Választási regisztráció: megy a harc Amerikában is

Mégsem kell fényképes igazolvány a pennsylvaniai választóknak ahhoz, hogy november 6-án leadják voksukat – döntött egy helyi bíróság. A törvény ugyan érvényben marad, és a következő választásokon alkalmazni kell, de a bíró szerint az állam nem halad elég gyorsan a hiányzó igazolványok kiadásával, így sokan emiatt nem szavazhatnának a jelenlegi választáson.

A voksukat „elvesztő” szavazók az idősek, a betegek és a kisebbségek tagjai lennének, akik alapvetően demokrata szavazók – emlékeztet tudósításában a Washington Post.

Az állam republikánus törvényhozói szerint az új törvényre – azaz a szigorúbb ellenőrzésre – a választási csalások visszaszorításának érdekében van szükség. A bíróság azonban nem talált bizonyítékot arra, hogy bármikor is választási csalás történt volna az államban. Az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy ki szavazhat és ki nem Pennsylvaniában: ez a nyolc-tíz „ingadozó” állam egyike, amely kulcsfontosságúnak bizonyulhat az elnökválasztáson.

Pennsylvania csak egy a sok amerikai állam közül, ahol jelenleg is folyik a harc a törvényhozók és a bíróságok között a választási szabályokról. Hasonló események zajlanak Texasban,Dél-Karolinában,Ohióban és Wisconsinban is. A legfőbb újítás az, hogy ezekben az államokban csak néhány fajta, fényképpel ellátott igazolványt fogadnak el a szavazóhelyiségekben a személyazonosság és a lakcím igazolására. Korábban a magyar tb-kártyához hasonló igazolványokat is lehetett használni, amin nincs fotó. (Amerikában ilyen kártyája majdnem mindenkinek van, míg egységes személyi igazolvány nincs, és nem is kötelező.)

A republikánusok szerint abszurd, hogy az alkohol vásárlásához is kell fényképes igazolvány, ám a szavazáshoz nem. Ám sokan vannak, akiknek nincs ilyen igazolványuk, főleg a kisebbségek és a szegények körében. A New York-i Egyetem jogi kara által végzett kutatás tíz (a szabályokat szigorító) államot vizsgált meg, ezekben a potenciális választók 11 százalékának nincs fényképes igazolványa. Közülük több millióan nehezen jutnának el a legközelebbi olyan hivatalba, amely kiállíthatná számukra a dokumentumot: autójuk nincs, a tömegközlekedés pedig fejletlen. Az ingyenes igazolvány ráadásul sokba is kerül: kiállításáért ugyan nem kell fizetni, de az ahhoz szükséges dokumentumokért, például a születési anyakönyvi kivonatért igen. Az ügyfélfogadási idő sem túl kedvező: Wisconsinban van egy hivatal, amely idén összesen négy napon fogadta az ingyenes igazolványt igénylőket.

A fényképes igazolvány ráadásul csak az egyik a számtalan nehezítés közül. Vannak államok, ahol megszigorították a politikai szervezetek számára a támogatók regisztrációját, így inkább bele sem kezdenek. Van, ahol csökkentették azoknak a napoknak a számát, amikor lehetőség van korábban szavazni (így elkerülhető a torlódás a választás napján). A demokraták szerint mindezek a változások az ő szavazóik ellen irányulnak. Amerikaszerte perek sokasága folyik a témában az igazságszolgáltatás különböző szintjein. Ezek közül csak az egyik legújabb a pennsylvaniai ítélet, amely még nem végleges, a választások után folytatódni fog a harc. Egyelőre valamivel több olyan ítélet született, amely a demokratáknak ad igazat.

A jogi csetepaté pedig a választások eredményére is hatással lehet. Egyes államokban a szabályok ugyanis megengedik, hogy valaki akkor is szavazzon, ha nem tudja megfelelően igazolni magát. Ám az ő voksa csak akkor fog számítani, ha egy meghatározott időn (néhány napon) belül visszatér, és bemutatja a szükséges igazolványt. A The New York Times szerint 2008-ban Ohióban 14 ezer ilyen szavazatot érvénytelenítettek végül. Ohio a jelenlegi választás egyik kulcsfontosságú állama, így a lapnak nyilatkozó szakértők szerint ha szoros lesz az eredmény, mindkét oldal a szabályokat fogja majd hibáztatni, ami akár az eredmény kihirdetésének elhúzódásával is járhat majd.

Amikor erre gondolnak, a republikánusoknak és a demokratáknak ugyanaz jár a fejében: a 2000-es elnökválasztás, amikor a legfelsőbb bíróság állította meg a szavazatok újraszámlálását Floridában, amivel tulajdonképpen a republikánus George W. Busht hirdette ki győztesnek a demokrata Al Gore-ral szemben.

11%

AZOKBAN AZ ÁLLAMOKBAN, ahol szigorították a választásokon elfogadott igazolványok körét, a választók 11 százalékának nincs a követelményeknek megfelelő dokumentuma.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.