Horgásznak, halásznak, olcsó fával fűtenek

Egymás után zárnak be a boltok a környéken. Bezárnak, mert nincs vevő – mondja athéni ismerősöm, Lida Butalaki újságíró. Neki még van munkája, fizetést is kap, ha nem is mindig időben. De most azt tapasztalja, hogy az utcájukban egyre-másra becsuknak a kis boltok is. Pedig ezek az üzletek a görög élet fontos helyszínei: a helyiek inkább itt vásároltak, akár kicsit drágábban is, mint a nagy bolthálózatok külvárosi üzleteiben.

Az újságírónő azt meséli, hogy barátnője, a butikos azért csukott be, mert elfogytak a vevői. Követte a mellette lévő fűszerest, akinek korábban biztos vásárlói voltak a nyugdíjasok. Most már rájuk sem számíthat, mert a bérleti díj és az adók emelkedtek, az adóellenőrök is szigorúbbak. A fűszeres inkább lehúzta a redőnyt. Az athéni boltok harminc százaléka bezárt, az év végéig 68 ezer üzlet megszűnését jósolják. A görög kereskedelmi szövetség adatai szerint az idén 53 százalékkal csökken a forgalom. Augusztus az árleszállítások főszezonja Görögországban, akár nyolcvan százalékkal is olcsóbban adják a ruhákat. De konganak a boltok.

Itt már a háztáji sem fog segíteni a válságon – Chios szigetén a tűz elpusztította a termés felét
Itt már a háztáji sem fog segíteni a válságon – Chios szigetén a tűz elpusztította a termés felét

Butalaki szerint, miután a görögök elvesztették az üdülési és a karácsonyi pótlékokat, és csökkentették a bérüket, nem is tehetnek mást: lemondanak a vásárlásról. A nyugdíjas bírók, katonatisztek és más közalkalmazottak ellátását eddig érintetlenül hagyták. Ám a legutóbbi rendelkezés szerint nekik is tudomásul kell venniük, hogy az ellátásuk 12 százalékkal csökken. Aki pedig nem vásárol, máshonnan szerzi be a mindennapit. A görögök találékonyak: az elmúlt évben kétszer annyi horgászengedélyt váltottak ki, mint az előző években. A 37 ezer új horgász meg az ötvenezer ember, akinek eddig is volt engedélye, nyilván nem az időt veri el. A nyugdíjasok és a munkanélküliek számára a naponta kifogható tíz kiló hal fontos élelmiszer- és jövedelemforrás lehet. A görögök persze évezredek óta halásznak, de a parti őrség szerint egyre többen rapsickodnak a vizeken. A parti őrség tudatában van annak, hogy a szükség kényszeríti az embereket az orvhorgászatra, ezért inkább nem néznek oda. Attól azonban tartani kell, hogy a szennyezett vizeken is horgásznak, és ez az egészségre ártalmas lehet. És ahogy drágul a gáz és a fűtőolaj, a görögök visszatérnek a fafűtéshez, abból is az olcsóbbat is keresik. Egy bolgár cég napi két teherautónyi tűzifát visz a déli szomszédba, kihasználva a keresletet.

A szükségintézkedések, a munkahelyek elvesztése (a munkaképes görögök közel húsz százalékának nincs már állása) hozta létre az „új szegények” rétegét. Ezek az emberek különösen érzékenyek a nélkülözésre, és a társadalmi szolgáltatások zsugorodása is sújtja őket. Az új szegények gyorsan süllyednek a nyomorgók kategóriájába, rászorulnak az adományokra, a közkonyhákra. Az Orvosok Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet több városban létesített ingyenklinikákat, páciensei egyre több között a hajléktalan is. Korában menekültek és romák fordultak hozzájuk, a klienseik között 2010-ben legfeljebb hat százaléknyi volt a görög. Egy évre rá már minden harmadik ellátottjuk görög volt. Sokan közülük idősek, akiknek a nyugdíja a rendkívüli pénzügyi intézkedések miatt nagymértékben csökkent, és gyógyszerre sem telik nekik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.