Magukban meg alighanem azt gondolják, hogy a pedagógus a legjámborabb fajta, végül mindig beletörődik a sorsába – mondja lapunknak Pavel Ondek, a szlovákiai pedagógus szakszervezet (OZ PSaV) elnöke, aztán kissé megemeli a hangját: – Most bekeményítünk. Szeptember 13-ra egynapos országos sztrájkot hirdettünk. Zárva lesznek az iskolák” – közli elszántan.

Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke sincs más véleményen: „Szlovákiában az átlagbér 889 euró. A pályakezdő pedagógus viszont ötszáznál alig keres többet, az általános iskolai tanítók és a középiskolai tanárok munkáját sem becsülik hétszáz eurónál többre. Nem csoda, hogy egyre több az elfásult, anyagi gondokkal szembesülő pedagógus. Követeljük, hogy jövőre legalább tíz százalékkal emeljék a fizetésünket, és három-négy éven belül legalább az átlagbér másfélszeresére növeljék. Utoljára 2003-ban emelték a bérünket, mindössze néhány koronával. Tessék megnézni, mekkora a drágulás azóta” – érvel a szakember.

„Csütörtökön egyfajta segélykérő felhívást küldenek a pedagógusok” – válaszolja megkeresésemre A. Szabó László dunaszerdahelyi alpolgármester, akinek a feladatkörébe tartozik a helyi óvodák és általános iskolák felügyelete. A legnagyobb létszámú szlovákiai magyar tannyelvű intézményben, a helyi Vámbéryban szerda délután is szorgoskodnak a tanítók. „Most transzparenseket készítünk, amelyeket holnap a bejáratnál függesztünk ki” – közli Masszi János igazgató. „Tisztességes bér és megélhetés – alapvető emberi jogunk!” – virítanak a betűk az egyiken.

„Több mint húsz éve tanítok, de hétszázötven eurónál többet még sosem vittem haza egy hónapban. A feleségem szakköröket vezet csaknem éhbérért. Három gyermekünket csak úgy tudjuk tisztességesen eltartani, hogy délutánonként az egyik pozsonyi nyelviskolában adok órákat. Esténként holtfáradtan érek haza. Családra, továbbképzésre legfeljebb hétvégenként jut némi idő” – mondja Domsitz Márton, a somorjai Madách Imre Gimnázium angol–német szakos tanára. Elmondja azt is, hogy egykori évfolyamtársai közül kevesen maradtak a katedrán. „Többen biztosítási ügynökök, idegenvezetők, tolmácsok lettek, s ha időnként összefutunk, csodálkozva kérdezgetik tőlem, én miért nem dobbantottam. Akkor meg csak vigyorognak, amikor azt válaszolom nekik, hogy még ma is szeretem a hivatásomat” – sóhajtja.

Horváth Mária egy ideig Galántán volt óvónő. „Havi ötszáz eurónál sosem kerestem többet. Ovinkban a szülők festették ki a tantermeket, összedobták a pénzt a beázott tető felújítására is, mert sem az államnak, sem az önkormányzatnak nem volt. Tavaly meguntam a nyomorúságot, a rokonságtól kölcsönt kértem, s egyik kolléganőmmel magánbölcsődét és óvodát nyitottam. Élnek tehetős emberek a környéken, ők hozzák ide a csemetéiket. Sok a munkánk, de megéri. Nálunk csütörtökön is lesznek foglalkozások” – közli.

Nem csatlakoztak a sztrájkhoz a szlovák és a magyar tannyelvű egyházi iskolák sem. „Egyetértünk kollégáink követeléseivel, de a mai tiltakozással növendékeinket károsítanánk meg, a szüleiket pedig büntetnénk, hiszen közülük sokan nem tudják megoldani gyermekeik felügyeletét napközben” – nyilatkozott Ján Horecky, a szlovákiai római katolikus iskolák társulásának elnöke.

Borúlátó Milos Bélik kassai pedagógus: „A csütörtöki sztrájkkal valójában a szakszervezetiek fényezik önmagukat. Pedig a társadalmi légkörön kellene változtatni. Sokan még mindig azt tartják, hogy a két hónapig vakációzó, napi öt-hat órát tartó pedagógus több fizetést nem is érdemel. Amíg rá nem döbbennek, hogy a jövőnk, a tudásalapú társadalom kulcsa a művelt embereket nevelő, önmagukat is szüntelenül képző pedagógusok kezében van, addig nincs sok esélye anyagi és erkölcsi elismerésünknek” – szögezi le.

„Megértjük a pedagógusok követeléseit, de ezek teljesítését az államkassza helyzete határozza meg” – válaszolta megkeresésünkre Erik Tomás, a kormányhivatal kommunikációs igazgatója.

Pék László