A hagyománnyal Hu Jintao pártfőtitkár-államfő szakított 2004-től kezdve, azzal a megfontolással, hogy elhárítsa a különféle belső és külső spekulációkat a „titkos” találkozókról. Ám nem zárható ki, hogy az idei ősz végén esedékes, a tízévenkénti generációváltást hozó XVIII. pártkongresszusra készülve ezúttal is többen összedugják majd fejüket az üdülőhelyen.

Beidaihe alkalmat kínálhat az egyeztetésre Bo Xilai, Csungking volt pártitkára sorsáról, akinek bukása rázta meg leginkább a pártvezetést az utóbbi években. A Xinhua hírügynökség a múlt héten közölte, hogy immár hivatalosan is vádat emeltek Bo felesége, Gu Kailai és annak egyik alkalmazottja ellen a brit üzletember, Neil Heywood meggyilkolása miatt. A lavinát Wang Lijun (Vang Li-csün), a 33 milliós Csungking volt rendőrfőnöke indította el azzal, hogy februárban bemenekült Csengtu amerikai konzulátusára, majd egy nappal később feladta magát a pekingi hatóságnak. A volt rendőrfőnök volt az, aki szerint Heywood tavaly novemberi halálát nem alkohol-túlfogyasztás, hanem mérgezés okozta. A hír megszellőztetése után áprilisban gyanúsították meg és vették őrizetbe Gu Kailait. Eközben Bo Xilai is eltűnt a nyilvánosság elől: lemondott párttitkári tisztségéről, majd „súlyos fegyelmi vétségek” ügyében indult vizsgálatra hivatkozva felmentették a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsági és politikai bizottsági tagságából is. (Eddig még nem zárták ki a pártból.)

Kínában utoljára, 2007-ben volt hasonló mérvű botrány, akkor Sanghaj párttitkára, Chen Liangyu kapott 18 évi börtönt korrupcióért. A nyugati sajtó akkor is hatalmi torzsalkodást vélt felfedezni a háttérben.

Bo egyike a pozíciót a forradalmár szüleitől öröklő „hercegecskéknek”: apja Mao oldalán részt vett a hosszú menetelésben, a párt nyolc nagy öregjének egyike volt. Bo a gyorsan fejlődő északi nagyváros, Dalian polgármestere, utóbb Liaoning tartomány kormányzója, majd kereskedelmi miniszter, s végül a 2007-es pártkongresszustól Csungking párttitkára, egyben a KKP PB-tagja lett. Népszerűvé tette őt a „csungkingi modell”, amely a szegények felkarolásával, szociális lakásépítésekkel, a Mao-nosztalgia bizonyos elemeivel, továbbá a bűnözés és a korrupció elleni kemény fellépéssel más utat jelzett, mint ami érvényesült Kína-szerte a gazdasági növekedéssel. Állítólag Bónak esélye volt arra, hogy az őszi kongresszuson bekerüljön a PB szűkkörű állandó bizottságába. A Bo-ügy áprilisi kirobbanásakor ezért nem csupán a külföldi sajtó, hanem egyes újmaoista internetes fórumok is ideológiai frontvonalak ütközésére következtettek a liberálisabb, a piacgazdaságot képviselők és a mélyülő társadalmi szakadékot kifogásolók között. (A 10 millió jüan – 1,6 millió dollár – vagyonnal rendelkezők száma 2011-ben haladta meg az egymilliót, míg 150 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt az 1,3 milliárdos országban.)

A pártvezetést nagy dilemma elé állítja a Bo Xilai-ügy: szétválasztható-e a feleség bűnügye és a volt párttitkár férj „fegyelmi vétsége”? Gu (akinek felmenője szintén tábornok volt Mao oldalán) kínai cégek külföldi védelmére szakosodott ügyvédi irodát vezetett, sőt Bo daliani polgármestersége idején egy építészeti tervező irodát is alapított Patrick Devillers francia építésszel. Devillerst a közelmúltban kínai kérésre Kambodzsában őrizetbe vették, aki aztán állítólag önként vállalta, hogy Pekingbe utazik tanúskodni a Gu-perben. Nyugati lapok szerint a francia évekig a Bo házaspár barátja volt, esetleg Gu szeretője is. A brit üzletember Neil Heywood is segített a Bo családnak, például fiuk nagy-britanniai tanulmányai beindításában, s adott pénzügyi tanácsokat. Most a kínai törvények értelmében Gút akár halálra is ítélhetik. Bo viszont aligha vonható felelősségre felesége gyilkossági ügye miatt. Ám ha a párt felső vezetése úgy akarná, számos vádpontot találhatnak ellene: befolyással való visszaélés, avagy a csungkingi maffia elleni harcban elkövetett túlkapások. (Legalább hat kivégzés történt.)

Kínai szakértők azt valószínűsítik, hogy a Gu-pert hamar lefolytatják, míg a Bo elleni fegyelmi vizsgálat döntését elhalasztják az őszi pártkongresszus utánra. A szinte biztosra vett főtitkárutód, a pártvezetés immár ötödik generációját képviselő jelenlegi alelnök Xi Jinping maga is Bóhoz hasonlóan „hercegecske”, apja ugyancsak Mao harcostársa volt. Bo esetleges meghurcolása azért is kényes, mert az egész politikai elit profitál a gazdasági növekedésből. A brit Financial Times egyik júliusi írásában felsorolja egy tucat vezető – köztük Hu Jintao pártfőtitkár-elnök és Wen Jiabao kormányfő – rokonságát, hogy milyen állami állásban, üzleti tevékenységgel jutottak vagyonhoz. Talán az egyedüli kivétel a néhai Mao elnök egyetlen élő unokája, a 42 éves Mao Xinyu, akit a közelmúltban neveztek ki vezérőrnaggyá. A kínai médiának adott nyilatkozatában aligha véletlenül nyomatékosította: bárki meggyőződhet, hogy Mao leszármazottai között, így az ő családjában sincs egyetlen személy sem, aki üzleti karriert csinált volna.

A gyilkossággal vádolt Gu Kailai és férje, Bo Xilai egy 2007-ben készült felvételen