Barikádharc az óvárosban
A válasz nem sokáig várat magára, a kormánycsapatok állása talán húsz méterre lejjebb lehet a sikátorban, feldübörög egy géppuska. Nincs esélye: Mohammed jól elbújt, a kis utcák összevissza kanyarognak, az állásokra kívülről nem látni rá, és hátulról is csak jó negyedóra munkával lehet hozzá feljutni, kúszva-mászva üres kis udvarokon, folyosókon és a falakon ütött lyukakon keresztül.
Aleppo alig pár méter széles, fedett sikátorokból álló óvárosa a fő front a város nagy részét ellenőrzésük alatt tartó szír felkelők és az Aszad-rezsimhez hű erők között. A vonalak olyan közel vannak egymáshoz, hogy éjszakánként a katonák átkiabálnak a barikádokon; a kormánykatonák azt ordibálják, hogy terroristák vagytok, a felkelők meg azt, hogy álljatok át.
A városban alig van pillanatnyi nyugalom. A rezsim erői tüzérséggel és repülőgépekkel bombázzák a felkelők által ellenőrzött részeket. A tüzelés intenzítása nem állandó, de átlagosan percenként öt becsapódással lehet számolni. Néha még a gránátok fütyülését is lehet hallani, ahogy szép nagy ívben átrepülnek a vonalak felett. Egy-egy épületből mintha egy gigászi markoló harapott volna ki hatalmas darabot. Az utakon óriási lyukak tátonganak. A szép régi belváros, az ősi piac szomorú látványt nyújt. Golyóütötte nyomok, szemét, kiégett boltok, romok és persze homokzsákból épített barikádok mindenütt.
A frontok közelsége miatt a kormányerők a belvárosban nem tudják használni se a nehéztüzérséget, se a repülőgépeket, se a harckocsikat. A harcot könnyűfegyverekkel vívják utcáról utcára, méterről méterre. Ha lassan is, de a felkelők haladnak előre: az egymás mellé szorult házak falait átütik csákányokkal, és kis lyukakon átmászva, elhagyott lakásokon átgázolva kerülnek a kormánycsapatok oldalába. Mohammed és a hozzá hasonló lövészek fedezik az előrenyomulást, zavarják az ellenséget.
A második vonalban a felkelők egy kis ellenőrző pontja áll, ahol meglepő nyugalommal, sőt jókedvvel üldögélnek a katonák. Nagyon elszántak, talán ez a fő magyarázata harctéri sikereiknek. Teát isznak, az asztal mellett még egy vízipipa is áll.
Az utca másik oldalára csak behúzott nyakkal és futva lehet átjutni, mert nem sokkal lejjebb egy ellenséges lövész van. De a felkelők nem zavartatják magukat, hiába a szinte állandó robbanások, a fegyverropogás.
„Már megszoktuk. Allah velünk van” – vonogatják a vállukat mosolyogva. Egyikük azt mondja: „Már nincs mitől félnünk, mert végre megszabadultunk tőlük” – mutogat a kormánybarikád irányába. Egy másik nevetve feltart egy nagy csomag mentolos rágót. „Látod? Mindennel el vagyunk látva!”
Valójában nincsenek olyan jól ellátva. A lőszer nagyon kevés, nehézfegyver pedig szinte egyáltalán nincs, ezért haladnak olyan lassan. Többen azt mondják, még hónapokig is eltarthat, míg elfoglalják Aleppót. A felkelők nem egységesek, rengeteg csoport érkezik az ország különböző részeiből, és az együttműködés nem mindig jó. Egy nagy felkelőoffenzíva, amely a múlt héten indult meg, részben azért akadt el, mert nem tudták koordinálni erőfeszítéseiket, a milícia egy része nem is kapcsolódott be a harcba. A csoportokat néhány hetente cserélik, mindig jön friss erő a környező falvakból; a vidék a felkelőké.
Meglepő, de a városban még mindig rengeteg a civil. Persze Aleppo többmilliós nagyváros, teljes kiürítése sem menne egyik napról a másikra, még ha lenne is hol elhelyezni mindenkit. A legfurcsább, hogy milyen gyorsan megszokják az emberek az abszurd körülményeket. Az egyik téren, ahol egy rögtönzött kórház áll, egy percen belül két gránát is robban óriási csattanással, ám az emberek többsége fel sem néz. Igaz, azokon a részeken, ahol a tüzelés valóban intenzív, kiürültek a házak és az utcák. Itt-ott kenyeret osztanak, másutt benzint lehet venni, de csak üvegszámra, olyan rossz az ellátás.
A Mohammed tüzelőállása alatti utcán óriási lyuk tátong a falban. Az üregből egyszer csak egy felkelő mászik ki, a kezében egy pakli franciakártya – most találta az egyik lakásban, elégedett arckifejezéssel mutatja körbe. Mögötte egy maszatos arc jelenik meg, fejére lámpa erősítve, kezében egy óriási kalapács – úgy néz ki, mint egy bányász. Aztán egy éles csattanás, a Mohammedet rejtő aprócska lyukon pedig homok és por ömlik ki az utcára – újabb lövést eresztett meg az ellenség felé. Így haladnak előre, méterről méterre, utcáról utcára.
Aleppo (Szíria), 2012. október
