Vérfürdő Pakisztán városaiban

Szerte az iszlám világban folytatódtak pénteken a tüntetések a Mohamed prófétán élcelődő film és karikatúra elleni tiltakozásul. Pakisztánban országszerte legalább tizenkilenc halálos áldozatot követeltek a zavargások, több mint százan megsebesültek. Karacsiban tizenöten haltak meg a rendőrökkel vívott összecsapásokban, miután a tömeg autókat, benzinkutakat és filmszínházakat gyújtott fel.

A fővárosban, Iszlámábádban a tiltakozók csatatérré változtatták a sugárutakat,megpróbálva betörni abba a szigorúan őrzött negyedbe, ahol az amerikai nagykövetség és más képviseletek is találhatók. Hiába közvetítette a pakisztáni televízió, az indulatokon nem enyhített Barack Obama videoüzenete sem, amelyben az Egyesült Államok elnöke elítélte a provokatív filmet. – A próféta elleni támadás másfél milliárd muzulmán elleni támadás – közölte Radzsa Pervez Asraf. A pakisztáni kormányfő felszólította az ENSZ-t és a nemzetközi közösséget, hogy alkosson jogszabályt a gyűlöletbeszéd betiltására.

Az iszlám világ más országaiban is folytatódtak az elmúlt hetekben már harminc ember – köztük Líbiában az amerikai nagykövet – életét követelő tüntetések. Bangladesben tízezren gyűltek össze francia- és Amerika-ellenes szólamokat kiabálva, majd elégették a két ország zászlaját és Obama portréját. A kabuli rendőrség bűnügyi igazgatója, Mohammad Zahir a Reutersnek nyilatkozva az ottani zavargásokról szólva elmondta: a tiltakozások mögött a tálibok állnak.

Iszlám témájú karikatúrával a címlapon tervezik megjelentetni egy német szatirikus lap következő számát is – jelentette az MTI. A német külügyminiszter ezzel összefüggésben hangsúlyozta: nem szabad tovább tüzelni az iszlámellenesnek tartott nyugati megnyilvánulások miatt a muzulmán világban keltett felháborodást. Guido Westerwelle berlini sajtótájékoztatóján kifejtette: „A véleményszabadság nem a más vallásúak sértegetésének szabadsága”, és aki a vélemények szabadságára hivatkozik, annak a felelősséget is vállalnia is kell a véleményéért.

A német diplomácia vezetője ezt újságírói kérdésre válaszolva mondta azzal kapcsolatban, hogy a Titanic című szatirikus lap szerkesztősége a következő szám címlapjára muzulmán témájú karikatúrát tervez. Westerwelle hangsúlyozta, hogy megjegyzése nem konkrét kiadványra vonatkozik. Hozzátette: óv attól, hogy bárki is „olajat öntsön a tűzre”. A Titanic korábban (a szintén német) XVI. Benedek pápáról közölt a Vatileaks-botrányra utaló gúnyrajzot: a katolikus egyházfő ezen maga alá piszkít. Pénteken elővigyázatosságból a muzulmán világ számos országában zárva tartott a német nagykövetség (ahogyan a francia képviseletek is).

Egy Los Angeles-i bíró péntekre virradóra elvetette, hogy a muszlim világban erőszakos tiltakozásokat kiváltó iszlámellenes film előzetesének eltávolítására utasítsa a YouTube videomegosztót – írta az MTI. Luis Lavin bíró részben arra hivatkozva utasította el a filmben szereplő Cindy Lee Garcia színésznő keresetét, hogy az amatőr produkciót jegyző és ismeretlen helyen tartózkodó Nakoula Basseley Nakoulát nem tudta értesíteni a tárgyalásról. Garcia azt állítja: mind őt, mind a családját megfenyegették amiatt, hogy feltűnik A muszlimok ártatlansága című filmnek a YouTube-ra feltöltött, tizennégy perces előzetesében. A színésznő szerint Nakoula nem árulta el, hogy a film Mohamedről szól.

Tüntetők vonulnak az Egyesült Államok iszlámábádi nagykövetségéhez
Tüntetők vonulnak az Egyesült Államok iszlámábádi nagykövetségéhez
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.