Sokat költ a „szegény” kampány

Az utóbbi hónapokban szinte nem telt el nap anélkül, hogy Barack Obama támogatói ne kaptak volna olyan e-mailt, amelyben pénzt kérnek tőlük. Az indoklás egyszerű: ha nem utalnak pénzt, akkor a történelemben először a kihívó többet költhet majd a választási kampányra, mint a hivatalban lévő elnök.

Immár harmadik hónapja ugyanis több pénzt kap Mitt Romney és a republikánus párt támogatóitól, mint Obama és a demokraták – derült ki a minap közzétett, júliusi adatokból. Romney és csapata a múlt hónapban 101,3 millió dollárt kalapozott össze az elnökválasztási kampányra, míg Obama csak 75 milliót. Ezek a számok jól jönnek az elnök csapatának az ijesztgetéshez, amikor pénzt kell kérni a támogatóktól, ám nem jelentik azt, hogy az Obama-kampány szegény lenne.

A The New York Times (NYT) összesítése szerint az elnök, a demokrata párt és a hozzá kötődő, támogatásokat korlátlanul fogadható (papíron független) politikai szervezet eddig összesen 490 millió dollárt gyűjtött. Az előző elnökválasztás során Obama 800 millió dollárt kapott – ebben az ütemben ezt könnyen túlszárnyalja az idén. A washingtoni lap, a Politico szerint az elnök stábjának nem is jön rosszul a „szegény” kampányról és a milliárdos ellenfélről szóló mese. Pedig a Romney-csapat ugyanebben az időszakban „csak” 437 millió dollárt gyűjtött.

Ám az is igaz, hogy az elnök már sokkal többet költött, mint kihívója, így alapvetően kevesebb pénzzel vág neki az őszi kampányhajrának. A NYT szerint a közel 405 millió dollár alapvetően a kampányszervezet kiépítésére ment el. Befektetés volt tehát: minden államban irodát nyitott és csapatot tart fenn az Obama-kampány. Rengeteg pénzt költöttek például a választók regisztrálására, hiszen a gazdasági válság miatt sok, főleg alacsonyabb jövedelmű támogatójuk elköltözött.

Őket most felkutatták. (Amerikában ahhoz, hogy valaki szavazhasson, fel kell magát vetetnie a helyi névjegyzékbe. Ezt azonban a pártaktivisták megteszik, saját táborukhoz „házhoz mennek”, hogy azok biztosan szavazzanak.) Ohióban pedig a választás időpontjához képest nyolc hónappal korábban nyitottak irodát és kezdték el az önkéntesek képzését, mint négy évvel ezelőtt. A republikánus párt egyik szóvivője, Sean M. Spicer úgy nyilatkozott az amerikai lapnak: a demokraták még meg fogják bánni, hogy ilyen korán ilyen sok pénzt költöttek.

Az elnök stábjából megszólaló Adam Fetcher szerint azonban a korai hálózatépítés meghozza majd az eredményét. A november 6-i elnökválasztás felé közeledve országos népszerűségüket tekintve továbbra is fej fej mellett haladnak a jelöltek. Választást nyerni azonban az egyes államokban szerzett elektori szavazatokkal lehet, ebben pedig az előrejelezések szerint Obama valamivel jobban áll. A NYT ezzel foglalkozó blogja és a Washington Post szerint egyaránt az elnök 237, míg Romney 206 elektori szavazatra számíthat ebben a pillanatban, míg 95 sorsa bizonytalan.

A győzelemhez 270 voks kell. A kampány következő fontos állomása egyébként a két párt nyár végi konvenciója lesz, ahol hivatalosan is jelölt lesz a két politikus. Ám előtte még minden bizonnyal kiderül, ki lesz Romney alelnökjelöltje. Hogy ezt mikor jelenti be, nem tudni, ám az amerikai sajtó úgy véli, már e hét végén. Erre újabb háromnapos kampánykörútja lehet az ideális alkalom.

Mitt Romney bevásárlókocsival New Hampshire-ban. Tart a pénzgyűjtő verseny
Mitt Romney bevásárlókocsival New Hampshire-ban. Tart a pénzgyűjtő verseny
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.