Szót követelő szexmunkások
Amíg Washingtonban zajlott a Hillary Clinton amerikai külügyminisztert főszónokként felvonultató fórum, addig az indiai Kalkuttában (Kolkatában) több mint negyven ország prostituáltjai meneteltek, jogokat követelve maguknak.
Washington és Kalkutta között volt ugyan videokapcsolat, az indiai AIDS-konferencia résztvevői mégis úgy érezték, a Nyugat kizárja őket a világ legnagyobb AIDS-fórumáról. A hatóságok ugyan állítják, minden esetben egyénileg döntöttek a vízumról, az indiaiak szerint szándékosan utasították el a fejlődő országokból érkező prostituáltakat és droghasználókat. Bár Barack Obama amerikai elnök eltörölte a HIV-pozitív betegek elleni szankciókat, azonban továbbra is elutasíthatják azokat, akik a vízumkérelemtől számított tíz éven belül prostituáltak vagy droghasználók voltak.
A kalkuttai rendezvény esetében az „alternatív” jelzőt szó szerint kell venni. Ide nem látogattak el hírességek, viszont több mint negyven országból érkeztek szexmunkások, így ez volt az eddigi legnagyobb prostituálttalálkozó. A Szexmunkások Szabadság Fesztiválján a társadalmi megbélyegzés mellett szóba került még a szerveződéshez való jog, a megfelelő egészségügyi ellátás, az erőszak elleni harc és a szabad migrációhoz való jog is.
A HIV vírus legkönnyebben a prostituáltak és a droghasználók körében terjed, egyben ők a társadalom legstigmatizáltabb csoportjai is. Egyesek szerint azonban a szexmunkások még mindig könnyebb helyzetben vannak a többi nőhöz képest. – Ha férjnél lennék, már rég elkaptam volna – mondta a The Guardiannak az indiai VAMP prostituáltszervezet egyik tagja, utalva arra, a vallásos és patriarchális társadalomban szinte elképzelhetetlen, hogy egy nő az óvszerhasználatot követelje férjétől. Nem olyan egyszerű ez a prostituáltak körében sem. Államról államra, sőt vöröslámpás negyedenként változik a helyzet. Még a sikeres prevenciós programot működtető Sonagachi negyedben is sokan arra panaszkodnak, hogy nem tudják kikényszeríteni a védekezést: az ügyfelek az óvszer szó hallatán továbbállnak, vagy brutálisan bántalmazzák őket.
Indiában az ENSZ AIDS-szervezetének (UNAIDS) jelentése alapján 2,4 millió körül lehet a HIV-fertőzöttek száma. Prasada Rao, az ENSZ ázsiai és csendes-óceáni különleges megbízottja szerint HIV-mentes generáció csak akkor születhet, ha a legsérülékenyebb csoportokat is aktívan bevonják a megoldásba. – A HIV vírus elleni harc rákényszerítette a kormányt, hogy szóba álljon olyan marginális csoportokkal, akiket eddig figyelmen kívül hagyott. Ezek az emberek még sosem voltak ilyen öntudatosak. Az AIDS ebből a szempontból fejlődést is hozott – mondja az ENSZ-megbízott.
Indiában nehéz országos programot kidolgozni, a Nemzeti AIDS Felügyelet (NACO) a szövetségi államokra specializált és helyi prevenciós programjainak viszont hatalmas sikerük van: 2006-ban az UNAIDS még 5,6 millióra tette az AIDS-betegek számát. Mára ez több mint a felére csökkent, ugyanúgy, ahogy az új fertőzöttek aránya is az elmúlt évtizedben. A NACO-nak ugyanakkor egyre nagyobb problémát jelentenek a transznemű prostituáltak és az óvszerhasználatot még nehezebben kikényszerítő férfi szexmunkások. A konferencia helyszíne nem véletlenül lett Kalkutta. Immár két évtizede itt fut a sikeres Sonagachi-projekt. Sonagachi Ázsia egyik legnagyobb vöröslámpás negyede, körülbelül tizenegyezer prostituálttal. A „kéjzóna” szexmunkásaiból alakult a Durbar Mahila Samanwaya Bizottság (DMSC), a fórum egyik szervezője. A DMSC jócskán kinőtte magát: először átvette a projekt irányítását, majd egy 65 ezer női, férfi és transznemű prostituáltakat képviselő érdekvédő szervezetté vált. A program eredetileg azért indult, hogy megelőzzék az AIDS terjedését. Ma már az önszerveződő közösségben az analfabéta prostituáltakat írni-olvasni tanítják, mikrohitelt és jogi segítséget nyújtanak nekik. A projekt alapvetően a prostituáltak mentori tevékenységén alapul, a tapasztaltabb nők oktatják fiatalabb társaiknak az óvszerhasználatot és viszik őket a klinikákra.
A washingtoni konferenciának a Turning the tide together (Fordítsuk meg együtt a tengerjárást) címet adták a szervezők. Kalkuttában viszont úgy érzik, minden erőfeszítésük ellenére az „együtt” rájuk nem vonatkozik. Abban azonban biztosak, nélkülük nincs megoldás.