Egyiptom elítélte Szíriát, Szíria tiltakozott és kivonult

Alighanem öngólt lőtt Irán a két fő vendég, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Mohamed Morszi egyiptomi elnök meghívásával. Ha az iráni híradásokban nem is feltétlenül, de a nemzetközi közvélemény előtt inkább a politikusok azon megnyilvánulásai kaptak nagy teret, amelyekben kifejezetten elítélték vagy Teheránt, vagy pedig közel-keleti szövetségesét, Damaszkuszt.

Ban – akit Morszival együtt előzőleg bíráltak, amiért az el nem kötelezett országok találkozóján tett látogatásával úgymond legitimálja a teheráni rezsimet – nem rejtette véka alá az iráni emberjogi helyzettel kapcsolatos kritikáját. A világszervezet délkoreai főtitkára több mint 120 ország képviselője előtt, a teheráni vezetéssel szembeszállva Izraelnek a létezéshez való joga mellett is kiállt, illetve szembeszállt a holokauszttagadással.

– Azt hirdetni, hogy egymásik ENSZ-tagállamnak, Izraelnek, nincsen joga a létezéshez, illetve rasszista fogalmakkal utalni rá, nemcsak teljességgel helytelen, de éppen azon elveket ássa alá, amelyek fenntartására mindannyian felesküdtünk – hangoztatta csütörtökön Ban. Úgy fogalmazott: „Élesen elítélek bármely arra vonatkozó fenyegetést egy tagállam részéről, hogy lerombolna egy másikat, illetve a felháborító törekvéseket is a történelmi tények, így a holokauszt tagadására.” Mahmud Ahmadinezsad iráni elnök, aki korábban is kikelt a zsidó állammal szemben, egy múlt havi Izrael-ellenes tüntetésen megismételte nézeteit: a „cionista rezsim” szerinte „rákos daganat”, amelyet el kell pusztítani.

Eközben élesen támadta a teheráni fórumon Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét Morszi egyiptomi államfő. Látogatása önmagában nagy jelentőségű, hiszen az 1979-es iráni iszlám forradalmat, illetve az izraeli–egyiptomi békeszerződést köve tően Kairó és Teherán kapcsolatai megromlottak, és a legnépesebb arab államot három évtizeden keresztül irányító Hoszni Mubarak nem kereste fel az iszlám köztársaságot.

– Mindannyiunk felelőssége a szíriai vérontás, amely nem áll le egészen addig, amíg nincs valódi beavatkozás a leállítására. Vérzik a szívünk a szíriai válságtól – hangoztatta az iszlamista egyiptomi elnök, úgy vélve, hogy Aszad elnyomó rendszere elveszítette legitimitását.Morszi azt szorgalmazta, hogy a világ sorakozzon fel a szíriai lázadók mögött, és javasolta: négytagú, országa és Irán mellett Törökországot és Szaúd-Arábiát is magába foglaló kontaktcsoport alakuljon a szíriai konfliktus kezelésére.

A békés, demokratikus politikai átmenetet sürgető Morszi szavaira Valid Moallem szíriai külügyminiszter úgy reagált: az elnök beavatkozott országa belügyeibe, és azzal is megvádolta, hogy vérontásra buzdít Szíriában. A damaszkuszi küldöttség tiltakozásul elhagyta a tárgyalótermet. Még szerdán Ramzi Ezzodin szíriai külügyminiszter-helyettes Törökországot ostorozta, azzal vádolva Ankarát: megnyitotta határait a „terroristák” előtt, hogy azok Szíriába szivároghassanak.

Mennyiben válthatta be az el nem kötelezett országok (sokak szerint a hidegháborúból visszamaradt anakronizmusnak tűnő) fóruma a reményeket, amelyeket Irán fűzött hozzá?

– Miközben egyértelmű iráni sikernek látszik, hogy ennyi résztvevőt fel tudtak sorakoztatni a talán mindenkori legszélesebb körű teheráni konferenciára, ez azért kétélű fegyver lehet – nyilatkozta lapunknak N. Rózsa Erzsébet Irán-szakértő. A Magyar Külügyi Intézet koordinációs igazgatója és főmunkatársa szerint az el nem kötelezettek egyfelől félreérthetetlen üzenetet küldenek a nagyhatalmaknak: vannak a világban az övékétől eltérő hangok, ellenvélemények is.

– Másfelől Ban és Morszi szavai is arra utalnak: azért azt sem lehet kijelenteni, hogy mindenki mindenben Iránt támogatná ezen a fórumon belül – tette hozzá N. Rózsa. Úgy vélte: az a tény, hogy Irán most három évre átveszi az el nem kötelezettek vezetését, azt jelenti, hogy nem lehet diplomáciailag semmibe venni. Ugyanakkor nagy felelősséget is jelent Teherán számára.

Csütörtökön felszólalt Ali Khamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője is. Megismételte eddigi álláspontját: országa nem törekszik atomfegyver kifejlesztésére, ellenben – csakúgy, mint bármely más állam – jogot formál a nukleáris energia békés, polgári célú felhasználására. Miközben az elmúlt hetek közel-keleti híreinek fényében egyre többen számítanak izraeli megelőző csapásra az iráni atomlétesítmények lerombolására, Khamenei ostorozta az Egyesült Államokat és a „cionista rezsimet”, amely „számtalan problémát okozott” még az amerikai politikusok számára is, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsát, amelynek szerinte „lejárt a szavatossága”.

Röviddel beszéde előtt, az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) munkacsoportot hozott létre az iráni atomprogram vizsgálatára. Ennek előzménye, hogymúlt péntekre újabb körben omlottak össze a tárgyalások a bécsi székhelyű szervezet és Teherán illetékesei között annak kapcsán, milyen feltételekkel kereshetnék fel a NAÜ-ellenőrök a vitatott megítélésű iráni létesítményeket. – Ugyanakkor annak a ténye, hogy újra meg újra visszaülnek a felek a tárgyalóasztalhoz, Isztambulban, Bagdadban, Moszkvában és most is, azt mutatja: iráni részről is megvan a szándék a tárgyalásokra. Nukleáris programjuk feladására nem lehet számítani, legfeljebb a program módozatai ról lehet szó – mondta lapunknak N. Rózsa Erzsébet.

Sikerrel jártak a lázadók

A szíriai lázadók elfoglaltak egy katonai repülőteret, és közben lelőttek egy harci repülőgépet az északi Idlíb tartományban. A lelőtt gépen kívül a felkelők felgyújtottak tizenegy másikat, és ellenőrzésük alatt tartják a létesítményt. A repteret szerda este támadták meg, a harcok csütörtök délig tartottak. A lázadók előző nap egy másik katonai repülőteret is megtámadtak, és állításuk szerint ott több helikoptert megsemmisítettek. (Hirado.hu)

Murszi egy augusztusi teheráni konferencia kivetítőjén. Csak hatalomátvétel, nem reform?
Teheráni konferencia: az óriáskivetítőn Mohamed Morszi egyiptomi elnök
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.