Nem kérnek szupermarketet

Az egész országra kiterjedő sztrájkot hirdetett az ellenzéki, konzervatív Bharatija Dzsanata Párt (BJP) a szakszervezetekkel és baloldali pártokkal karöltve, hogy tiltakozzon a kormány gazdasági reformjai ellen. Az indiai kereskedőket tömörítő szervezet korábban azt jósolta, hogy legalább 50 millióan vesznek majd részt a megmozduláson – ám az ország méretei miatt nehéz megmondani, mennyien is voltak.

Sok nagyvárosban közlekedési fennakadásokat okozott, hogy a sztrájkolók elállták a vasúti síneket, és lezárták az utakat. Egyes államokban nem nyitottak ki az iskolák és a boltok, mert attól tartottak, hogy erőszakba torkollik a megmozdulás. Ugyanezen okból a déli nagyváros, Bangalore is gyakorlatilag leállt. Ez az ország információtechnológiai fővárosa, ám olyan cégek is bezártak és inkább a szombatot nyilvánították munkanappá, mint az IBM vagy a Microsoft.

A fővárosban, Új-Delhiben a helyszíni jelentések szerint kevesebb autó volt ugyan az utakon tegnap, de minden a rendes kerékvágásban folyt tovább. Mumbaiban, az ország kereskedelmi és pénzügyi központjában sem voltak fennakadások, itt inkább egy vallási ünnepre készült mindenki. A The Hindustan Times szerint a kormánykoalíciót vezető baloldali Kongresszus párt vezette államokban többé-kevésbé nyugalom honolt; nagyobb megmozdulások ott voltak, ahol a BJP vagy más ellenzéki pártok győztek a legutóbbi választásokon.

A megmozdulás egyik oka, hogy a kormány úgy döntött, megnyitja a kiskereskedelmi szektort a külföldi nagyvállalatok előtt. Azaz jöhet a már az évek óta a hatalmas indiai piacra pályázó Wal-Mart, Tesco vagy Carrefour. Ha ezek a cégek valóban áruházláncokat nyitnak az 1,2 milliárdos dél- ázsiai országban, ez teljesen átrendezheti a kiskereskedelmi piacot. Az in diaiak ugyanis – még a nagyvárosokban is –kicsi, általában családok által üzemeltetett kisboltokban vagy a piacon vásárolnak. Egyszerre kevés árut vesznek, nincs heti nagybevásárlás. Mindenki mindenkit ismer, van hitel, és a bolt közel is van. Szupermarket alig működik.

A lépés ellenzői szerint a multinacionális kiskereskedelmi hálózatok megjelenése tönkreteszi a kisboltokat és a termelőket is. A támogatói szerint viszont a cégek által hozott befektetés hasznára válik az országnak. Becslések szerint a megtermelt élelmiszer legalább harmada megromlik, mielőtt bárki megehetné – miközben még mindig tömegek éheznek. Ezen a hűtési és szállítási láncot kialakító cégek segíthetnének. A kereskedők és a földművesek közötti közvetítők szerepe is megszűnhetne, így több pénz jutna az élelmiszerek megtermelőinek. Nem is biztos, hogy India olyan jó befektetési célpont ezeknek a cégeknek, és hogy tódulnának ide – figyelmeztet a BBC helyszíni tudósítója. Felidézi, hogy a gazdasági válság óta a helyi szupermarketláncok is kínlódnak, és egyáltalán nem sikerült megváltoztatniuk a vásárlási szokásokat. Az angol nyelvű indiai napilap, a DNA elemzője szerint ezeknek a cégeknek a tulajdonosai azt remélik a nyitástól, hogy a külföldi cégek felvásárolják az áruházaikat, amelyek nem működnek.

A tiltakozások másik oka az üzemanyagár-emelkedés. A kormány kénytelen befoltozni a költségvetésen tátongó lyukakat, és ennek egyik legfontosabb eleme, hogy nem támogatja tovább az üzemanyagok árait. Ez 16 százalékos emelkedést jelent.

Ezek a lépések és a miattuk kitört tiltakozások szélesebb folyamat részei. Az India függetlenségét kiharcoló Kongresszus párt vezette koalíción, illetve Manmohan Szingh kormányfőn már évek óta nagy a nyomás, hogy modernizálja az óriási állam gazdaságát, és fogja vissza a kiadásait. Az ingadozó, sok apró pártból összetevődő koalícióban azonban valaki mindig megakadályozta a reformokat. A változások szükségességére figyelmeztetett az augusztus eleji hatalmas áramkimaradás is, amikor egyszerre három elektromos hálózat omlott össze, és 600 millióan maradtak áram nélkül. A nagy kérdés, hogy a koalíció egyben marad-e, és véghez tudja-e vinni a reformokat, amelyeket évek óta sürgetnek a gazdasági szakemberek. A héten egy párt ki is lépett a koalícióból, de az indiai sajtó szerint más pártok külső támogatásával a Kongresszus kihúzza a 2014-es választásokig. Feladat van bőven: elszabadult az infláció, az élelmiszerár-emelkedés miatt egyre több a tüntetés, és a külföldi befektetések is visszaestek.

A Bharatija Dzsanata Párt hívei tiltakoznak a dél-indiai Hyderabadban
A Bharatija Dzsanata Párt hívei tiltakoznak a dél-indiai Hyderabadban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.