A szervezett düh elemei

A tegnapi tévéközvetítések még a Mohamed-filmnél tartanak. Pakisztán különböző nagyvárosaiban vettek fel öltönyös, nyakkendős ifjakat, akik rituális zászlógyújtogatással, amerikai jelképek megtaposásával védték a próféta becsületét.

Már úgy tűnt, hogy a muzulmán országokban a kormányok megelégelték a zavargásokat – azokat is, amelyeket ők szerveztek, és azokat is, amelyeket kiszerveztek a médiaimámokhoz. Ám a Charlie Hebdo karikatúrái új lendületet adhatnak az utcai erőszaknak. Az elemzők világszerte próbálják értelmezni az elmúlt hét muzulmán dührohamának okait.

1. Az iszlám nem ment keresztül a reformáció, a felvilágosodás, a modernizmus szakaszain. A vallás a mai napig úgy része a társadalmak és az egyén életének, ahogy Nyugaton sok száz éve volt. Mohamed próféta ábrázolását a muzulmánok istenkáromlásként, vallásuk, egyben méltóságuk támadásaként élik meg. Ilyesmivel ott nem viccelnek. (Ahogy hasonló volt az orosz hívők dühe a Pussy Riot-ügy miatt, vagy ahogyan az ultraortodox zsidók reagálnak vélt vagy valós sérelmeik esetén.) A szólásszabadság értelmezhetetlen egy olyan közegben, ahol az ismeretlen, ahol elképzelhetetlen, hogy ne a kormány diktáljon bármilyen ócska lapnak, filmstúdiónak is.

2. Az iszlám társadalmak számára a Nyugat, elsősorban az Egyesült Államok továbbra is elnyomó, gyarmatosító hatalom. Akkor is így van, ha a jelenlegi rossz állapotokért az országok komprádorelitje a felelős. Ha „Amerika az iszlámot támadja” a film formájában, akkor Barack Obama elnöknek az iszlámmal való megbékélést hirdető szavai hatástalanok. Amerika nagy fegyveres erőkkel van jelen az iszlám világ térségeiben, s ez is sok helyütt frusztrálja az embereket, sérti a méltóságukat. A palesztin kérdés megoldatlansága is oka a folytonos dühnek. Amerikát és Európát azonosítják Izraellel. Elterjedt a téves vélekedés, hogy az Egyesült Államok politikája elsősorban Izrael érdekeit szolgálja. A muzulmán kormányok sokszor szítják a saját szövetségesük elleni tömegmozgalmakat. Az al-Dzsazíra pánarab televízió egyik szerkesztője szerint a jemeni biztonsági erők azért hagyták, hogy a tüntetők megtámadják az ottani amerikai nagykövetséget, hogy ezzel üzenjenek: veszélyes, ha a jemeniek politikai szabadságjogokhoz jutnak.

3. A tüntetéseken készített felvételeken fiatal férfiak tömege látható. A muzulmán világban óriási a munkanélküliség. Nem csak a képzetlenség miatt. Nagyon sokan vannak az állás nélküli diplomások is, akik képtelenek a képzettségüknek megfelelő munkához jutni. És itt következik a másik paradoxon: a Nyugat-Európát, Amerikát gyűlölők tömege próbál megélhetést találni Nyugaton. A beilleszkedés ritkán sikeres. A frusztráltságot magukkal viszik a választott hazába is. A lehetőségeket használják, ám általános körükben a nyugat-európai civilizáció „erkölcstelenségének” megvetése.

A mostani felzúdulás is részben erről szól. Nem a civilizációk háborúja, de a kultúrák kölcsönös egymás iránti értetlensége jelenik meg ebben a mostani helyzetben. A hisztéria könnyen ellenőrizhetetlen méreteket ölthet.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.