'Nem lesz bosszú!'
Abu Háled – mosolygós, a körülményeket tekintve zavarba ejtően derűs, már-már gyermeki tekintetű férfi – a kezdetektől részt vett a forradalomban. Homszból származik, abból a nyugat-szíriai városból, amely sokáig az Aszad-rezsim elleni felkelés központja volt. Elég jómódú – két látszerészüzlete van –, mégis azonnal csatlakozott a tavaly márciusban kezdődött tüntetésekhez, amelyek résztvevői az országot negyven éve uraló rendőrállam lebontását követelték.
A tüntetésekre a kormány hamar erőszakosan reagált. De Abu Háled csak akkor nyúlt fegyverhez, amikor szeptemberben a biztonsági erők ellenőrző pontokat állítottak fel a lakónegyede körül, és onnan kezdtek tüzelni az emberekre. Több barátját is elveszítette így. Ahol olyan a szomszéd, mint Libanon, ott nem nehéz fegyvert szerezni: Abu Háled és hat társa darabonként háromszáz dollárért (65 ezer Ft) vettek hét sörétes puskát, és azzal kezdtek durrogtatni az ellenőrző pontokra.
Októberben a biztonsági erők rajtuk ütöttek, négyüket megölték, a többieket pedig letartóztatták. Abu Háledet a börtönben úgy megverték, hogy az egyik veséjét elvesztette. – Szerencsére le tudtam fizetni valakit 500 ezer szíriai fontért (kb. másfél millió forint), és két hét múlva elengedtek, de utána egy hónapig csak feküdni tudtam – mondja. A fogság annyira megviselte, hogy – újabb vesztegetés árán –elhagyta Szíriát, és fél évet líbiai kórházakban töltött.
Amikor felépült, Törökországba utazott, ahonnan átszökött a szíriai határon, és csatlakozott egy felkelő csoporthoz Latakia tartomány hegyei közt, ahol már javában szervezkedett a fegyveres ellenállás. „Rajtaütéseket csináltunk. Hat-nyolc órát gyalogoltunk a hegyekben, hogy megtámadjuk a völgyekben lévő ellenőrző pontokat. Fárasztó munka volt, és az esetek kevesebb mint felében jártunk csak sikerrel.”
Aleppóba két héttel ezelőtt érkezett. „Néha nincs messzebb tőlünk az ellenség, mint hat méter. Naponta háromszor-négyszer is összecsapunk. Azt se mindig tudjuk, hogy eltaláltunk-e valakit a nagy lövöldözésben.” A csoport eddig egy embert sem vesztett, igaz, hét sebesült van, köztük ő is – mutat egy sebet a karján, amit repesz okozott. Az utcát fedező ellenséges orvlövész halálosan pontos: a kereszteződésben egy halott és egy sebesült fekszik. Utóbbi valószínűleg ott vérzik el, mert képtelenség odajutni hozzá.
Abu Háled normális, farmert és pólót viselő modern arab fiatalember volt eddig. A vallás soha nem érdekelte túlságosan. A háború alatt ez megváltozott. Most már ilyeneket mond: „Meg kell tisztítanunk szívünket és lelkünket, vissza kell térnünk Allahhoz és az igaz hithez, és akkor hamar megnyerjük a háborút.” Még a cigarettáról is próbál leszokni – eddig kevés sikerrel –, mert az iszlám konzervatívabb értelmezései szerint a dohányzás tilos, hiszen káros az egészségre. Igaz, amikor egy társa szigorú hangú előadásba kezd a kérdésről, ő kicsit zavartan mosolyog, és széttárja a kezét, mint aki elnézést próbál kérni ezért az egészért. Azt mondja: a háború után demokráciát akar, nem valamiféle tálib rezsimet.
A szíriai forradalom alapvetően szekuláris-hazafias mozgalom, de az elmúlt időszakban megerősödtek az iszlamista csoportok. Ennek oka a lakosság konzervativizmusa, a háború elhúzódása, valamint a tény, hogy az iszlamisták több külföldi támogatást kapnak, például Szaúd-Arábiából és Katarból. Aleppóban több száz keményvonalas iszlamista harcol, de Abu Háled csoportja nem tartozik közéjük.
A kormányhadsereg főleg sorozott fiatalakból áll, többségük épp olyan, mint ő, szunnita moszlim, aki valószínűleg nincs oda a rezsimért, ami gyakorlatilag egy az alavita kisebbségre támaszkodó családi maffia. De amikor róluk kérdezem, a mosolygós arc megkeményedik. „Másfél év telt el – ők az ellenség. El kell menekülniük. Ha nem menekülnek el, meg fognak halni” – mondja. Hozzáteszi: „Akiket elfogtunk, de nem volt rá bizonyíték, hogy ártatlanokat öltek, azokat elengedtük Törökországba. Aki bűnös, azt átadjuk a bíróságnak. Nem lesz bosszú!”
Nem merítette ki a hosszú háború? – kérdezem. Néha meglátszik az arcán a fáradtság. De erre elmosolyodik, és előhúzza a mobiltelefonját. A háttérkép két helyes kisgyerek – egy fiú és egy lány. Homszban vannak, és egy éve nem látta őket. „Ha megnézem a képüket, elfelejtek minden rosszat.”
