A Kihívó
Nem csoda, ha Bernben ezek után nem nagyon lelkesedtek a minapi bejelentésért, miszerint Steinbrück lesz 2013-ban Angela Merkel szociáldemokrata kihívója a német szövetségi választásokon. Ha nyer, ő lehet a következő német kancellár. Azért háború csak nem lesz – reménykednek az alpesi országban.
A kissé sprőd modorú, igen szabad szájú hamburgi politikus tulajdonképpen már leszámolt a további politikai karrierrel, amikor az ölébe hullott a kancellárjelöltség. 2009-ben, amikor egyéni jelöltként nem sikerült bejutnia a Bundestagba (csak az SPD listáján), bejelentette, magasabb politikai pozícióra már nem pályázik. Volt már persze pénzügyminiszter, tartományi miniszterelnök, de a választott tisztségekkel valahogy nincs szerencséje. Amikor a személyére kellett szavazni, mindig elbukta a választást.
A bukásban volt már némi tapasztalata, egy nemrég megjelent életrajzi könyvben két német újságíró, Eckart Lohse és Markus Wehner a többi között az iskolai teljesítményét is felelevenítik. Steinbrück hírhedten rossz diák volt. Különösen a matematikával állt hadilábon – ami nem akadályozta meg abban, hogy később gazdasági és pénzügyminiszteri posztot is betöltsön. Görögből és latinból sem brillírozott. A legjobban a történelem ment, itt sikerült elérnie a hármast. Németből, biológiából, angolból és a többi tárgyból épphogy sikerült megcsípnie a kettest. Kétszer megbukott, többször iskolát is kellett váltania, hogy továbbtanulhasson. Állandóan diákcsínyeken törte a fejét: fúvócsőből borsóval lövöldözött a tanárokra a páternoszterből. Mire hátranéztek, ő már vagy egy emelettel lejjebb vagy feljebb volt – írja róla a Hamburger Abendblatt. Annyira utálta az iskolát, hogy amikor leérettségizett, az összes iskolai dolgozatát eltüzelte.
Amúgy konszolidált, meglehetősen konzervatív hamburgi családból származik. Dédnagybátyja a Deutsche Bank egyik alapítója volt. Apja először 1969-ben szavazott a szociáldemokratákra – Willy Brandt kancellár miatt. Jelképes, hogy fia a kancellári jelölést is épp a néhai pártelnök szobra előtt vette át a berlini SPD-székházban.
Bár az iskolai előzmények elborzasztók, Steinbrück mégis a továbbtanulás mellett döntött, és beiratkozott a kieli egyetem közgazdasági és társadalomtudományi szakára. Szisztematikusan, már jobb eredményekkel tanult. Meglepetések azért itt is érték: egy éjjel rendőrök törtek rá, mert tévedésből azt hitték, a kollégiumban a szélsőbalos Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terroristái ünneplik a városban nemrég végrehajtott sikeres bankrablást. Ekkor, 1969-ben lépett be az SPD-be.
A száraz humoráról ismert Steinbrück szépen haladt előre a közszolgálati hierarchiában. Az építésügyi minisztériumban kezdett 1974-ben, majd referens lett a bonni kancellárián. Később ő vezette Johannes Rau akkori észak-rajna–vesztfáliai miniszterelnök irodáját. A legnépesebb német tartomány, Észak-Rajna–Vesztfália központi szerepet tölt be Steinbrück életében: a tartományi gazdasági és a pénzügyminiszteri poszt után itt lett belőle – először és utoljára – tartományi kormányfő. Nem választással, csupán örökléssel: amikor Wolfgang Clement a Schröder-kormányba távozott, ő állt a düsseldorfi kabinet élére. Regnálása nem tartott sokáig, a következő választáson megsemmisítő vereséget szenvedett. Ám jól járt, mert a Berlinben 2005-ben alakuló nagykoalíciós kormányban Angela Merkel a pénzügyminiszteri posztot ajánlotta neki. Steinbrück fontos szerepet játszott a válságkezelésben: innen származik európai hírneve.
Nem mintha kezdettől fogva világos stratégiája lett volna: amikor a Lehman Brothers összeomlott, Steinbrück szilárdan hitt benne, ez csupán egy amerikai válság marad. Kizárta a nagyobb állami beavatkozást, az szerinte csak olaj lett volna a tűzre. Erről heves vitát folytatott Paul Krugmannal, a The New York Times közgazdasági Nobel-díjas publicistájával, ami ahhoz is hozzájárult, hogy a tengerentúlon is megjegyezzék a nevét. „Nincs nagy mentőterv, egyszerűen nincs” – mondta a Newsweeknek, amikor mindenki az államtól várta a segítséget.
