Romney lengyel sikerre vágyik

Rosszul indult Mitt Romney tengerentúli körútja. Londonban ugyan találkozott mindenkivel, aki számított, de alaposan elrontotta a reputációját a nyilatkozataival. A londoni bulvárok szalagcímben kérdezték: Ki hívta ezt ide? Más lapok úgy aposztrofálták: Mitt, the twit. (Ez pedig együgyű Mittként fordítható).

Pedig a republikánusok de facto jelöltje okos embernek gondolja magát. Nyilván ezért is kezdte látogatását az év városában az olimpiai szervezésre vonatkozó szkeptikus kijelentésekkel. Különösen rosszul jött ki, amikor környezetében a közös angolszász örökséget, hitelességet emlegették, és Obamára mutogattak közben. Ez épp nem divat a civilizáltabb Európában.

Romney programjait a stábja igyekszik tökéletesre szervezni. A Szentföldön Massachusetts korábbi kormányzója beszélhetett Izrael iránti elkötelezettségéről, az arab világról és az iráni helyzetről. Régi ismerőse Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnek, aki szintén igyekezett demonstrálni a szoros viszonyt. A célközönség az USA-ban van. Romney szeretné elcsábítani Obamától az amerikai zsidókat, akik az elnök fontos támogatói. De legalább ennyire fontos számára a vakbuzgó, fundamentalista keresztény közeg, amely feltétel nélkül kötődik Izraelhez.

Ezek amúgy is elkötelezett republikánusok, de soha nem árt némi biztatás. Romney ugyanis mormon, és egyházát nem mindenki tartja kereszténynek. A program szervezői eleinte azt akarták, hogy a jelölt a Siratófalnál mondjon beszédet vasárnap. Ám ez a nap a judaizmus gyásznapja, amikor is a jeruzsálemi Templom lerombolásaira emlékeznek a hívők. Így maradt egy kongresszusi központ számára. Az izraeli vezetőkön kívül Romney Szalam Fajjad palesztin kormányfővel tervezett találkozót, s nem Mahmud Abbasz elnökkel. Állítólag időhiány miatt.

Izraeli látogatásáról már jó előre kiderült, hogy ez a pénzről is szól majd. Londonban is voltak kampánypénzszerző alkalmak, de Jeruzsálem különösen fontos volt. Elkísérte a zsidó államba Sheldon Adelson, Las Vegas egyik kaszinónábobja is, valamint több más olyan jobboldali amerikai zsidó pénzember, aki Izraelben is tart fenn lakást.

A Dávid király hotelben tartott kampányvacsora ára két személyre 50 ezer dollár volt. (Egyébként Adelson Izraelben jobboldali ingyenes újságot finanszíroz, amely Netanjahut propagálja.) A hétfő és a kedd Lengyelországé lesz. A politikus itt fogja majd bemutatni, mennyire világpolgár.

Varsóban népes közönség előtt szándékozik ismertetni nemzetközi politikai elképzeléseit. Romney Lech Walesa meghívására ellátogat Gdanskba, elmegy a hajógyárba. Ez jó alkalmat kínál arra, hogy a történelemmé lett kommunista világuralomról és a létező orosz politikáról beszéljen. Például az Északi áramlat orosz–német gázvezetékről, amely a balti vizekben húzódva idéz fel veszélyes hatalmi kapcsolatokat némely geostratégák elméjében. Romney minden bizonnyal megerősíti az amerikai elkötelezettséget Lengyelország védelme és amerikai harci gépek lengyelországi állomásoztatása mellett.

Ezt várják tőle tárgyalópartnerei: Bronislaw Komorowski elnök, Donald Tusk kormányfő és Radoslaw Sikorski külügyminiszter. De örül ennek a teljes jobb- és balközép lengyel ellenzék is. Tanácsadói azért is választhatták Lengyelországot, és nem valamelyik nyugat-európai államot, mert úgy vélik: itt Obama nem annyira népszerű, tehát Romney jobb fogadtatásra számíthat a társadalomban. Figyelembe vették a katolikus egyház konzervatív befolyását is. A varsói utca mérsékelt érdeklődéssel várja a republikánus politikust, írja a helyi sajtó.

Romney nyilván számít a lengyel származású amerikai szavazók millióira is, de az ő választási döntéseikben éppúgy nem várható radikális változás, ahogy a zsidó amerikaiaknál sem. A látogatás feltehetőleg inkább lesz lengyel belpolitikai történet, mint amerikai kampányesemény. A gyengélkedő támogatottságú lengyel kormánykoalíciónak mindenképpen jól jön némi médiafigyelem. A szomszédokat pedig emlékezteti, hogy Varsó európai középhatalom lett, amelyet a tengerentúlon is számon tartanak valamennyire. Fontos turisztikai cél feltörekvő politikusoknak.

Élesedő verseny

Azonos szinten, 47 százalékon áll a támogatottsága a regisztrált választók körében Barack Obama elnöknek és republikánus kihívójának – derült ki a Real Clear Politics vizsgálatából. Mitt Romneyt tartják a megkérdezettek alkalmasabbnak a munkanélküliség leszorítására, igaz, kétharmaduk Obamát tartja szerethetőbbnek. (MTI)

A republikánus elnökjelölt, Mitt Romney Jeruzsálemben. Minden követ megmozgat a győzelemhez
A republikánus elnökjelölt, Mitt Romney Jeruzsálemben. Minden követ megmozgat a győzelemhez
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.