Európai segítséget remél Budapest

Tóásó Elődöt 41 hónapja tartják előzetesben La Pazban a bolíviai törvények és a dél-amerikai ország által vállalt nemzetközi kötelezettségek semmibevételével – hangsúlyozta Németh Zsolt külügyi államtitkár, aki Adrian Oliva Alcazar bolíviai ellenzéki parlamenti képviselővel együtt tartott hétfőn sajtótájékoztatót a Parlamentben. Az ottani jogszabályok szerint ugyanis 36 hónapig lehet csak előzetesben tartani valakit, ám az úgynevezett „terrorizmusügyben” még mindig nem hoztak ítéletet. A külügyi államtitkár, miként Tóásó Előd jelen lévő testvére, Edit is köszönetet mondott a bolíviai Convergencia Nacional képviselőjének, hogy kiállnak a bebörtönzött magyar állampolgár védelmében.

Alcazar elmondta, hogy pártja nyolc latin-amerikai ország parlamenti képviselőit tömörítő összefogás keretében is fellép az emberi jogsértések ellen, a politikai foglyok kiszabadításáért. A terroristaperben Tóásón kívül harmincnyolc vádlott van, akiknek a jogai csorbulnak, valamennyien Evo Morales államfő és kormányának áldozatai –hangsúlyozta. Az ellenzék ezért sürgeti független nemzetközi vizsgálat indítását.

Tóásó Előd érkezik perének utolsó meghallgatására a bolíviai Cochabamba bíróságára
Cochabamba, 2011. november 3. A magyar TÓÁSÓ Előd (k) érkezik perének utolsó meghallgatására a bolíviai Cochabamba bíróságára A terrorizmus gyanújával 29 hónapja előzetes letartóztatásban lévő férfit a horvát Mario Tadiccsal együtt azzal vádolják, hogy 38 társukkal merényletre készültek a bolíviai elnök ellen. Tóásót 2009. április 16-án egy Santa Cruz-i szállodában végrehajtott műveletben fogták el, amelynek során agyonlőtték Rózsa Flores Eduardót és Magyarosi Árpádot, valamint egy ír férfit. (MTI/EPA/Jorge Abrego)

A magyar külügyi államtitkár „brutális mészárlásnak” nevezte a magyar-bolíviai-horvát állampolgár Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer halálát, akiket 2009. április 16-án az ellenzék fellegvárának számító Santa Cruzban öltek meg a rendőrség különleges kommandósai. A bolíviai képviselő szerint Tóásó Elődöt megkínozták.

Németh Zsolt utalt arra, hogy a pertárgyalás záró, ítéletet hozó szakasza egyes hírek szerint még szeptemberben megkezdődhet. (Eredetileg július 23-ra volt kitűzve a tárgyalás, ám azt újra elhalasztották, miután a belügyi és igazságügyi tárca kifogást emelt a két bíró ellen. A 39 vádlott közül 16 szökésben van, s a vád alighanem az időhúzással szeretné elérni közülük néhány kiadatását külföldről, mert nincs elegendő bizonyíték. Az új dátum állítólag szeptember 21-e lenne, de még nem választották meg a népi ülnököket – értesült lapunk.) Az államtitkár annak a reményének adott hangot, hogy Tóásó Előd „méltányos eljárás keretében mielőbb szabadulhat”. Utalt arra is, hogy Tóásó élvezi a magyar kormány támogatását, miként az Országgyűlés emberi jogi és kisebbségi bizottsága – EU-s szankciókat is felvetve – már kezdeményezte az ügy nemzetközi szintre emelését. Segédkezik a Tóásó-ügyben a Buenos Aires-i magyar nagykövetség és a tiszteletbeli bolíviai konzul is, igénybe veszik a bolíviai fővárosban nagykövetséget fenntartó Spanyolország és Németország, továbbá az Európai Parlament és az ENSZ segítségét is. Németh emlékeztetett arra is, hogy Schmitt Pál még köztársasági elnökként személyesen interveniált Evo Moralesnél. Mint mondta, őszi latin-amerikai látogatásakor maga is foglalkozni fog az üggyel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.