A világban jelenleg hatmillió örmény él, de csak felük adja Örményország lakosságát. A diaszpóra az egykori Szovjetunió utódállamaitól kezdve Libanonon, Szírián, Franciaországon, az Egyesült Államokon át egészen Argentínáig és Ausztráliáig mindenütt megtalálható. Az örmények zárt, összetartó közösséget alkotnak, ugyanakkor sikeresen érvényesülnek választott hazájukban. Számukhoz képest lobbierejük igen nagy, a neves amerikai külpolitikai szakértő, Zbigniew Brzezinski szerint a washingtoni törvényhozásban az örmények – az Izrael-párti és a kubai után – alkotják a harmadik legerősebb lobbicsoportot.

Ramil Safarov megkoszorúzza a mártírok emlékművét Bakuban, 2012. augusztus 31-én

Tevékenységüknek köszönhető, hogy az Egyesült Államok évente 90 millió dollárral támogatja Örményországot, és a kongresszusban – igaz, nem kötelező érvénnyel – megszavazták, hogy népirtásnak nevezzék azt, ahogy a törökök az első világháború idején 1-1,5 millió örményt szisztematikusan meggyilkoltak. A 250 ezres franciaországi örmény közösség befolyását jelzi, hogy Francois Hollande francia államfő megígérte: mindent elkövet egy olyan új törvény érdekében, amely büntetné az 1915-ös örmény népirtás tagadását.

Korábban, a jobboldali kormányzás idején született ilyen törvény, de azt a francia alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette. – Egyelőre nehéz megjósolni, hogy mire számíthatunk a befolyásos örmény lobbicsoportoktól, de az biztos, képesek ügyeket folyamatosan „nyomni”. Nem kizárt, hogy bizonyos esetekben hiányzik majd a Magyarországgal szembeni politikai jóindulat. A magyar kormány részéről éppen ezért nagyfokú óvatlanságra és a stratégiai helyzet teljes félreismerésére vall, hogy az örmény tiszttársát meggyilkoló azeri Ramil Safarov kiadatásakor nem vette figyelembe az örmény lobbi erejét és befolyását – mondta lapunknak Sz. Bíró Zoltán történész.

A posztszovjet térség szakértője emlékeztetett rá, hogy az örmény diaszpórát az 1915-ös népirtás traumája miatt nagyon erős emlékezet- és fájdalomközösség köti össze. Ehhez társul az Azerbajdzsánnal a gyűlölködésig és 1988–1994 között 20-25 ezer ember halálával járó háborúig fajuló konfliktus Hegyi-Karabah hovatartozásáról. Az ellentétek nem csak egy négyezer négyzetkilométeres területről szólnak. A történész által „jegelt háborúnak” nevezett szembenállásnak vallási és civilizációs okai is vannak. Míg Örményország egy 1600 éves múltra visszatekintő önálló apostoli örmény egyházzal, továbbá saját írásbeliséggel rendelkezik, a síita többségű Azerbajdzsánt az egykori orosz cári birodalom a XIX. század első harmadában szakította el a Perzsa Birodalomtól – emlékeztetett Sz. Bíró.

Az erőviszonyok papíron a nyolcmillió lakosú Azerbajdzsán mellett szólnak, a 2000-es évek energetikai fellendülése és megugrott kőolajbevételei nyomán az Aliyev-rendszer hadseregét is modernizálta. A bakui rezsimet egy erőszakos megoldástól az is visszatartja, hogy Oroszország többezres haderőt állomásoztat Örményországban, s Jereván tagja a taskenti szerződésként ismert, orosz vezetésű kollektív biztonsági rendszernek is.