Eközben viszont az albán közélet csendesen tudomásul vette, hogy hosszas huzavona után, június közepén a kormánypártok szerény többséggel új elnököt választottak az országnak. Bujar Nashimi a Demokrata Párt 45 éves politikusa, Sali Berisha kormányfő hűséges „arc nélküli” embere. Legutóbb igazságügyiminiszter volt, de már több kormányposztot is betöltött az egykori katonatiszt. Nashimi előtt Berisha egy üzletember-tévékommentátorral kísérletezett. A jelölést azonban visszavonták, miután az ellenzéki szocialisták meglebegtették, hogy a jelöltnek izmos ügynökmúltja van a kommunista időkből.

Nashimit saját pártja képviselőin kívül a szocialistáktól átpártolt háromtagú frakció választotta meg. Berishának nincs ugyan kétharmada a 140 tagú parlamentben, de az egykori kardiológus intézkedéseivel megpróbálja kizárólagossá tenni hatalmát. A legutóbbi választások eredményét vitatja a szocialista párt, amely sokáig nem is vett részt a törvényhozás munkájában, és ezen csak nemrég változtatott. Az EU-csatlakozási folyamathoz ugyanis alkotmánymódosítás szükséges, és az Edi Rama vezette albán szocialisták ezt nem akarták akadályozni.

A politikai együtt működés azonban lényeges ügyekben nem jött létre, a középjobb demokraták és az utódpártiak közötti politikai feszültség sokszor fenyeget robbanással. Nem véletlenül nyilatkozott úgy nemrég John Whithers, az Egyesült Államok volt tiranai nagykövete, hogy az albán demokráciában megszokottá lett az igazságszolgáltatás megvásárlása, a nyomásgyakorlás a médiára, a korrupció, a tekintélyuralmi törekvések. Whithers odáig ment, hogy az albán demokrácia züllését az ukrajnai és „a Magyarországról is jól ismert” állapotokhoz hasonlította.

A gazdasági válság az amúgy is gyengébb balkáni gazdaságokat még keményebben sújtotta, a korábban biztató növekedés megállt. Albánia számára a görög válság csak növelte a nehézségeket –több százezer albán vendégmunkás él Görögországban. Közülük sokan beilleszkedtek a görög társadalomba, de nem kevesen távozni kényszerültek. Így tovább növelik a munkanélküliek amúgy is jelentős táborát Albániában.

Sali Berisha közben úgy határozott: azzal vonul be az albán parlamentarizmus történetébe, hogy épületet emel a törvényhozásnak. Ehhez először is helyre van szüksége. A kormányfő lebontatná a főváros központjában lévő piramist, amelyet a néhai kommunista diktátor, Enver Hodzsa – Berisha valaha volt páciense – tiszteletére emeltek 1985 és 1988 között. Az elmúlt húsz évben különböző célra használták volna a piramist, lett volna ifjúsági központ, helyet kapott benne egy kereskedelmi tévé stúdiója is. Akartak belőle színházat és történelmi emlékmúzeumot is csinálni.

Az épület, amelyről az értékes anyagokat lerabolták, menthetetlenül romlásnak indult. Berisha miniszterelnök már három éve kiadta a jelszót: a diktátor szellemét kiűzendő, földig kell rombolni a piramist. A kormányfő így harcolna a Hodzsa-nosztalgia ellen is – kerül, amennyibe kerül. Egyelőre a műemlékvédők próbálják megállítani a rombolást. Azt mondják, hogy Tiranában amúgy is alig van említésre méltó építészeti emlék. Ezért sokat tett a kommunista rendszer is, de 1990 óta egyenesen kaotikus lett a városkép. Jobb lenne, ha megmaradna ez a különleges városképi elem.