Clinton: Aszadnak távoznia kell

A nagyhatalmak szombaton Genfben kilenc és fél órás tanácskozásukon kompromisszumos megállapodást dolgoztak ki átmeneti kormány felállításáról Szíriában, hogy ezzel véget vessenek az immár 16 hónapja tartó véres konfliktusnak. Az első hírügynökségi kommentárok szerint a megállapodás nyitva hagyta a fő kérdést, hogy mi lehet vagy mi nem Bassár el-Aszad elnök szerepe ebben az átmenetben.

Találó William Hague brit külügyminiszter értékelő mondata: „Azt hiszem, az eredmény egy lépés előre, csak egy lépés, de mégis egy lépés a legrosszabb elkerülésére.” Az ENSZ BT öt állandó tagja – az USA, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia – külügyminiszterei, valamint a térségben érintett Törökország, Kuvait, Katar, valamint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Nabil Elaravy, az Arab Liga vezetője és Catherine Ashton, az EU külpolitikájának irányítója vett részt a tanácskozáson, amelyet Kofi Annan, a világszervezet volt főtitkára, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja hívott össze.

Tűz Homsz város vasárnapi ágyúzását követően

Annan korábbi hatpontos rendezési, egyben tűzszüneti tervének kudarca – az Aszad-hű hadsereg és a kívülről, főleg Szaúd-Arábiából és Törökországból támogatott felkelők közötti fegyveres összecsapások elmérgesedése –miatt állt elő az átmeneti kormány alakításának ötletével. Annan Genfben azt mondta, az idő sürget, a válságot békés párbeszéddel és tárgyalásokkal kell megoldani, ami szabad választásokhoz vezet.

Néhány napja a londoni The Guardian meg nem nevezett brit forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a hatalmat három évtizeden át gyakorló Szaleh jemeni elnök „arcvesztés nélküli” távozásához hasonló megoldást kíván a Nyugat ajánlani Aszadnak. Ám a genfi tanácskozás bebizonyította, hogy Moszkva – a szíriai rendszer első számú támogatója és fegyverszállítója – nem volt hajlandó a megegyezés szövegében említést tenni Aszadról, nemhogy távozása kikényszerítéséről.

Az eredeti szövegtervezetben még az szerepelt, hogy a kormányban nem kaphatnak helyet olyanok, „akiknek a részvétele aláásná az átmenet hitelességét, s ellehetetlenítené a megbékélést”. Ehelyett a Lavrov orosz külügyminiszter által is elfogadott végső szöveg „a kölcsönös megegyezés alapján” alakuló átmeneti kormányt említi. Lavrov elégedettségét fejezte ki, amennyiben szerinte a döntő pont az volt, hogy nem lehet rákényszeríteni egy folyamatot Szíriára. Yang Jiechi kínai külügyminiszter szerint sem diktálhat a külföld politikai megoldást a szíriai embereknek.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerint viszont az elfogadott szöveg egyértelmű üzenet Aszadnak, hogy le kell mondania. Újságírók előtt nyomatékosította: a genfi tárgyalás végleg elutasította azt a feltételezést, hogy „olyanok maradhatnak hatalmon, akiknek vér tapad a kezükhöz”. Laurent Fabius francia külügyminiszter Clintonhoz hasonlóan úgy értékelte a megállapodást, hogy az ellenzék nem fogja elfogadni Aszad részvételét az átmeneti kormányban.

Fabius vasárnap bejelentette, hogy július 6-án Párizsban a szíriai ellenzék különböző frakcióinak több mint száz részvevőjével „egyesült frontot” alakítanak segítendő az Annan-terv megvalósítását. (Egyelőre nincs hír arról, hogy Moszkva vagy Peking részt venne a párizsi találkozón.) Kofi Annan szerint is a szíriaiak, akik keményen harcolnak azért, hogy beleszólásuk lehessen, kik kormányozzák az országot, aligha választanak olyanokat, akik véres kézzel vezetnék őket.

Megfigyelőket idézve a Reuters vasárnap azt jelentette: szinte kizárt, hogy az USA és más nyugati hatalmak bármiféle készségre vagy rugalmasságra számíthatnak a szíriai rezsim részéről, hiszen Aszad következetesen „terroristákat”, így külföldi terroristákat tesz felelőssé a kialakult hadiállapotért. Ugyanakkor Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a genfi tárgyalás azt is bizonyította áttételesen, hogy a szír ellenzék célja sem a tárgyalás, hanem Aszad elűzése.

A találkozó nagy gyengesége egyébként is az volt, hogy sem a szíriai kormányt, sem a válságban érintett iráni, illetve szaúdi vezetést nem hívták meg. Nógrádi szerint a BT öt állandó tagja a hogyan tovább kérdéseiben alapvető eltéréseket mutat, miközben a fegyverek változatlanul érkeznek a szemben álló szíriai felekhez. Becslések szerint 10-14 ezer életet követelt eddig a szíriai polgárháború, s az áldozatok nagy többségéért Aszad rendszere, hadserege és milíciája a felelős.

A genfi tárgyalással egy időben, szombaton állítólag harmincan vesztették életüket Damaszkuszban, amikor bombatalálat érte az egyik felkelő temetésére összegyűlteket. A hadsereg vasárnap is ágyúkkal és légierővel támadta az ellenzéki erőket a fővároshoz közeli Doumánál, miként Homsz, Idlib és Deir al-Zor körzetében. Ankara közben hat F-16 vadászgépét küldte a szíriai határ közelébe, válaszként szíriai helikopterek megjelenésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.