Kisvártatva Steinbrück is megenyhült, igaz, először a német bankoktól kalapozott össze ötvenmilliárd eurót a Hypo Bank megmentésére, és csak aztán jelentette be Merkellel együtt, hogy itt a nagy állami mentőöv (500 milliárd ment a bankok megsegítésére). A német közvélemény azonban még mindig hálás neki azért, hogy Európa vezető gazdasági hatalmát eddig elkerülte a válság. A deficit nem szállt el, sőt a munkanélküliség is történelmi mélyponton van.
Bár Merkellel kitűnően együtt tudtak dolgozni, most jó előre kizárta a folytatást. „Egy nagykoalíció ban nem vállalok szerepet, győzelemre törekszem” – mondta. Ha valakivel, vele talán nyerhetnek is a szociáldemokraták 2013-ban, de ehhez még meg kell nyernie saját pártja baloldalát. Annak ugyanis Steinbrück túl centrista, ráadásul ott volt az „eredendő bűnnél” is: támogatta Gerhard Schröder reformcsomagját, a jóléti kiadásokat megnyirbáló Hartz IV-et, ami sok baloldali szemé ben felért a szociáldemokrata értékek elárulásával. Steinbrück megvonta a vállát, és egyszerűen bőgőmasináknak titulálta az ellenfeleit. Azok viszont felróják neki, hogy túl szabadszájú, nem elég lojális, kritizálja saját pártját, képes a CDU-sokkal is szövetkezni, a diplomáciai érzéke pedig nulla. A politikushoz képest meglehetősen egyenes és szókimondó hamburgi – aki Burkina Fasóhoz hasonlította Svájcot mint sötét adóparadicsomot – most azt ígéri: ha nyer, megrendszabályozza a bankokat, maximálja a vállalatvezetők bónuszait, szétválasztaná a kockázatosabb befektetési banki tevékenységet, valamint az átlagkuncsaft hitelezési és betéti ügyeit. Az sem zavarja, ha ezzel a felmenői által alapított Deutsche Bankot kell darabokra aprítania.
Életrajzírói szerint az utóbbi évek legérdekesebb német politikusa. Nős, három felnőtt gyerek édesapja, tehetséges amatőr sakkjátékos (néhány éve 37 lépésben Vlagyimir Kramnyiktól kapott ki), biliárdozik, rengeteget olvas, és imádja a filmeket. Rajong a labdarúgásért is. „Az az álmom, hogy egyszer a wimbledoni teniszbajnokság döntőjébe kerüljek, egy kalózfilm főszerepét eljátszhassam, és hogy kedvenc csapatom, a Borussia Mönchengladbach megnyerje a német bajnokságot. Sajnos annak az esélye, hogy az álmaim megvalósulnak, a nullával egyenlő” – idézi szarkasztikus humorát a Ruhr Nachrichten. A Frankfurter Allge meine Zeitung pedig egy másik hobbiját leplezte le: szenvedélyesen gyűjti a hajómodelleket. Ám itt is érik tragé diák: másfél évig dolgozott egy dán hajómodellen, már csak a vitorlázat hiányzott, amikor a lánya macskája az asztalon termett, és egy pillantás alatt semmivé tette a munkáját. „Az állatvédőktől előre is bocsánatot kérek, de ha fegyver lett volna a kezemben, vér folyik” – mondta a német konzervatív lap szerint.
A svájciak reménykednek, hogy csak viccelt.
Névjegy
PEER STEINBRÜCK 1947-ben született Hamburgban. 1978 és 1981 között a bonni kancellárián dolgozott, Helmut Schmidt szociáldemokrata kancellár idején. A nyolcvanas években Johannes Rau észak-rajna–vesztfáliai miniszterelnök kabinetfőnöke. 1993-tól Schleswig-Holstein gazdasági minisztere, majd Észak-Rajna–Veszfália gazdasági, később pénzügyminisztere, 2002 és 2005 között miniszterelnöke. 2005-től Angela Merkel nagykoalíciós kormányának pénzügyminisztere. Mostantól az SPD kancellárjelöltje.
