Másfél évtized után megszoríthatják Hugo Chávezt
Chávez tizennégy éve van hatalmon, de most először akadt valódi ellenfélre. Az ellenzék közös jelöltje, Henrique Capriles szeptember 30-án több százezer embert vitt ki az utcákra, jelezve, hogy az emberek nem félnek kimutatni politikai rokonszenvüket. A legújabb jóslatok már akár fej-fej melletti eredményt jeleznek a vasárnapi elnökválasztásokon.
Néhány hónapja még egész más volt a helyzet: amikor júniusban Chávez bejelentette, hogy az egy év alatt végrehajtott műtéteknek köszönhetően megszabadult a rákbetegségtől, a közvélemény-kutatások még 12-17 százalékos előnyt jeleztek neki. Azóta Capriles fokozatosan dolgozta le hátrányát. Kampánya középpontjába azt állította, hogy Chávez 14 éven át hangoztatott ígéreteiből vajmi kevés valósult meg – a hatalmas olajbevételek ellenére. Például a beígért kétmillió lakásból csak 400 ezret adtak át. Egyre riasztóbb a bűnözés, 2011-ben már 19 ezer gyilkosság történt, főleg a fővárosi dombokra felkapaszkodó, egyre inkább terjeszkedő nyomornegyedekben.
– Cháveznek különleges adottsága van a szegényebb néprétegek megnyerésére. Van érzéke a nyilvános szereplésekhez. Ha kell, énekel, táncol, egyszóval produkálja magát a közönségének. Ezt nevezhetjük populizmusnak is. Ám mindezt intézményes szintre emelte azzal, hogy a kormány az államot magát is Chávez „reklámügynökségévé” tette. Az eredmény: jelentős tömegek hiszik azt, hogy Cháveznek köszönhetik sorsuk jobbra fordulását – magyarázza Alberto Barrerea, a Chávez egyenruha nélkül című életrajzi könyv szerzője.
Colette Capriles, a Bolívar Egyetem politikaelméleti professzora azzal magyarázza a Chávez-mítoszt, hogy a korábbi puccsista, ezért a börtönt is megjárt ejtőernyős tiszt kivételes időpontban tudott győzni. Az 1998-as választások előtt tetőzött az elégedetlenség a négy évtizeden át váltógazdálkodást folytató két hagyományos polgári párttal szemben. Az olajkincs drámai mobilitást indított el: alig több, mint fél évszázad alatt a városi népesség aránya a lakosság 20 százalékáról 80 százalékra nőtt, ekkor duzzadtak fel Caracas nyomornegyedei.
Chávez propagandájában (és részben tetteiben is) az elittel szemben a szegények felkarolására fektette a hangsúlyt, mindezt párosítva a nagy északi „imperialista hatalommal” szembeni szabadságharccal. Fidel Castro Kubája volt a példakép, egy olyan időpontban, amikor Latin-Amerika nagy részén is fokozatosan baloldali kormányzatok kerültek hatalomra.
Hugo Chávez 1998-ban a voksok 56, 2000-ben 62, 2006-ban 63 százalékát kapta az elnökválasztáson. Ebben talán az is közrejátszott, hogy az ellenzék megosztott volt. Első ízben idén fordult elő, hogy sikerült közös jelöltben megállapodni: a 40 éves Capriles, Miranda állam volt (ellenzéki) kormányzója. Chávez a vetélytársát a jobboldal, a burzsoázia képviselőjének, az imperializmus bérencének titulálja, s azt állítja, hogy Capriles győzelmével Venezuela visszatérne a 15 évvel ezelőtti állapotokhoz.
Henrique Capriles a külföldi sajtónak nyilatkozva rendre „középbal” irányzatúnak vallja magát, példaképe a volt brazil elnök, Lula de Silva, aki Chávezzel ellentétben nem nyúlt a piacgazdasági modellhez, ám közben sikerrel csökkentette a szegénységet. Szerinte a felduzzasztott és korrupt állami bürokrácia, illetve Kuba és más baloldali rendszerek támogatása a fő felelős azért, hogy a 14 év alatt Venezuela államadóssága 31 milliárdról 216 milliárd dollárra nőtt, miközben a hordónkénti százdolláros olajárnak köszönhetően az ország 960 milliárd dollár bevételhez jutott. Kifogásolja azt is, hogy az államosítások és a bizonytalan környezet miatt egy évtized alatt a magánvállalatok száma 11 ezerről 7 ezerre csökkent.
Capriles ugyanakkor elismeri a szegények oktatási és egészségügyi helyzetének javítására életre hívott, úgynevezett missziók jogosultságát, sőt ígéri, hogy azokat folytatni fogja. Ám megkérdőjelezi, hogy valóban szükség van-e 40 ezer kubai orvosra, pedagógusra, sportedzőre, akikért Venezuela napi százezer hordó kőolajjal fizet. Ugyancsak jelezte: a chávezi rendszer egy további vívmányát, az állami élelmiszer-áruházlánc ártámogatásának felét három év alatt megvonnák, hogy ezzel ösztönözzék a hazai termelőket. Venezuela ugyanis 80 százalékban élelmiszerimportra szorul.
A kormány az ellenzéki vádakra azzal válaszol, hogy a szegénység az 1999-es 50 százalékról 32 százalékra esett vissza. A „bolívari forradalom” során eddig 300 milliárd dollárt fordítottak szociális fejlesztésekre, beleértve az ingyenes orvosi ellátást és az egészségügyet. Jelenleg 2,3 millióan tanulnak egyetemeken, szemben a 2000-es tanév 890 ezer diákjával.
Rubens Yanes caracasi újságíró szerint bármelyik jelölt győz, maradnak megválaszolatlan kérdések. Ha Chávez diadalmaskodik, akkor azért, mert az ő egyszemélyes modelljében nincs utódjelölt. Capriles elnöknek viszont egy szocialista többségű törvényhozással, Chávez embereivel telerakott legfelső bírósággal, főügyészséggel és központi bankelnökkel kellene farkasszemet néznie.
