Az EU dusanbei képviselete pénteken azt követelte a tádzsik vezetéstől, hogy biztosítsa a humanitárius segélyek bejuttatását a térségbe. A konfliktus túlnő a belpolitikai vitákon: a hétmilliós magashegységi szovjet utódállam területi fekvése, az Oroszország, valamint Kína és az Egyesült Államok között ingázó Üzbegisztánhoz, Kirgizisztánhoz, továbbá Afganisztánhoz való közelsége miatt a nagyhatalmak is érdeklődést mutatnak a történelmi selyemutat – most inkább fontos heroinútvonalat – érintő Tádzsikisztán iránt.

A harcok közvetlen kiváltó oka az ország nemzetbiztonsági szolgálatát vezető Abdullo Nazarov múlt heti meggyilkolása volt.

A férfit saját testőrsége szeme láttára szúrták le, miután egy ellenálló csoport megállította Nazarov konvoját Hegyi-Badahsan Autonóm Megyében. (A szolgálatok egyelőre vizsgálják a fegyveres testőrök feltűnő tétlenségének okát.)

Három nappal később a tádzsik hadsereg terrorellenes akciót indított az ország felét kitevő, ám rendkívül ritkán lakott hegyvidéki térségben, de a veszteségek miatt szerdán tűzszünet állt be. Ajembekovék azonban nem hajlandók kiadni Nazarov négy feltételezett gyilkosát a tádzsik hatóságoknak. – A gyilkosság csak ürügy volt a támadásra, amelynek valódi célja az ellenzék teljes kiszorítása a hatalomból – nyilatkozta Olim Serzamonov a BBC orosz hírszolgálatának.

A tádzsik Szociáldemokrata Párt badahsani vezetője szerint Emomali Rahmon elnök fel szeretné számolni az 1992–1997 közötti polgárháborút lezáró egyezséget, amely együttélést és befolyást biztosított az egykori ellenállóknak, köztük Ajembekov klánjának, amely a tádzsik hatóságok szerint és dohány- és kábítószer-kereskedelmet folytat. (A forrásul szolgáló Afganisztánba a térségből vezetnek járható utak, a határt a harcok kezdete után lezárták a tádzsik erők.)

Sokaknak azonban szemet szúrt, hogy a feszültség alig három héttel azután torkollt fegyveres harcokba, hogy az orosz szárazföldi erők főparancsnoka kijelentette: a térségben komoly összecsapások várhatók. Vlagyimir Csirkin szavait visszautasította a tádzsik vezetés, nehezményezve, hogy a fenyegetésnek tetsző megjegyzés épp akkor hangzott el, amikor Dusanbe vitába szállt Moszkvával az országban működő orosz katonai bázis további működtetéséről.

Tádzsikisztán évi 250-300 millió dollárt kérne a 201-es gépesített lövészhadosztály három városban működő létesítményeiért, ami alapvető bevételt jelentene a mindössze 1,8 milliárd dollárból gazdálkodó költségvetésnek. Moszkva szerint a csillagászati összeg éppúgy elfogadhatatlan, mint az, hogy a kért 49 helyett csak 29 évre kössenek szerződést a bázisról.

Moszkva úgy véli, a vitát „külső szereplők”, főként Washington, de akár Peking is szíthatta. Az orosz gyanút erősíti, hogy eközben Kirgizisztán is hasonló igényekkel lépett fel három orosz katonai bázis kapcsán – köztük az unikális szerepet betöltő pervomajszkojei rádióállomást illetően, amely a világtengereken cirkáló atom-tengeralattjárók kommunikációjáért felel –, Üzbegisztán pedig – néhány év után másodszor is – kilépett a Moszkva irányította Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből (ODKB).

Miközben Kína gazdasági kapcsolatait fűzi mind szorosabbra az energiahordozókban gazdag közép-ázsiai térséggel, az Egyesült Államok katonailag is biztosítaná jelenlétét, főként a 2014-es afganisztáni csapatkivonás után. Washington a kirgizisztáni Manasz mellett – amelyért évi 60 millió dollárt fizet Biskeknek – várhatóan Üzbegisztánban és Tádzsikisztánban keres új bázisokat az Afganisztánból kivont erőknek. Az utóbbi időben a posztszovjet térségre összpontosító Oroszország úgy érzi, mind jobban kiszorul az egykor saját „hátsó udvarának” tekintett térségből.