Erdogan még tíz évet kér
A 2023-as céldátum arról szól, hogy Erdogan két elnöki periódusban kívánja folytatni a hatalomgyakorlást. Az Igazság és Fejlődés pártja éléről távozik tehát hamarosan, és az elnöki székbe ül át. A miniszterelnök elismételte, hogy pártja, illetve az ország példát mutat az egész iszlám világ számára. Ezt megerősítette a kongresszuson jelen lévő Mohamed Murszi egyiptomi elnök is.
A legnagyobb lelkesedést Kaled Mesal, a Gázában kormányzó Hamasz palesztin mozgalom vezetője váltotta ki, aki azzal biztatta az iszlamista párt kongresszusi küldötteit, hogy ők az „iszlám ragyogó arcát” képviselik. „Erdogan, ön nemcsak Törökország vezetője, de az egész iszlám világban vezér” – mondta. Mesalt hatalmas üdvrivalgás fogadta, a közönség Átok Izraelre! jelszavakat skandált.
Az AKP egymás után három választást nyert meg Törökországban. Magát konzervatív demokratának mondja, és miközben a gazdaságban liberális elveket honosít meg, a mindennapi életben visszaszorították az atatürki világi állam befolyását. Leépítették a világi erők befolyását is. Az AKP uralma új elitet segített hatalomra. Ez az anatóliai eredetű, új feltörekvő burzsoázia, amely erősen kötődik a valláshoz, eltérően a nyugat-törökországi világi értelmiségi, katonai és hivatalnoki elittől.
A látványos tömegperek, amelyek évek óta tartanak a világi elit, a nacionalista, kemálista csoportok ellen, a teljes hatalomváltás igényéről szólnak. A közelmúltban ítéltek el három tábornokot. Újságírók, egyetemi tanárok és egyéb értelmiségiek egy másik összeesküvési perben várnak ítéletre. A török kormánypárt átfogó alkotmányreformra készül. Még nem döntötték el, hogy parlamenti, elnöki vagy félelnöki rendszer legyen-e. A lényeg, állítják, hogy megmarad a pluralizmus. Erdogan – alighanem az iszlám kurzus erősödésétől tartókhoz szólva – kijelentette: nem akarnak beleszólni senki életstílusába.
Ám az AKP-nak több súlyos bel- és külpolitikai problémája van. Mindenekelőtt ilyen a 15 millió törökországi kurd ügye. Erdogan meghívta ugyan az iraki kurd autonómia vezetőjét, Masszud Barzanit a kongresszusra, de az országa területén élő kurdokkal eddig semmilyen valós eredményre nem jutott. A kisebbséggel az erőszak nyelvén beszél. Nem ad teret az autonómiatörekvéseknek, a nyelvhasználatot is éppen hogy megengedték. A kongresszuson mindazonáltal kijelentette, hogy új lapot nyitnak a kurd testvérekkel való kapcsolatban. Ami a külpolitikát illeti, Törökországnak korábban nem volt problémája a szomszédokkal – most szinte mindegyikkel romlott a viszonya. Elsősorban Szíriával: Aszad államával háborúközeli állapotban vannak. A NATO-tag Törökország viszonya Iránnal is romlik, nem utolsósorban az atomprogram miatt. Az örményekkel nem sikerült békét kötnie Erdogannak, a kilencven éve történt háborús népirtás tényét ma sem tudja Ankara kezelni. Romlott a viszonya Irak síita kormányával is. Izraellel való kapcsolatait pedig jelzi a kormánypárt kongresszusának hangulata, miszerint Törökország az aktuális világpolitika egyik legfontosabb mellékszereplője, részvételük nélkül megoldhatatlan a szíriai válság, az iráni probléma, miként Irak stabilizálása.
Erdogan kritikusai megjegyzik, hogy a politikus egyre több hatalmat összpontosít, tekintélyelvű kormányzást folytat. Sokan Putyinhoz hasonlítják a módszereit, más elemzők szerint a szultánok egyeduralmára vágyik. A török belpolitikai berendezkedés nem szolgált mintául az „arab tavasz” országaiban.
