Hová tűnt Aszad?

Damaszkuszi hírek szerint az éjszaka folyamán, a hadsereg vezetőit ért merénylet után is folytatódtak az öt napja tartó összetűzések. A hadsereg a környező hegyek közül és helikopterekből lőtte a szír fővárost. Az állami média azt közölte, hogy a kormánypárti biztonsági erők megkezdték a lázadók által elfoglalt körzetek támadását.

A felkelők szerint az ország nyugati részéből tankok indultak a főváros felé. A könnyűfegyverekkel és gránátokkal felfegyverkezett felkelők mindeközben szintén folytatták az offenzívát, és állítólag felszólították az állami tévé és rádió munkatársait, hogy hagyják el az épületeket, mielőtt megkezdik a támadást. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint szerdán összesen százötvenen haltak meg a harcokban.

A megfigyelők többsége arról számol be, hogy a fővárosban kritikussá vált a helyzet. Amikor híre ment a merényletnek, az emberek kirohantak élelmiszert venni, majd kiürült a város. Még az éjjeli taxik is eltűntek az utcáról – írta a Reuters. A harcok azonban minden forrás szerint folytatódnak. A lakosságot az foglalkoztatja, hová lett Bassár el-Aszad elnök, aki eltűnt a nyilvánosság elől. Úgy hiszik, hogy Latakiába utazott, az alaviták fő szállásterületére. Felröppent, hogy az elnöki család Moszkvába ment, ám ezt tagadta az ottani szír nagykövetség.

A szíriai kormányzat biztonsági válságstábja elleni szerdai merénylet sokak szerint fordulat a polgárháborús eseményekben, és felgyorsítja az Aszad-rezsim bomlását. Katonai megfigyelők úgy vélekednek, hogy az eddig meglehetősen szervezetlen ellenállás új, hatásos taktikát kezdett alkalmazni. A The New York Timesnak amerikai katonai szakértők azt mondták, hogy az ellenállók olyan szír iszlamistáktól sajátították el az új módszereket, akik korábban Irakban, az amerikaiak elleni terrorcsoportokban kaptak kiképzést. De átálltak a felkelőkhöz a hadsereg szakértői is, akik maguk is gerillataktikára képeztek ki katonákat szíriai táborokban. Ugyanakkor gondot okozhat, hogy Szíriának jelentős mennyiségű vegyi fegyvere van. Washington attól tart, hogy az izraeliek katonai akcióval semmisítik meg a készleteket, nehogy bevessék őket, vagy szélsőségesek kezére jussanak. Az amerikaiak szerint a beavatkozás Aszadnak kedvezne.

Lapunkat Párizsból tájékoztatta a szír-magyar El-Khaled Ibrahim Imre, a Szír Nemzeti Tanács sajtóirodájának munkatársa. Azt írta, hogy a Szabad Szír Hadsereg (SZSZH) három napja tartó utcai harcai miatt gyűlt össze szerdán a kormány válságstábja tanácskozásra. „A nemzetbiztonsági központ épülete kétemeletes. A tagok egy háromszor két méteres helyiségben tartották a zártkörű találkozót, így a detonáció könnyen likvidálta a résztvevőket. A bombát az elnöki család egyik testőre vitte be a helyiségbe. Ez, valamint a merénylet időzítése is azt bizonyítja, hogy az ellenállás erői jelen vannak a legfelsőbb vezetés környezetében.” (Más hírek szerint kívülről, távirányítású bombákkal robbantottak – a szerk.)

Ibrahim Imre szerint a merényletet összehangolták a Damaszkusz déli részén, al-Hadzsar al-Aszuadban dúló harcokkal. „Más kerületek is súlyos összecsapások helyszínévé váltak, eddig kilencven áldozatról tudunk. Itt is megjelentek a hadsereg harci helikopterei, kettőt lelőttek az ellenállók. Az ellenállás külföldi stábjában az az álláspont, hogy a fordulat kezdetét jelenti, hogy fokozatosan eluralkodik a káosz Damaszkuszban, ahová korábban összevonták a karhatalom súlyponti erőit.” Tájékoztatása szerint az ellenállás új taktikája és a városi csaták az események drasztikus felgyorsulásához vezetnek, mivel a hadsereg harci morálja amúgy is csökkent. „Rengeteg a dezertőr, nehéz elviselniük a tudatot, hogy naponta legalább húsz katona elesik.”

Homsz északkeleti részén a legerősebb ellenőrzési pontot rohanták le, száznál több katona menekült el az állomáshelyéről. A SZSZH által irányított zónák nagy része feldúlt, anarchiába süllyedt terület. Ahol van fegyveres ellenállás, ott a kormányerők súlyos csapásokkal válaszolnak, nem kímélve a civileket. „Ördögi kör alakult ki: az ellenállók akciói még véresebb válaszcsapásra késztetik a kormányzatot. A ramadán beköszöntével az eddig nyugodt Aleppóban is komoly ütközések és műveletek lesznek, ami a rezsim végét jelzi majd” – írja.

A szerdai merényletben magát az elnököt is megölhették volna (ezzel is fenyegettek tegnap a felkelők). Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke szerdán sietve felhívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és megállapodtak, hogy „a növekvő szíriai erőszak sürgeti a lehető leggyorsabb politikai átmenetet”. Az átmenet mikéntjéről és az Aszad-família eltávolításáról azonban nincs megegyezés. Ugyancsak tegnap Oroszország és Kína ismét megvétózta az Aszad-rezsim elleni szankciókat az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Nem engednék tovább a menekülőket

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter a Golán-fennsíkon azt mondta tegnap újságíróknak, hogy országa nem engedi be Izraelbe a szír menekülőket. Ezt ott helyben úgy értelmezték, hogy ha az Izrael által annektált területre érkeznének, nem engedik tovább őket a Golánról, hanem harmadik országba irányítják. Korábban arról volt szó, számítanak rá, hogy az Aszad-rezsim bukása olyan hatalomközeli, illetve kisebbségi családokat késztet menekülésre, amelyek tartanak a szunnita többség terrorjától.

A kormányerők kiégett harckocsija Aleppónál
A kormányerők kiégett harckocsija Aleppónál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.