„Harcolj nép, a véredet isszák!”

Ismét robbantak a petróleumbombák Athénban, bezárt az Akropolisz. Leállt a tömegközlekedés. A kompok sem jártak, ami elzárt több szigetet egymástól és a szárazföldtől. A szerdai általános sztrájkot a legnagyobb szakszervezetek hirdették meg, az újabb megszorítások ellen tiltakozva.

Görögországban immár ismerős jelenség, hogy az életszínvonal védelmében tüntető tömeghez szélsőjobboldali, rasszista alakok csapódnak. Szerdán is így volt: csuklyás figurák támadtak meg boltokat, színes bőrű bevándorlókat. Az athéni rendőrség több tucat személyt vett őrizetbe. Az athéni belvárosban a radikális baloldali Sziriza hívei csaptak össze a rendőrökkel. Sokan megsérültek.

A Szintagma téren, a parlament előtt tartott tüntetésen félszázezer ember vett részt. Szakszervezeti források szerint 350 ezren mentek szerdán az utcára tüntetni.

– Harcolj nép, a véredet isszák!” –állt egy táblán az AP tudósítása szerint. A többes szám harmadik személyben jelzett ellenség egyszerre jelenthette Görögország hitelezőit (Nemzetközi Valutaalap, Európai Bizottság, Európai Központi Bank együttese, népszerű nevén a trojka) és az országot kormányzó pártokat. Görögországban a nyár óta nagykoalíció van, élén Antonisz Szamarasszal, a jobbközép Új Demokrácia párt vezérével. A kormánynak tagja a balközép Paszok és a Demokratikus Baloldal nevű párt is. A vérszívás adott esetben egy újabb 11,5 milliárd eurós kiadáscsökkentő csomagot jelent. Ez a feltétele annak, hogy a trojka folyósítsa Athénnak a talpon maradáshoz szükséges 31 milliárd eurót. A 11,4 milliárd 2013–14-re érvényes, ehhez jön további kétmilliárd, azt a görög kormány hatékonyabb adóbeszedéssel akarja előteremteni.

A megszorítások fizetéscsökkentést jelentenének a közszférában, csökkentenék a nyugdíjakat és a juttatásokat, 65-ről 67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt. Az AP megszólaltatta Alkisz Becesz kórházi alkalmazottat, aki elmondta: havi fizetését 1300 euróról 800-ra csökkentették, s az újabb csökkentésekkel csak 600 maradna neki. „Hogyan éljek meg havi hatszázból, mikor emelkednek az adók, fizetnem kell a számlákat?”

Októberben kezdődik újra a trojka embereinek „revíziója” Athénban, a pénzügyi szakemberek alighanem újabb megszorításokkal állnak elő. Szamarasz ellenzékben azt állította, ő a gazdaság fellendítésével vezeti ki hazáját a csődhelyzetből. Ebben azonban láthatóan nem partnere a trojka. A görög helyzetet továbbra is csupán „a szakadék szélén való táncolásként” lehet leírni. A munkanélküliség újabb rekordokat döntöget, immár 24 százalékos. A fiatal görögök 54 százaléka keres munkát.

A nép dühe érthető: a trojka nemcsak hogy a minimálbér 22 százalékos csökkentését akarja, de visszaállítaná a hatnapos munkahetet, felszámolná a kollektív szerződéseket is. A friss felmérések szerint ha most lennének választások, akkor a baloldali radikális szövetség, a Sziriza lenne a győztes.

Tüntetők a „civilizációt” temetik a görög parlament előtt, a Szintagma téren
Tüntetők a „civilizációt” temetik a görög parlament előtt, a Szintagma téren
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.