Sóder Mici kiosztja Európát

A diplomáciában szokatlan viselkedése, nyers véleménynyilvánítása az európai kritikák kereszttüzébe állította az osztrák pénzügyek női irányítóját – akit odahaza éppen emiatt méltatnak.

„Már korán megtanultam, hogy az ember nem lehet mindenki kedvence. Nekem sohasem adatott meg, hogy sármos, melegszívű, szellemes politikus legyek.” Így beszélt saját imázsáról néhány éve Maria Fekter, Ausztria első női pénzügyminisztere.

Az „alpesi Vaslady”-nek aposztrofált 56 éves néppárti politikusról korábban is sokat írtak a hazai újságok. Ám amióta az euró veszélye gyakran külföldre szólítja az „osztrák Margaret Thatchert”, kiszúrta őt az európai sajtó is. Legutóbb a Der Spiegel című német hírmagazin írt róla csípős elemzést. A hamburgi hetilap felidézte, hogy nemrég az osztrák televízió késő esti híradójában Fekter a riporter kérdésére azt a határozott választ adta, hogy Olaszország államkötvényeinek magas kamatszintje miatt bizony könnyen európai támogatásra szorulhat. Véleményét a világ fontos fővárosaiban idézték, s hiába hívott össze Mario Monti olasz miniszterelnök másnap reggelre sajtóértekezletet, amelyen kijelentette: szerencsétlen dolog, ha egy EU-ország képviselője hírbe hoz egy másik tagországot, az olasz államkötvények kamata 24 óra alatt 5,86 százalékról 6,1 százalékra ugrott. Fekter az új francia államfőt, Francois Hollande-ot sem kímélte, adópolitikai javaslatait értelmetlennek, avíttnak minősítette.

Maria Fekter. Tűzzel-vassal védi konzervatív elveit, és nem bánja a bírálatokat
Maria Fekter. Tűzzel-vassal védi konzervatív elveit, és nem bánja a bírálatokat

Korábban a luxemburgi kormányfőt, Jean-Claude Junckert haragította magára. Márciusban az euróövezet pénzügyminiszterei Koppenhágában tanácskoztak a közös valuta köré emelendő védőernyőről. A közös határozatot épp csak meghozták, amikor az osztrák politikus kisietett az újságírókhoz, s tájékoztatta őket, miről döntöttek. Amikor ezért az eurócsoport elnöki tisztét betöltő Juncker dühösen felelősségre vonta, Fekter zavartalanul állította, hogy ő csak azt ismételte el, amit a tárgyalások előtt Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter mondott. Utóbb Fekter indiszkrécióval tetézte „bűnét”, elfecsegte, hogy Juncker nem iránta érzett haragjában mondta le beharangozott sajtóértekezletét, hanem mert vesegörcs kínozta. A Monti-incidensből is kimászott: egyszerűen letagadta, hogy védernyő alá küldte volna az olaszokat.

A németek szerint ennyi ügyetlenség, tapintatlanság, csúsztatás már rég elvágta volna Maria Fekter európai karrierjét. Ausztriában viszont nem csupán elnézik vaskosságait, de mert elüt a szürke, arctalan politikusoktól, még rajongói klubja is van. Az osztrák elemzésekből az derül ki, hogy a családi kavicsbánya miatt gyerekkorától „Sóder Micinek” gúnyolt Fekterné (született Maria Teresia Mayr) mindig is harcos természet volt. („Engem mindenki csak egyszer szólíthat Sóder Micinek” – szokta fenyegetőzve megjegyezni.) Szilárdan konzervatív elveit tűzzel-vassal védte már a felső-ausztriai Attnang-Puchheim település önkormányzati képviselőjeként, 1990 és ’94 között államtitkárként a gazdasági minisztériumban, aztán a Néppárt (ÖVP) parlamenti jogi szóvivőjeként, majd ombudsmanként, később menekülteket kitoloncoló belügyminiszterként, az utóbbi két évben pedig a pénzügyi tárca élén.

Fekternek egyébként szilárd háttere van: elvégezte a jogi és a közgazdasági egyetemet is, majd autóbalesetben elhunyt bátyja helyett egy ideig ő vezette a családi vállalkozást. Szokatlanul éles hangjával mindig is magára tudta irányítani a figyelmet. Igazi hírhedtségre akkor tett szert, amikor a bécsi parlamentben tagja lett a Eurofighter vadászgépek beszerzését vizsgáló bizottságnak. Amikor az ellenzéki képviselők néppárti társait kritizálták, ő nem érveket sorolt, hanem – szó szerint – ordított és toporzékolt. Az osztrák News című képeslap emberi oldalát is megpróbálja bemutatni, és idézi 26 éves, vele élő lányát, aki szerint „mama, nem is vagy annyira szörnyű”.

– Nem tagadom, fundamentalista vagyok, s megszoktam, hogy bírálatok kereszttüzében élek – így a miniszter. Azt vallja, hogy ő az „egyetlen férfi” az osztrák szociáldemokratákból és néppártiakból álló nagykoalíciós kormányban. S amikor faggatják, hogy lenne-e kancellár, csípősen azzal vág vissza: látván a jelenlegi kancellár és alkancellár mozgásterét, inkább marad a pénzügyi tárca élén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.