Az MTA BTK Történettudományi Intézetének (TTI) tudományos főmunkatársa szerint az elnök és az orosz politikai elit az évezred első nyolc évének gyors növekedése után, megérezve, hogy a gazdasági válság könnyedén felfalhatja a gyarapodás gyümölcseit, belátta: Oroszország olyan külső folyamatok haszonélvezője volt – energiaexportőrként elsősorban az olaj világpiaci árának emelkedéséből profitált –, amelyekre csekély befolyása van. – Magabiztosságának csúcspontját Moszkva a grúz konfliktus után érte el, amikor 2008 augusztusában úgy döntött, elismeri Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét. Ősszel azonban már a gazdasági válság okozta károkkal kénytelen küzdeni, épp akkor, amikor külpolitikailag elszigetelődött – emlékeztet az orosz és posztszovjet térség szakértője, aki a közelmúltban hosszabb tanulmányt írt a putyini Oroszország elmúlt tizenkét évéről a Manfred Wörner Alapítvány kérésére.

A válságot tartalékai révén átvészelte ugyan Oroszország, ám az energiaexport hasznából létrehozott stabilizációs alapban összegyűlt 600 milliárd dollárja hamar 370 milliárdra csökkent. – 2008 végén minden makrogazdasági mutató zuhant, és bár a mélypontról gyorsan „visszapattantak”, a megjárt gödör nagyon mély volt – utalt Sz. Bíró az orosz GDP 2009-ben mért nyolcszázalékos esésére. – Láthatóan továbbra is tartanak a gazdasági válság újabb hullámától, és minden erejükkel azon vannak, hogy erre a helyzetre felkészültek legyenek. Ezért tartózkodnak a közeljövőben a politikai, gazdasági „hazardírozástól”. Nem véletlen, hogy még a politikai elithez közel álló Ciprus sem számíthat biztonsággal a Moszkvától kért két-három milliárd dolláros hitelre – jegyezte meg a TTI főmunkatársa, aki szerint az óvatosság mellett a stratégiai magány lehet a következő évek orosz politikájának másik kulcsszava.

Moszkva 2010-ben még arra számított, hogy az ország modernizációjának technológiai hátterét és az ahhoz szükséges tőkét az EU biztosíthatja. 2011-re világossá vált, hogy ez illúzió. (Márpedig a modernizációra szükség van, hiszen a gazdasági növekedés nem járt szerkezetváltással, továbbra is a nyersanyagok exportjára épül. Az orosz bankok tőkeállománya sem elég nagy, és a fejlett technológia piacán Oroszország nem meghatározó szereplő.) Moszkvát csalódások érték, amikor európai cégekben tervezett bevásárlásait – például az Opelnél vagy épp a Molnál – láthatóan politikai okokból fúrták meg európai partnereik. – Akkor világossá vált, hogy Oroszország nem kerülhet be az európai „klubba”. Ám a nemzetközi gazdasági válság nyomán 2011 őszétől az orosz retorika meg is változott, látva, hogy magában a klubban is baj van, így nem is érdemes oda igyekezni – mondta Sz. Bíró. Ebből adódik a stratégiai magány, miután az EU helyett nincs más, akivel Oroszország szoros partneri viszonyra, szövetségre gondolhatna. Kína inkább kockázatot jelent, ráadásul Peking mellett Moszkva mindinkább „kistestvérnek” számítana, és mintha a keleti szomszéd sem akarna túl szoros szövetséget.

