Pizza, hamburger meg egy titokzatos nő

Észak-Korea legmagasabb rangú katonatisztjét, a 69 éves Ri Jong Ho tábornokot, vezérkari főnököt egészségi állapota miatt felmentették valamennyi katonai és pártbeli tisztségéből – jelentette hétfő reggel a KCNA állami hírügynökség. A határ túloldalán, Szöulban az Újjáegyesítési Minisztérium „meglepőnek” minősítette, hogy ilyen gyorsan nyilvánosságra hozták a Koreai Munkáspárt legfelső vezetősége vasárnapi ülésén hozott nagy horderejű döntést. (Ri tagja volt a párt politikai bizottsága elnökségének, a központi katonai bizottságban pedig alelnöki posztot is betöltött.) Dél-koreai elemzők egyúttal kétségbe vonták a hivatalos indoklást, Ri nem pontosított betegségét, hiszen alig egy hete is még a fiatal Kim Dzsong Un oldalán mutatkozott, láthatóan jó fizikai állapotban.

Yang Moo-jin professzor a szöuli Észak-koreai Tanulmányok Központjából úgy vélekedett az AFP-nek nyilatkozva, az ifjabb Kim alighanem most látta elérkezettnek az időt hatalmának nyomatékosítására apja, Kim Dzsong Il decemberi halálát követően. A nagybácsi, Jang Song Thaek mellett Ri volt a másik „királycsináló”, azaz mióta Kim Dzsong Il állítólagos agyvérzését követően kijelölte utódjának a legkisebb fiát, mindvégig „őrangyalként” mellette mutatkozott.

Kim Dzsong Un óvodát látogat. Felszabadultan tud nevetni
Kim Dzsong Un óvodát látogat. Felszabadultan tud nevetni

Szöuli megfigyelők két eshetőséget is felvázolnak. Elképzelhető, hogy a nagybácsi, Jang – akit az ifjú Kim mögött a kommunista rezsim erős emberének tartanak – ötlete volt Ri félreállítása. Ám azt sem lehet kizárni, hogy maga Kim az, aki önállóságát, s ezzel hatalmát akarta kifejezésre juttatni a katonai vezetés idős generációjával szemben. Immár nemcsak a hadsereg főparancsnoka, áprilisban megválasztották a kommunista párt első titkárának. A párt vezető szerepére való hivatkozás az egyik eszköz az 1,2 milliós haderő vezérkarának befolyásával szemben. Két hónapja már a tisztikar feletti pártellenőrzés szellemében nevezte ki a kevés katonai múltra visszatekintő Choe Ryong Haet a hadsereg általános politikai irodája igazgatójává.

Ugyancsak a fiatalítási törekvést jelezte, hogy a fegyveres erők minisztériuma élén Kim Dzsong Gak váltotta a 75 éves Kim Jong Csunt, aki a decemberben elhunyt Kim egyik fő bizalmasa volt.

A harmincadik életévéhez közelítő Kimről túl azon, hogy diákéveit Svájcban töltötte álnéven, vajmi kevés a személyes információ. Külföldön meglepetést keltett, hogy nagyobb beszédet mondott nagyapja, az államalapító Kim Ir Szen születésének századik évfordulóján, majd a (kudarcba fulladt) rakétakísérlet előtt is. Az utóbbi hetekben már magabiztosan mozgott, felszabadultan nevetgélt is a katonai vezetők társaságában. Nagy visszhangot váltott ki, hogy a közelmúltban egy színházi rendezvényen egy hölgy ült mellette. A titokzatos nőről kiderült, hogy az 1990-es évek egyik ismert és állítólag férjezett színésznője, s Kim nagy szerelme.

Az AP szerint Kim Dzsong Un januári beiktatása óta bizonyos nyitás jelei tapasztalhatók. A fővárosban sorra nyílnak a kávézók és a pizzát, illetve hamburgert kínáló gyorséttermek. Az „olvadás” jeleként egyre több nő hord divatos magas sarkú és magas talpú cipőt.

Ugyanakkor Észak-Korea továbbra sem tud kikecmeregni az élelmiszerhiányból. Április óta szörnyű szárazság dúl több északi tartományban is, az egyikben állítólag húszezer hektáron veszett el a termés. Hiába állapodott meg még februárban az Egyesült Államok és Észak-Korea tárgyaló delegációja, hogy a jongbjoni atomerőmű nemzetközi ellenőrzéséért cserébe felújítják az amerikai élelmiszersegélyt, Phenjan az áprilisi rakétakísérlettel gyakorlatilag felrúgta a megegyezést. A kínai Xinhua szerint Pak Ui-chun, a KNDK külügyminisztere a hét végén közölte: Phenjan kész visszatérni a hatoldalú – Dél-Korea, az USA, Kína, Oroszország és Japán részvételével 2003 és 2008 között megtartott – tárgyalásokra. Észak-Korea 2009 áprilisában függesztette fel részvételét a tanácskozáson, miután a nemzetközi közösség elítélte a nagy hatótávolságú rakétával végzett kísérletét, majd a föld alatti nukleáris robbantását is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.