„Ő veszített, az emberek győztek”

Az ámokfutó Anders Behring Breivik éppen egy évvel ezelőtt, tavaly július 22-én hetvenhét emberrel végzett Oslóban és a fővárostól nem messze lévő Utoya szigetén. – Kemény év van mindannyiunk mögött, de ő veszített, és az emberek győztek – mondta vasárnap Jens Stoltenberg miniszterelnök. Norvégia emlékünnepségekkel, misékkel, koncertekkel rótta le tiszteletét az ország második világháború utáni történetének legvéresebb tragédiája, Breivik ámokfutásának áldozatai előtt.

Stoltenberg délelőtt Oslóban, az első merénylet helyszínén koszorúzott, utána pedig Utoya szigetén mondott beszédet – ott, ahol Breivik 69 embert ölt meg hidegvérrel a kormányzó Munkáspárt ifjúsági táborában. A koszorút a miniszterelnök 18 óra 45 perckor helyezte el az utoyai emlékműnél, percre pontosan egy évvel azután, hogy Breiviket letartóztatták.

Az ámokfutás akkor kezdődött, amikor egy fehér Volkswagen robbant fel Oslo kormányzati negyedében, a Stoltenberg irodájának is helyet adó épület előtt. A robbanóanyaggal teli kocsit Breivik kilenc perccel korábban parkolta le a miniszterelnök irodája előtt. A detonációnak nyolc halottja és 209 sérültje volt, de Stoltenberg sértetlenül megúszta a támadást, nem is volt az irodájában.

Breivik ezután kocsiba vágta magát, és az Oslótól negyven kilométerre fekvő Utoya szigetére ment, ahol a kormányzó Norvég Munkáspárt ifjúsági táborában kezdett szisztematikusan vadászni a fiatalokra, egy Ruger Mini–14 karabéllyal és egy Glock 34-es revolverrel. Utoyán pánik tört ki, sokan halálfélelmükben a vízbe menekültek, a sebesültek halottnak tettették magukat. Breiviknek volt olyan áldozata, aki önszántából állt a fegyver elé, miután a rendőrruhába öltözött gyilkos több fiatalt is nyugtató szavakkal odacsalt magához. A vérengzésnek 69 halottja és 110 sebesültje volt.

Breivik egy órán át gyilkolhatott szabadon, mielőtt – jelentős közlekedési nehézségeket és néhány kommunikációs malőrt legyőzve – a rendőrök megérkeztek volna a szigetre. A gyilkos azonnal, ellenállást sem tanúsítva, megadta magát. Később azt mondta, sosem hitte volna, hogy sikerül eljutnia Utoyára az oslói merénylet után.

A 2012 áprilisában kezdődött perben Breiviket terrorizmussal és 77 rendbeli, előre megfontolt gyilkossággal vádolják. A fő kérdés most az, hogy beszámítható-e. Ha igen – amit a védelem hangoztat –, akkor Breivik életfogytiglant kap, ami Norvégiában legfeljebb 21 évnyi börtönbüntetést jelent. Ha viszont a bíró nem beszámíthatónak találja – ezt az ügyészek és nem mellesleg a közvélemény szeretné –, akkor Breivikre elmegyógyintézeti kezelés vár, és hatósági jelzésekből úgy tűnik, hogy ez valódi életfogytiglant jelentene.

Breivik megvádolta a norvég hatóságokat, hogy elmebetegnek próbálják őt beállítani, ezáltal csökkentve politikai nézeteinek jelentőségét. A tömeggyilkos már több igazságügyi elmeszakértői vizsgálaton is átesett, és míg az egyik kimondta róla, hogy paranoid skizofréniában szenved, a következő épelméjűnek nyilvánította. A perben várhatóan augusztus 24-én mondják ki a végső szót. (Nol.hu)

Virágokat helyeznek el az oslói katedrálisnál
Virágokat helyeznek el az oslói katedrálisnál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.