A látható szövetségesek hiánya okozta tanácstalanságban Moszkva figyelme mindinkább a FÁK országaira irányul. Ám az egykori szovjet tagállamokat rendkívül nehéz volna eurázsiai szövetséggé kovácsolni. Szuverenitásukat Moszkva nem is kérdőjelezi meg, nem is tehetné. Szerepe a térségben már nem kizárólagos. – Nemcsak Közép-Ázsiában, hanem még Ukrajnában is versengenie kell például Kínával – hívja fel a figyelmet a szakember, utalva arra a júliusi megállapodásra, amelyet Kijev kötött Pekinggel. E szerint Ukrajna 3,6 milliárd dollár kínai hitelt kap arra, hogy földgázalapú hőerőműveit szénalapúra állítsa át kínai technológiával. További 3,3 milliárdot mezőgazdasági beruházásokra, egymilliárdot a szénbányászat modernizálására, félmilliárdot pedig a kijevi repülőtér és a főváros közötti gyorsvasút megépítésére szerezhet Ukrajna Kínától. Eközben úgy tűnik, hogy Közép-Ázsiában sincs igazi stratégiája Moszkvának, nem használja ki a politikai elittel még meglévő nyelvi, kulturális közelségét. Márpedig a NATO 2014-es afganisztáni kivonulása után Moszkvának elemi érdeke lesz az ingatag térség egyensúlyban tartása. Nem kevésbé bonyolult a helyzet a Kaukázusban, ahol csak Örményország számít kezes partnernek. A Kreml nemcsak a vele kibékíthetetlen viszonyban álló Grúziára, de az olajtartalékai révén önjáró – bár Moszkvával nem bizalmatlan –Azerbajdzsánra sem számíthat minden esetben.

Épp a Kaukázushoz való közelség az egyik oka, hogy Szíria ügyében Moszkva szembemegy nyugati partnereivel. – Nagy kockázatot jelentene Oroszországnak Szíria tartós destabilizálódása vagy fundamentalista átalakulása, ezért igyekszik tartani Bassár el-Aszad világi rendszerét, még ha ez a rezsim diktatórikus is – adja meg az orosz makacsság egyik okát Sz. Bíró. (Igaz, az Aszad elnök melletti kiállás egy ponton túl nagyobb veszteséget okoz Moszkvának, mert beszűkíti mozgásterét az arab világban.) A másik ok a belső fenyegetettségtől való félelem: az orosz elit attól tarthat, hogy a társadalom egyre szélesebb rétegei tekinthetik példának az arab tavaszt, amelynek újabb állomása lenne Szíria. Moszkva ebben a „színes forradalmak” folytatódását látja, amelynek a külföldi titkosszolgálatok is aktív szereplői. Ezért lép fel ismét – ahogyan az ukrajnai narancsos forradalom után – az oroszországi nem kormányzati szervekkel szemben is. Ám az orosz vezetés ma nagyobb kihívás előtt áll, mint 2004-ben: az akkori növekedés révén az orosz állam látványosan növelhette a béreket és a szociális juttatásokat. Sz. Bíró szerint mára azonban a szinten tartás is mind nehezebb, hiszen míg nyolc éve 27 dolláros hordónkénti olajár is elég volt a költségvetés egyensúlyához, mára ez csak 117 dolláron biztosítható. 2011-ben először csökkentek a reálbérek is, márpedig a társadalom az anyagi biztonságért cserébe fogadta el a „kézivezérelt demokráciát”.

Szíria: Tankokkal a MiG-ek ellen

A „döntő jelentőségűnek” minősített aleppói csatában a kormányerők harci repülőgépeket vetettek be –erősítették meg az ENSZ megfigyelői. A MiG-ek folyamatosan lőtték a lázadók állásait. Sausan Ghosheh, a megfigyelők szóvivője elmondta, hogy már az ellenzék oldalán is megjelentek a tankok. Ezeket állítólag július végén zsákmányolták a felkelők. Az elmúlt három napban a harcok intenzitása jelentősen fokozódott az ország második legnagyobb városában. Sok civil áldozat van, a lakosságot élelmiszerhiány sújtja. A kormányközeli Al Watan napilap úgy fogalmazott, hogy az aleppói harcok még hetekig elhúzódhatnak, ám a hadsereg gyűrűje fokozatosan szűkül a „terrorista erők” körül.

A harcoló felek kölcsönösen kegyetlenkedéssel vádolják egymást. A londoni szír emberi jogi figyelőközpont arról számolt be, hogy a kormánycsapatok Aleppóban a békés szemlélőket és a gyerekeket sem kímélik. A kínzások mindennapossá váltak. Ugyanakkor az interneten olyan videofelvétel látott napvilágot, amely arról számolt be, hogy a lázadók kivégezték Bassár el-Aszad elnök több hívét az ostromlott városban. A szír államfő szerdán arról beszélt, hogy a külföldi ellenséges erők „belső ügynököket” használnak fel az ország stabilitásának aláásására. (Munkatársunktól)

Vlagyimir Putyin orosz elnök: egyedül a nagyvilágban?