentette ki Maiani, reagálva az aquilai bíróság egy nappal korábban hozott ítéletére. A bíróság ugyanis hat tudóst és egy állami hivatalnokot hatévi börtönbüntetésre ítélt, mert felelősnek találták őket a 2009-es, több mint háromszáz halálos áldozatot követelő l’aquilai földrengés előrejelzésének pontatlansága miatt. –Egyelőre nem ismerem az ítélet indoklásának elemeit, de magát az ítéletet igen, s ettől kezdve nem látok lehetőséget munkám folytatására –mondta a bizottság elnöke. Mint a La Repubblica olasz napilap jelentette, a nap folyamán Maiani döntésével egyetértésben aztán a nemzeti bizottság elnökségének összes többi tagja is lemondott, s erről jegyzékben tájékoztatták az olasz minisztertanács elnökét. – Lépésünk a tudományos közösség és a kutatás módjai garanciáinak védelmében született – jelentette ki Giuseppe Zamberletti alelnök. Az itáliai polgári védelem atyjaként is számon tartott Zamberletti szerint a bíróság ítélete veszélyes precedenst jelenthet arra, hogy bármilyen tudományos kutatást büntetőeljárás tárgyává tegyenek – márpedig erre sehol nincs példa a fejlett világban. Egyértelműen meg kell különböztetni az esetleges súlyos felelőtlenséget a kutatás kételyeitől – nyilatkozta.

Az aquilai bíróság a földrengéskutatókat és a tisztviselőt „a földrengés várható erősségéről adott pontatlan és hiányos információk” alapján több ember ellen elkövetett emberölés miatt ítélte el. L’Aquila 70 ezer lakosú városát 2009. április 6-án 6,9 erősségű földrengés rázta meg, a katasztrófában 309-en haltak meg. A börtönbüntetés mellett az elítélteknek megtiltották, hogy valaha is állami pozíciót töltsenek be, és ki kell fizetniük a pertárgyalás költségeit is.

A bírósági döntést világszerte kifogásolták. A befolyásos amerikai civil szervezet, az UCS abszurdnak és veszélyesnek ítélte a per kimenetelét, és sürgette, hogy Giorgio Napolitano köztársasági elnök avatkozzon be. Az amerikai tudósokat tömörítő szervezet szerint ilyen alapon büntetőeljárás indulhatna azon meteorológusok ellen, akik nem tudják előre pontosan megjósolni egy tornádó útvonalát. A tokiói Földrengéskutató Intézet professzora, Szakai Sinicsi szerint alighanem ő is ugyanazt mondta volna az olasz tudósok helyében az első kisebb földmozgások után: rövid távon nem valószínű drámai rengés, de nem is zárható ki teljesen. A Christian Science Monitor amerikai lap kommentárjában azt írta: az inkvizíció 380 éve ítélte el tanításáért Galileit, ám azóta az aquilai ítélet a legsúlyosabb támadás, amelyet olasz bíróság a tudomány ellen intézett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.