Színpad helyett kínpad

Világmozgalom indult azért, hogy kiszabaduljon börtönéből egy palesztin színész és színházigazgató. Zakaria Zubeidit (képünkön) négy hónapja tartják fogságban anélkül, hogy vádat emeltek volna ellene.

A kétgyermekes apát nem az izraeliek tartóztatták le: a dzsenini férfi a palesztin hatóságok fogságában van május óta. Többször is kegyetlenül megkínozták. A kínzások, amelyekről ügyvédje számolt be, emlékeztetnek az amerikaiak által alkalmazott vallatási technikákra.

Amikor Zubeidi előzetes letartóztatását a bíró szeptember közepén újabb két héttel meghosszabbította, a férfi kijelentette: éhségsztrájkba kezd. A hírre megmozdult a világ. Nemcsak a Facebookon gyűlnek a szolidaritás aláírásai, de ismert személyiségek írják alá a Mahmud Abbasz palesztin elnökhöz címzett petíciót. Szabadságot követelnek a Szabadság Színháza társalapítójának, jelenlegi igazgatójának. Zubeidiről a világban leginkább azt tudják: ő az a terrorista, aki lemondott az erőszakról. A fiatalembert zavaros ifjúkorából egy Dzseninben letelepedett izraeli nő, Arna-Mer Khamis ragadta ki. Az asszony az arab–zsidó megértést tettekben gyakorolta. Békeaktivistaként úgy gondolta, kezdenie kell valamit a palesztin utca gyerekeivel. Így alapította meg a Szabadság Színházat, amelynek egyik tagja lett a meglehetősen zűrös hátterű, kisebb bűncselekményekbe bonyolódott Zakaria.

A fiatalember életében a változást a 2000-ben kitört második intifáda hozta. Dzsenin a lázadás egyik központja lett. Zakaria anyja és egyik fivére izraeli golyótól halt meg. A fiú csatlakozott az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjához. Ez a terrorszervezet szoros kapcsolatban állt az el-Fatahhal, a palesztin hatalompárttal. Többek szerint itt nyilvánult meg először Zubeidi kiváló szervezői képessége és az, hogy tehetsége van a konspirációhoz. Maga is beállt a bombagyárosok közé, ő is küldött merénylőket Izraelbe. Hamarosan felkerült a legkeresettebb terroristák listájára. Egyes források szerint ő volt a szervezője annak az öngyilkos merényletnek, amelynek 29 áldozata lett. Elfogták, elítélték, börtönbe került. Börtönben volt, amikor Juliano Mer-Khamis színész, Arna fia úgy döntött, hogy újrakezdi édesanyja művét, a dzsenini színházat. Kérte Zakariát, csatlakozzon hozzájuk.

Zubeidi a börtönben azt nyilatkozta: a terror értelmetlen, ezért szakít vele. Az intifáda csődöt mondott, ezért az izraeli megszállás ellen ezentúl a művészet eszközeivel küzd. 2006-ban feltételesen szabadon engedték az izraeli börtönből, csatlakozott Julianóhoz mint a színház igazgatója. A Szabadság Színháza újranyitotta kapuit, de jött egy újabb tragédia. Mer-Khamisht tavaly egy álarcos merénylő agyonlőtte. A sikeres színész rengeteg izraeli filmben játszott. Juliano úgy jellemezte magát: száz százalékban izraeli, száz százalékban palesztin. Az izraeli hadsereg ejtőernyőseként szolgált, a legjobb izraeli színházakban játszott. És Dzseninben élt. Bizonyítani akarta az ifjúsági színházzal is, hogy zsidók és arabok között lehetséges az együttélés. Amíg egy arab, aki feltehetően az Al-áAksza csoporthoz kötődött, orvul meg nem ölte.

Zubeidi májusban került börtönbe, miután megtámadták a dzsenini kormányzó házát. A politikus aznap meghalt szívrohamban. Százötven embert tartóztattak le a palesztin biztonsági erők, de csak Zubeidi maradt fogságban azóta is. Olyan személyek is fellépnek Zubeidiért, akik eddig csak Izraelt bírálták. Egyre nyilvánvalóbb, a palesztin területeken önkényuralom, politikai korrupció uralkodik. A palesztin hatalmi elit nem a függetlenségben, a társadalom felemelésében érdekelt, hanem privilégiumai megőrzésében. Zakaria Zubeidi és a Szabadság Színháza a zsidó–arab együttműködés példáival nyilván zavarja ezt. 

FOTÓ: REUTERS MOHAMAD TOROKMAN
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.