Nem szabad túlterhelni Németországot
Mindenki az Európai Unió válságáról beszél. Ön ötven évet töltött a német politika élvonalában, mit gondol, menthető-e még az európai projekt?
Az EU valóban nehéz helyzetben van. De szeretnék emlékeztetni arra, hogy Európa története a római szerződés óta válságok sorozata, ugyanakkor óriási sikertörténet. A helyzet súlyos, de semmi kétségem sincs afelől, hogy ezt is túl fogja élni. A német kancellár nyugodtan és higgadtan kezeli a válságot, ez ugyan nem mindenkiben kelt baráti érzéseket, ám ezen nehéz változtatni. Ami pedig a németek felelősségét illeti, ezzel mi is tisztában vagyunk, de óvnék attól, hogy Németország teherbíró képességét túlzottan próbára tegyék, mert ez a segítségnyújtási képességünket veszélyeztetné.
Sokan az európai stratégia hiányát vetik Angela Merkel szemére. Ön szerint immár elkötelezte magát a politikai uniót, a szorosabb integrációt mellett?
Az bizonyos, hogy a kancellár Európa és az euró mellett áll. De a helyzet napról napra változik, és ettől függően születnek meg a különféle válaszok. Nehéz meghatározni az európai integráció végcélját: ha túl konkrétan fogalmazunk, elijeszthetjük az embereket. Egy európai szövetségi állam létrehozásával szerintem még legalább egy generációt várni kell. A tagállamok még nem készek arra, hogy a szuverenitásuk további részét feladják. Nem vagyok biztos benne, hogy a szövetségi állam vagy az államszövetség kategóriájában kell-e gondolkodnunk, nincs-e harmadik út. Egy államok közötti szövetségre gondolok, ahol a gazdaság- és pénzpolitika, a biztonságpolitika és a külügyek közösek, de talán más területeken elegendő lenne kevesebb brüsszeli szabályozás is. Miért kell a szőlőhegyi csigákat ugyanolyan szabályok szerint gyűjteni Magyarországon, a Rajna mentén vagy Szicíliában?
Vannak politikusok, akik máris sokallják Brüsszel hatalmát, szerintük a válság elhúzódásáért az eurokraták felelősek. Mások szerint éppen a nemzeti politikusokkal van baj, mert nem hajlandók többet feladni a befolyásukból. Ön mit gondol?
Egy hegyet is több irányból lehet megmászni, vagyis különféle válságkezelési stratégiák vannak. Ezt az ország helyzete szabja meg. De hangsúlyozom: Európára mindenképp szükségünk van. Két okból is: egyrészt ez a béke záloga, soha ilyen hosszú ideig nem volt még béke Európában. Aki ezt nem érzi elég erős érvnek, annak ajánlom, hogy keressen fel néhány katonatemetőt. Egy fiatalnak ma is lehet sok problémája, de attól biztosan nem kell tartania, hogy 26 évesen csatamezőn éri a halál. Másrészt Európa csak egységesen tudja felvenni a versenyt Kínával, Indiával vagy az Egyesült Államokkal. Csak így tudjuk hatékonyan képviselni az itt élők érdekeit az olyan nagy kérdésekben, mint a klímaváltozás, a bevándorlás vagy a megújuló energiák. Dánia vagy Magyarország egyedül nem tud labdába rúgni.
Ön szerint is túl sok hatalma van Brüsszelnek?
Nem, semmiképp. De érdemes lenne áttekintetni, hogy pontosan miért kell felelnie Brüsszelnek. Valószínűleg nem kell minden kérdést, amit ma Brüsszelből szabályoznak, ott kezelni. Akadnak viszont olyan területek, amelyeket erősebben kell szabályozni: a pénzügyi és gazdasági kérdések.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök időnként hevesen bírálja Brüsszelt, saját bevallása szerint szabadságharcot folytat. Részben ennek hatására Magyarországon is nő az unióellenes érzület. Ez nem aggasztja a CDU vezetését? Elvégre testvérpártról van szó...
Az én nézetem szerint a magyar miniszterelnök kijelentései inkább reakciók azokra a kritikákra, amelyeket az ország az utóbbi időben kapott. Ez a védekező stratégia része. A Fidesz az Európai Néppárt tagja, és mint ilyen, számíthat a szolidaritásunkra. Ám a szolidaritás nem azt jelenti, hogy mindent kritika nélkül támogatunk. Az embernek természetesen meg kell védenie magát, de néha érdemes másra is hallgatnia, és nyitottnak kell lennie a párbeszédre is.
Vajon nyitottak? Az év elején a kormány különleges német–magyar kapcsolatokat hirdetett meg, de a múlt héten Orbán Viktor a német E.ON visszaállamosításáról beszélt.
Erről a konkrét ügyről nem tudok nyilatkozni, de úgy tűnik, hogy Magyarországon a szocializmus utáni privatizáció kicsit túl erős, túl széles körű volt.
Ezt mint CDU-s politikus mondja?
Igen, úgy.
Ön az egyetlen olyan politikus Németországban, aki két tartomány miniszterelnöke is volt. 1976 és 1988 között a nyugatnémet Rajna-Pfalz, 1992 és 2003 között a keletnémet Türingia élén állt. Másként kell kormányozni Keleten és Nyugaton?
Természetesen vannak tartományi sajátosságok. A türingiaiak hagyományosan sokkal nyitottabbak, mert mindig német szomszédok vették őket körül. Rajna-Pfalz viszont Franciaországgal határos, itt egy évszázad alatt három háborút is vívtak. De az én feladatom szempontjából nem ez volt a döntő, hanem az, hogy Rajna-Pfalz rendben lévő, működő tartomány volt, ellenben Türingiát fel kellett építeni, létre kellett hozni az NDK romjaiból.
Meg is kapta a wessi gúnynevet?
Természetesen megvolt az ossi–wessi ellentét, de engem sosem vádoltak azzal, hogy nyugati import, wessi lennék. Nem éreztem elutasító magatartást, inkább azt: örültek neki, hogy jöttem, és elvállaltam a feladatot.
Azért is kérdezem, mert több magyar politikus is úgy érzi, hogy az EU-ban nem egyenlőek a régi tagállamok és az újak. Mintha a keletiek kisebbrendűek lennének, és a nyugatiak túlságosan szeretnék kioktatni őket.
A német történelemből én is ismerem ezt a jelenséget. Az a gyökere, hogy a keletiek általában sokkal többet tudnak a Nyugatról, mint fordítva. A magyarokat arra buzdítanám, hogy ismertessék meg magukat jobban a nyugatiakkal. Semmiképpen sem mondanám, hogy a kelet-európaiak kisebbrendűek lennének az EU-n belül, de tény, hogy kevésbé ismerjük őket,mint a franciákat vagy az olaszokat.
Bátyja, Hans-Jochen Vogel szintén ismert politikus, München és Berlin főpolgámestere volt, csak éppen a másik oldalon, az SPD színeiben. Ha összejönnek, vitatkoznak a politikáról, vagy nagykoalíciót kötöttek?
Összeköt minket a német alkotmány feltételek nélküli tisztelete. A napi politikáról persze vitatkozunk, korábban még hittünk abban, hogy kölcsönösen meg tudjuk győzni egymást, de a korral erről letettünk. Ma már elfogadjuk, hogy másképp gondolkodunk. Én persze meg vagyok győződve arról, hogy a bátyám a rossz pártban van, és ő is pont ezt gondolja rólam.
