Abortuszvita árnya Romney kampányán

Országos botránnyá dagadt, és már az egész Republikánus Párt számára kellemetlenné vált Todd Akin kongresszusi képviselő (képünkön) és szenátorjelölt vasárnapi kijelentése, mely szerint ha egy nőt „valóban” megerőszakolnak, akkor nem eshet teherbe.

Egy tévécsatornának adott interjúban mondta azt vasárnap a 65 éves Akin, hogy a női szervezet a szexuális erőszak hatására képes „lezárni az egészet”, így ilyen esetekben „borzasztóan ritka” a terhesség. A mélyen vallásos Akin programjában az abortusz betiltása mindig is az egyik legfontosabb pont volt. Még vérfertőzés, nemi erőszak vagy az anya életének veszélyeztetése esetén sem engedélyezné. Nyilatkozata után azonnal neves orvosok sora nyilatkozott arról a médiában, hogy Akin szavainak semmi alapja. Jogvédők pedig azért háborodtak fel, mert szerintük a politikus ezzel arra utalt, hogy többféle nemi erőszak van, és hogy sok nő talán hazudik terhessége okáról, valójában nem is erőszakolták meg.

A missouri állam egyik körzetét képviselő Akin bocsánatot kért kijelentéséért, ám a párt vezetőinek határozott felszólítására sem hajlandó visszalépni a szenátorjelöltségtől. Pedig erre kedden már maga az elnökjelölt, Mitt Romney is kérte. A republikánusok pedig félnek, hogy ez visszaüt: az őszi választások után a szenátusban is át akarják venni a hatalmat, és Missouri az egyik olyan állam, ahol reménykedtek, hogy jelöltjük legyőzheti a hivatalban lévő, általuk nem túl erősnek tartott demokrata szenátort, Claire McCaskillt – jelentette a Reuters. A Republikánus Pártnak a szenátorok megválasztását segítő bizottsága már visszavonta pénzügyi támogatását Akintől, és a pártot segítő egyik szervezet, a Crossroads GPS is bejelentette, hogy felhagy tevékenységével Missouriban – írta aThe New York Times (NYT).

Akin kijelentése ismét ráirányította a figyelmet az Egyesült Államokat élesen megosztó abortusz kérdésére. Így azt is felkapta a sajtó, hogy a republikánusok jövő heti országos konvencióján elfogadandó programjában ismét – mint évtizedek óta mindig – benne lesz egy javaslat az abortusz alkotmányos tilalmáról, ami alól nem lenne kivétel, épp ahogyan azt Akin javasolta. A hétfőn kezdődő kongresszuson lesz hivatalosan is jelölt Romney-ból, és itt fogadják el az említett programot is. Ez nem az elnök programja, és semmiféle kötelezettséget nem jelent a párt számára. Azt azonban jól mutatja, melyik csoport a legerősebb a párton belül. Az elmúlt napokban már Floridában tartózkodó küldöttek éles vitáinak az eredménye a dokumentum, amely a NYT szerint az utóbbi évtizedek legkonzervatívabb republikánus programja. Keményen bevándorlás- és abortuszellenes, tiltaná a melegek házasságát, de a bejegyzett élettársi kapcsolatot is. Emellett – például – elismerően szól azokról az államokról, ahol csak megalázó orvosi vizsgálat után dönthet egy nő az abortuszról. A költségvetés és a szociális kiadások kérdésében alapvetően Paul Ryan alelnökjelölt elképzeléseit támogatják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.