Pilótajáték politikai hátszéllel

A politika legfelsőbb emeleteit tépázza egy pénzügyi cég – gyakorlatilag pilótajáték – csődje Lengyelországban. Az Amber Gold nevű gdanski vállalkozás tulajdonos-vezérigazgatója ellen nyomoz az ügyészség. Legalább négyszázan jelentették fel amiatt, hogy nem fizette vissza a befektetett pénzüket. Marcin Plichtát a rendőrség bevitette, kihallgatta, és lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene.

A 29 éves férfi a lengyel média egyik főszereplője lett, amióta kiderült, hogy a hét éve csalásért jogerősen elítélt pénzügyi „varázsló” feltehetően jó politikai kapcsolataival biztosította pilótajátéka működését. A férfi az év elején megvásárolt két kis légitársaságot, és belföldi fapadost indított Lengyelországban. A csábító áraknak és a jó reklámnak köszönhetően sokan vettek jegyet náluk. Nagy volt hát a felháborodás, amikor júniusban kiderült, az OLT nem repül többet.

Ekkor figyeltek fel arra, hogy a cég PR-osaMichal Tusk, a miniszterelnök fia. Az is feltűnt, hogy az ifjabb Tusk hasonló állást kapott a gdanski Lech Walesa repülőtéren. Michal Tusk korábban a Gazeta Wyborcza helyi kiadásánál dolgozott, elsősorban közlekedési ügyekkel foglalkozott. A tekintélyes lap most cikkben ismerte be, hogy a Tusk fiú már újságíróként is PR-munkát végzett az OLT-nak. Amikor a céggel kapcsolatban kellett interjút készítenie, nemcsak a kérdéseket, de a válaszokat is ő írta. Az OLT csődje azért következett be, mert az Amber Gold nem akarta tovább finanszírozni a veszteségeket. Ez és a politikai botrány szele felgyorsította az összeomlást.

Augusztus közepére a cég irodái bezártak, a kifizetések leálltak. Az ügyfelek nem kaptak vissza semmit. Plichtáék egy olyan furfangos megoldást találtak ki, amely nem tartozott a lengyel pénzügyi felügyelet ellenőrzési és engedélyezési körébe. Sajátos szerződéseket kötöttek az ügyfelekkel: azt ígérték, hogy a pénzükért aranyat, ezüstöt vagy platinát vesznek, s a letéti idő alatt azzal kereskednek. Egy évre 16,5 százalékos hozamot ígértek. A bankok legfeljebb 6,5 százalékot kínálnak. Az ügylet azonban sok sebből vérzett. Amíg látszólag jól ment az üzlet, özönlöttek a befektetők.

Majdnem ötvenezren voltak. Amikor kiderült, hogy a cég zűrös, megállt a befizetés, nem volt miből fizetni. A posztszovjet térség elmúlt húsz éve alatt szinte mindenütt voltak hasonló botrányok. Nem ismeretlen ez a sokkal fejlettebb világban sem. Elég emlékeztetni a hírhedett Bernard Madoffra, aki hírességek, zsidó jótékonysági alapok és milliomosok pénzét tüntette el New Yorkban ezzel a bevált módszerrel.

A lengyel eset azért lett országos botránnyá, mert belekeveredett a miniszterelnök családja is. Ráadásul kiderült, hogy Donald Tusk figyelmeztette fiát arra, hogy bizonytalan ügyekben vesz részt. Attól azonban nem óvta, hogy a büntetett előéletű Plichtával üzleteljen. De nem ő volt az egyetlen. Tusk pártját, a Polgári Platformot (PO) most jobbról és balról egyaránt támadják az ügy miatt. Janusz Palikot, a PO-ból kivált balközép politikus azt mondja, hogy a titkosszolgálatoknak tudniuk kellett az ügy jogsértő jellegéről.

Szerinte a PO gdanski politikusainak köre (a Gdyniában lakó Tuskot is közéjük sorolhatja) részese valamilyen módon az Amber Gold-botránynak. A jobboldali Jog és Igazságosság pártja kontrázott, s azzal álltak elő, hogy az egészet a PO helyi főnökeinek bandája irányította, akiknek LechWalesa Szolidaritás-alapító, volt államfő a patrónusa. Az ügy tehát forr, s szinte biztos, hogy ez lesz a szejm első üléseinek fő témája. A kormánypárt és a miniszterelnök iránti bizalom erősen megroppant.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.