– Az Európai Unió tagországai közül Szlovéniában a legmagasabb az állami szektor aránya – magyarázta lapunknak adott interjújában a bajok okát Matej Lahovnik korábbi gazdasági miniszter. Az állami tulajdon üdvös voltáról egyébként politikai konszenzus volt, sem a társadalom, sem a politikai-gazdasági elit nem akart sok külföldi befektetőt látni, netán „kiárusítani” az országot a Nyugatnak. A 2004-es uniós csatlakozásig alig jött külföldi befektető az országba, és a kényszerű nyitás után is a bankok hatvan százaléka állami kézben maradt. A mai napig állami a távközlési társaság és a legnagyobb olajvállalat is.

A szlovén kormány által meghirdetett megszorítások ellen tüntetők és rendőrök összecsapása Ljubljanában. Saját erőből már nem megy

A mostani bajokért elsősorban a politikailag befolyásolt és rosszul gazdálkodó állami bankok felelősek – állítja Lahovnik, és ez egybecseng a Moody’s hitelminősítő múlt heti ítéletével, amely a pénzügyi szektor problémái miatt három szinttel rontotta Szlovénia adósbesorolását. Ezzel már csak két szint választja el őket a bóvli kategóriától. A Standard & Poor’s közben csak egy szinttel rontotta le az eurózóna-tagállam besorolását. Egyes elemzők szerint a bankszektor konszolidálása a szlovén bruttó nemzeti össztermék (GDP) nyolc százalékát emésztené fel, a deficitet húsz százalékig nyomhatná fel, és ezzel – Írország példáját követve – bedönthetné az egész országot.

 – A konzervatív kormány előtt most három lehetőség áll. Vagy állami pénzből kisegíti a bankokat, és aztán privatizálja őket; esetleg létrehozza a rossz adósságok bankját, mint a németek; vagy azonnal vevőt keres rájuk. Ez lenne a legjobb megoldás, de mostanában nem tolonganak a nyugati befektetők a bajba került bankokért. Az ár sem lenne túl előnyös, de szerintem még mindig így járnánk a legjobban – hangoztatta a jelenleg a ljubljanai egyetemen oktató, negyvenéves, korábbi liberális politikus. Sort kellene keríteni a többi szlovén állami vállalat privatizációjára, de nem tudni, hogy ehhez meg le het-e nyerni a társadalom támogatását. Az ellenállás csökken, de még mindig érezhető. – Az utolsó dolog, amire szükségünk lenne, az egy politikai válság – mondta az egykori gazdasági miniszter, aki 2004-ben, mindössze 32 évesen lett nyolc hónapig a tárca irányítója. Később, 2008–2010 között is betöltötte ezt a posztot.

A Janez Jansa által irányított ljubljanai kormánynak őszig van ideje arra, hogy eldöntse, hogyan tovább: bár a makrogazdasági adatok terén az ország rendben van – az államadósság csupán a GDP ötven százaléka, a deficit 3,5 százalék –, a Nyugat-Európában régen bevezetett reformok itt elmaradtak. – Szükség lesz nyugdíjreformra, hiszen nálunk uniós szinten a legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár (nőknél 58, férfiaknál 61 év), rugalmasabbá kell tenni a munkaerőpiacot, mert a külföldi befektetők részben emiatt kerülik el az országot. És persze meg kell változtatni a külföldi tőkével kapcsolatos szemléletünket is. Diverzifikálni kell az exportunkat is, hiszen nagyon függünk Ausztriától, Németországtól és Olaszországtól, és növelni kell a termelékenységet. Ez most az osztrák átlag mindössze ötven százaléka – fejtegette Lahovnik.

A szlovének azért továbbra is büszkék arra, hogy azért még mindig jobban állnak, mint a legtöbb kelet-európai ország, amelyek velük együtt csatlakoztak az EU-hoz nyolc évvel ezelőtt. A minimálbér például nettó 600 euró, a fizetések is jóval magasabbak, az átlagbér 1500 euró. Tiltakoznak az ellen is, hogy a dél-európaiakhoz hasonlítsák őket, hiszen náluk a munkanélküliség csupán kilenc százalék. Ugyanakkor egyre többen látják, hogy a válság felszínre hozta a rég szőnyeg alá söpört problémákat. Kérdés, a kormánynak lesze elég bátorsága népszerűtlen intézkedéseket hozni, hiszen az alacsony nyugdíjkorhatár, a védett munkahelyek, az állami szektor túlsúlya eddig igen kényelmes életet biztosított a szlovén lakosságnak.